F1 Forma-1 Peugeot
Néhány napja újra arról pletykál a nemzetközi szaksajtó, hogy a Porsche vezérkara erősen fontolgatja a Forma-1-es visszatérést, nem a német márka azonban az egyetlen, amelynél hasonlóban sántikálnak. Kevesebben beszélnek róla, de hallani arról is, hogy a Peugeot-nál sem tartják az ördögtől valónak az F1-es szerepvállalást…

 

 

Az F+1 Blog forrásai szerint a francia gyártó illetékesei – amennyiben elszánják magukat - nem gyári csapatot indítanának, első lépésként inkább motorszállítóként vágnának bele a nagy kalandba a 2021-ben esedékes szabálymódosításokkal párhuzamosan.
 
A márka jelenlegi legmagasabb szintű autósport-érdekeltsége a Dakar-projekt, amelyet a kezdeti nehézségek után sikerült kimaxolni, ám ezt már múltidőbe is tehetjük. A 2015-ös gyalázatos kezdés után a gyári különítmény zsinórban háromszor (két ízben Stephane Peterhansellel, idén pedig Carlos Sainz révén) nyerte a dél-amerikai terepralis csúcsderbit, de már jóval az idén januári futam előtt nyilvánosságra hozták, hogy a dakaros autókra vonatkozó szabályváltozások miatt befejezik a programot.

F1 Forma-1 Peugeot
A dolgok állása szerint a gyártó számára a ralikrossz-vb tűnik a legfontosabbnak, ám forrásaink szerint a vezérkar más irányba is tekintget. Miután tavaly ősszel nyomatékosították, hogy a Le Mans-i LMP1-es programból egyelőre nem kérnek (pedig többen is oda várták őket...), a színfalak mögött állítólag erősen tanulmányozni kezdték a Forma-1-es motorszállítói tevékenység újbóli beindításának lehetőségét is.

Nyilvánvalóan sok múlik azon, hogy milyen technológiai és pénzügyi vonzata lesz a május végére ígért, 2021-től életbe lépő új motorszabályoknak, de más tényezők is szerepet játszhatnak. Az FIA és a Formula One Management például mindent elkövet annak érdekében, hogy új gyártók érkezzenek a sportágba, ugyanakkor komoly vonzerő lehet a Peugeot számára az is, hogy Franciaország egyre komolyabban képviselteti magát a királykategóriában. Míg néhány évvel ezelőtt minden tekintetben minimális volt a gall érdekeltség az F1-ben, addig most a Renault gyári alakulata mellett három pilóta (Grosjean, Ocon és Gasly) képviseli a színeiket, júniustól pedig egy évtized után a Francia Nagydíj is újraéled a legendás Paul Ricard pályán.

F1 Forma-1 Peugeot
Annyi bizonyos, hogy a Peugeot-nál elintézetlen ügyként tekinthetnek a Forma-1-re: a gyártó 1994 és 2000 között már szállított erőforrásokat a királykategóriába, először a McLaren, majd három éven át a Jordan, aztán szintén három évig a Prost versenygépek szívéről gondoskodtak, érdemi eredményt azonban nem sikerült elérniük.  A gyártó portékái abban a korszakban a megbízhatatlanság szimbólumai voltak, így az első nekifutásra, a McLaren partnereként elért konstruktőri 4. helyezést a későbbiekben sem sikerült felülmúlni. Győzni még soha senki nem tudott a Forma-1-ben Peugeot-erőforrással, a gyártó 114 nagydíj-részvétele során 14 dobogós helyezést tudott produkálni. A legutóbbit az 1999-es Európa Nagydíjon egy Prost-konstrukcióval Jarno Trulli hozta össze, akit a 2. helyen intettek le.