Kevés olyan szeglete van a világnak, ahol a Twitter népszerűbb a Facebooknál, a Forma-1 azonban ilyen. Egy friss kimutatásból azt is megtudhatjuk, hogy a királykategória mezőnyének tagjai közül 2013-ban minden tekintetben Fernando Alonso uralta a mikroblog-portált.

Néhány évvel ezelőtt Rubens Barrichello indította el a Twitter-őrületet a Forma-1-ben, amely villámgyorsan végigsepert a paddockon, így jóideje már nem csak a csapatoknak van saját csatornájuk, hanem a versenyzők, a mérnökök és az újságírók, médiamunkások túlnyomó többségének is. Az új platform kétségkívül megreformálta a sportággal kapcsolatos információáramlást: a követők valós időben értesülhetnek a fejleményekről, aminek köszönhetően az edzések, futamok, valamint a sportág mindennapi rezdüléseinek követése felgyorsult és korábban elképzelhetetlen adalékokkal színesedett.

Azt, hogy a közösségi platformon kinek a legnagyobb a rajongótábora, viszonylag egyszerű ellenőrizni. Az egyes adatlapok pontos adatot szolgáltatnak a követők számáról, így hamar kiderül, hogy jelenleg Fernando Alonsóra kíváncsiak a legtöbben: jelen poszt írásakor a Ferrari kétszeres világbajnokát 1884279-en követik, amivel a Mercedes ászát, az 1812180 követővel rendelkező Lewis Hamiltont utasítja maga mögé. Gyaníthatóan hasonló táborral bírna a jelenlegi mezőny másik két nagyágyúja, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is, akik azonban – hiába győzködik őket a fanatikusok újra és újra – nem hajlandóak csatlakozni a Twitter-táborhoz.

Jóval nehezebb fényt deríteni arra, hogy ki volt a legnépszerűbb téma, kiről beszéltek a legtöbbet a twitterezők a 2013-as szezon során, azonban a BBC rádiós kommentátora, a kiváló szakíró James Allen a közösségi portálok tartalmának elemzésével foglalkozó Buzz Radar révén erre a kérdésre is megadta a választ. A kimutatásból kiderült, hogy ebben a tekintetben is Alonso a Twitter-király: a spanyolt az idény folyamán 1,8 millió üzenetváltás során említették meg a twitterezők, ami a Forma-1-es versenyzőkről folyó idei összes csevej 15 százalékát jelenti.

Noha a spanyolnak idén nem alakultak túl jól a dolgai, az eredményben – a népes rajongótáboron, valamint a bőszen posztolgatott szamuráj-mondásokon és a tréningek közben készült fotókon túl – az is szerepet játszott, hogy bőven szolgáltatott beszédtémát. Elég csak arra gondolni, hogy hány pengeváltást folytatott le a szezon során a Ferrarival, továbbá arra, hogy mivel előbb a Red Bullal, majd a McLarennel hozták összefüggésbe, tevékeny részese volt a pilótapiaci spekuláció-hadjáratnak is. Nagy kérdés, hogyan alakul majd a sorsa jövőre a közösségi portálon, ugyanis Luca di Montezemolo, a Ferrari-fővezére elárulta: 2014-ben szeretnék valamilyen szinten felügyelet alá vonnia spanyol pilóta twittelési szokásait…

Sokkal inkább meglepő, hogy Mark Webber végzett a lista 2. helyén: az ausztrált 1,25 millió beszélgetésben említették, ami 11 százalékos „részesedést” jelent. Noha követők tekintetében a pilóta nem tartozik a legnépszerűbbek közé, az évad végi visszavonulásával, a csapaton belüli balhékkal vagy épp a szingapúri „taxi-gate” apropóján elsütött tweet-sorozattal neki is sikerült éppen elég témát szolgáltatnia az online fecsegőknek. Ebben a tekintetben a kenguruföldinek sikerült felülmúlnia zsinórban negyedik vb-címét szerző márkatársát, Vettelt, akit a Twitter mellőzése ellenére is említettek 990 ezer beszélgetésben: annak fényében, hogy a német összesen 13 futamot nyert és rekordot rekordra halmozott, az eredmény inkább negatív meglepetésnek tekinthető.

Ugyanebbe a kategóriába sorolható Hamilton és a közösségi portált szintén mellőző Räikkönen is, akik rendkívül népszerű tagjai a mezőnynek, a Twitter-kimutatásban viszont csak a 8. és a 10. helyeken végeztek. A McLaren csapnivaló szereplésének köszönhetően még kevesebben beszéltek Jenson Buttonról: bár a brit 1662734 követőjével a harmadik legnagyobb táborral rendelkező Forma-1-es pilóta, a kimutatásban csak a 12. helyen szerepel.

A lista alapján nagy nyertesnek tekinthető Nico Hülkenberg és Heikki Kovalainen. Az idén Sauber színekben szereplő német az évad félideje táján készített hasonló kimutatásban még az alsó régióban szerepelt, de miután az Olasz Nagydíjtól kezdve elkezdte szórni a jó eredményeket és felpörögtek a személyével kapcsolatos átigazolási híresztelések is, a végül a Force Indiához szerződő versenyző a 9. helyre ugrott fel. A finn néhány pénteki szabadedzést, valamint két, harmatosra sikerült Lotus-beugrást tudott felmutatni idén, aminek fényében a 13. hely mindenképpen hízelgőnek mondható.

Daniel Ricciardo 17. helye a jövő miatt mindenképpen érdekes: a Toro Rosso versenyzője 2014-ben már a Red Bullnál teljesít szolgálatot Sebastian Vettel mellett, így érdemes lesz megfigyelni, hogy a következő idény végére mennyivel ugrik majd meg az említések jelenlegi 151 ezres száma.

 

Összes említés a Twitteren 2013-ban

Ennyi % a versenyzőkkel kapcsolatos összes említésből:

 

 

 

Alonso

1,8 millió

15

Webber

1,25 millió

11

Vettel

990 ezer

9

Perez

820 ezer

7

Rosberg

776 ezer

7

Maldonado

735 ezer

6

Massa

711 ezer

6

Hamilton

620 ezer

5

Hülkenberg

565 ezer

5

Räikkönen

533 ezer

5

Grosjean

520 ezer

4

Button

462 ezer

4

Kovalainen

396 ezer

3

Bottas

353 ezer

3

Di Resta

311 ezer

3

Gutierrez

160 ezer

1

Ricciardo

151 ezer

1

Vergne

135 ezer

1

Bianchi

106 ezer

1

Chilton

83 ezer

1

Van der Garde

72 ezer

1

Sutil

49 ezer

0,5

Pic

48 ezer

0,5

Forrás: Buzz Radar