Beleszeretett a Forma-1-be az Oscar-díjas amerikai rendező, Ron Howard, miközben a szeptemberben bemutatásra kerülő, mesterműnek ígérkező alkotását, a James Hunt és Niki Lauda 1976-os rivalizálását feldolgozó Rush című filmet készítette. Egy interjúban azt is elárulta: van elképzelése arról, hogy a Forma-1-nek mire lenne szüksége a hőn áhított nagy észak-amerikai áttöréshez…

A kétszeres Oscar-díjas rendező – aki olyan alkotásokat jegyez, mint például az Apollo 13, az Egy csodálatos elme vagy épp a Da Vinci-kód – saját bevallása szerint mindig érdeklődött a Forma-1 iránt, ám a hazánkban „Hajsza a győzelemért” címmel bemutatásra kerülő mozi készítése közben szabályosan beleszeretett a sportágba. Az 59 éves szakember számos futamon feltűnt az utóbbi években, de mint a Forma-1 hivatalos honlapjának elárulta: a versenyláz már mindenhová elkíséri.

„Immáron igazi rajongó vagyok!” – idézte a Formula1.com a rendezőt. „Mindent figyelek, nagyon kíváncsi vagyok. Korábban is néztem a Forma-1-et, de most már teljesen másként teszem azt. A múltban megnéztem a rajtot, aztán elfoglaltam magam valami mással, legfeljebb egyszer vetettem egy pillantást a futamra, hogy épp ki vezet, majd a befutóra tértem vissza. Az agyam mindig másfelé járt. Mostanában viszont amikor versenyt nézek, még a klotyóra sem tudok kimenni. Már tapadok az akciókra, mert kellőképpen értem, hogy mi történik.”

Howard nagy fába vágta a fejszéjét, amikor Forma-1-es témát választott, a sportágról ugyanis John Frankenheimer 1966-os Grand Prix című alkotása óta nem készült film. A trélerek alapján kétségkívül hatalmas durranásnak ígérkező alkotásról az 1993 júniusában elhunyt Hunt már nem mondhatja el a véleményét, Howard szerint azonban a Német Nagydíj hétvégéjén tartott zártkörű vetítés után Bernie Ecclestone, a szakág impresszáriója méltatta a filmet és személyesen mondott köszönetet annak elkészítéséért, s nem spórolt a dicséretekkel Lauda sem, aki másodszor látta az elkészült művet.

„Nagyon elégedett volt” – válaszolta Howard, amikor arról kérdezték, hogy Lauda sokat vitatkozott-e a film készítése során. „Peter Morgan, a forgatókönyv írója régóta ismeri Nikit, s amikor Nikinek volt valami mondanivalója, Peter mindig odafigyelt rá. Egyébként megbízott bennünk és ránk hagyta a feladatot. Ez bátor dolog volt, de ismerjük Nikit és tudjuk, hogy mennyire bátor, így nem is volt igazán meglepő, hogy ilyen döntést hozott.”

Az interjú legérdekesebb része egyébként nem is a filmhez, hanem a Forma-1 és Észak-Amerika rapszodikusnak nevezhető viszonyához kapcsolódott. Noha a menetrendbe tavaly visszatért, Austinban rendezett Amerikai Nagydíj első próbálkozásra sikeresnek volt mondható, s jövőre várhatóan New Jersey is bekapcsolódik a Forma-1 vérkeringésébe, Ecclestone évtizedeken át hiába próbálta meghódítani az „Újvilágot”: amerikaiként, az ottani szórakoztatóipart kívülről-belülről ismerő szakemberként Howardnak van rálátása, vagy legalábbis elképzelése arról, hogy a sportágnak mire lenne szüksége az ottani áttöréshez.

„Úgy gondolom, hogy nem volt túl sok verseny az Egyesült Államokban” – mondta. „A sportok és a hazai csapatok nagyon fontosak az amerikai számára. Minden sportban fontos, hogy meglegyen a ’saját’ csapatod. Picit olyan ez, mint ahogyan az európai emberek éreznek a saját futballcsapatuk iránt. A Forma-1 is egy ilyen zajos cirkusz, egy igazi vad esemény. Szerintem egyébként az időzónáknak is komoly hatása van, mert valahogy soha nem kényelmes nézni a futamokat.”

Howard nem tartja problémának, hogy a Forma-1 kétségkívül összetettebb, nehezebben emészthető műfaj, mint például a legnépszerűbb ottani sorozat, a NASCAR, ugyanakkor véleménye szerint a legegyszerűbb gyógyír az lenne, ha több futamot tartanának arrafeé, hasonló időzónákban.

„Szerintem gyorsan felzárkóznának és megértenék, mert nagyon modern és lenyűgöző dologról van szó” – fogalmazott a rendező. „Ehhez viszont az kellene, hogy a sportág ne csak egyetlen nagy esemény erejéig jöjjön el, majd távozzon. Úgy gondolom, hogy több versennyel lehetne választ adni a kérdésekre. Auston folytatódik és csodálatos lenne, ha New Jersey is összejönne. Montreal adott, s találni kellene még egy helyszínt a nyugati parton, továbbá Mexikóban is. Ezzel a Forma-1 megfelelően be lenne járatva az Egyesült Államokban.”