Az idei Magyar Nagydíj versenynapján, július 28-án várhatóan aláírják az a szerződést, amely szavatolja, hogy a Hungaroring 2017 és 2021 között is vendégül láthatja a Forma-1-es világbajnoki sorozatot – közölte Németh László nemzeti fejlesztési miniszter a futam pénteki sajtótájékoztatóján.

Mint ismeretes, Bernie Ecclestone, a Forma-1 főmogulja korábban szigorú feltételeket szabott a hosszabbításhoz. A nyomvonal átalakítása ezúttal nem került szóba, azonban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: az idei futam után mindenképpen nekilátnak a régóta esedékes újraaszfaltozásnak.

Számos fejlesztést már az idei futam előtt végrehajtott a pálya menedzsmentje: Charlie Whiting FIA-versenyigazgató kifejezett kérésére lecseréltek 485 méternyi törmelékfogó kerítést, ami 42 millió forintba került, több mint 50 millió forintos beruházással komfortosabbá varázsolták az Ecclestone által is évek óta problémásnak tartott sajtóközpontot, továbbá megépült a pálya új ambulanciája, amelyet a sajtótájékoztató keretein belül adtak át. A modernebb, tágasabb, a legmagasabb követelményeknek is megfelelő pályakórház 125 millió forintos beruházással épült meg és a létesítménybe hamarosan megérkeznek az orvosi felszerelések is.

Gyulay Zsolt kiemelte: az idei futam előtt végrehajtott beruházásokat – ezek közé tartozik néhány tribün, valamint a jegyárusító pavilonok felújítása is – saját erőből valósították meg. „Ez is azt mutatja, hogy egy állami kézben lévő létesítmény is lehet sikeres. Hiszek benne, hogy jó gazdálkodással még tovább fejleszthető az ország legnagyobb terület sportingatlana” – fogalmazott az elnök-vezérigazgató.

Nagy reményeket fűz a Hungaroring az idei futam látogatottságához is: Gyulay szerint az elővételben eladott jegyek tekintetében már most 10 százalékkal jobban állnak, mint tavaly ilyenkor, ráadásul a sajtótájékoztatón bejelentették, hogy folytatódik és kibővül a tavaly nagy sikert aratott ’Egyenesen a Hungaroringre!’ elnevezésű jegyértékesítési promóció. Ennek keretein belül a Magyar Nagydíj vasárnapi versenynapjára ezúttal is lehet majd kedvezményes és ingyenes utazást biztosító jegyeket vásárolni. Az állóhelyre szóló belépők 9990 forintba, míg az ülőhelyekre érvényes jegyek 19990 forintba kerülnek: ezekkel ingyen lehet utazni a MÁV START Zrt. menetrend szerinti vonalain, valamint a GYSEV feltüntetett járatain, illetve a BKK metrójáratain és Volánbusz Zrt. biztosította Hungaroring-járatokon. Az ingyenes utazásra vonatkozó szolgáltatásokat július 28-án lehet igénybe venni, egész nap.

Gerstl Péter, az Ostermann Forma 1 Kft. ügyvezető igazgatója rámutatott: az utazást is magában foglaló jegyek értékesítése tavaly olyan nagy siker volt, hogy azt a mostani hétvégén zajló Brit Nagydíj szervezői is átvették. Gerstl szerint a kedvezményes jegyek korlátozott számban lesznek elérhetőek, ezért azt javasolta az érdeklődőknek, hogy minél hamarabb rendeljék meg azokat.