Nico Rosberg szerint a Mercedes házi csatája nem nyomja rá a bélyegét a Lewis Hamiltonhoz fűződő barátságára. Brit cimboráját a német ugyanolyan kemény ellenfélnek tartja, mint Michael Schumachert, akit ugyan rendre elkalapált, de az F+1 Blognak elárulta: a hétszeres világbajnoktól sok dolgot el is lesett.

 

Ha összeáll a Mercedes és a győzelmek is elérhető közelségbe kerülnek, akkor lőttek a barátságnak! Ezt jósolta a közvélemény, amikor Lewis Hamilton megérkezett gyerekkori barátja, Nico Rosberg mellé az idei évadra, de a prognózis egyelőre nem vált be. Ugyan Rosberg már nyert két futamot idén, míg Hamiltonnak még egyszer sem jött ki a lépés új munkaadójánál, a német az F+1 Blognak a Hungaroringen megerősítette: a változatlanul jó.

„Nyugodtan mondhatom, hogy továbbra is jó a kapcsolatunk. Annyit már nem járunk össze, mint kölyökkorunkban, gokartos csapattársként, de jól megértjük egymást és nincs közöttünk semmi gond” – mondta a Mercedes motorhome-ban tartott sajtóbeszélgetésen Rosberg, megjegyezve azt is, hogy nagyon hasonló a vezetési stílusuk, ami „jócskán megkönnyíti a közös munkát!” A 28 esztendős pilóta az utóbbi három szezont legendás honfitársa, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher mellett töltötte, akinél rendre jobbnak bizonyult. 

Mivel Rosberg idei teljesítménye felértékeli Schumacher teljesítményét is, megkerülhetetlen a kérdés, hogy melyik csapattárs jelentett keményebb diót? „Michael is, Lewis is egyformán nagy kihívás, két igazán remek versenyző. Ugyanakkor az is igaz, hogy egészen más formában kell küzdeni ellenük, mivel teljesen eltérőek voltak az erősségeik és a gyengéik” – válaszolta a német anélkül, hogy a részleteket ecsetelte volna.

Új hóbort: Rosberg minden tréning előtt focival melegít a Hungaroringen

 

Amikor a Mercedes 2010-re visszacsábította a három szezont visszavonultan töltő Schumachert, terjengtek olyan híresztelések, amelyek szerint a döntésben szerepet játszott az is, hogy az extraklasszis versenyzőt egyfajta mentornak szánták a csúcsistállós tapasztalatokkal akkoriban még egyáltalán nem rendelkező fiatal ász mellé. Azt talán sosem tudjuk meg, hogy valóban volt-e ilyen, azt viszont Rosberg elárulta, hogy sokat tanult honfitársától.

„Michael nem tanított engem, de így is sok dolgot el tudtam tanulni tőle” –mondta a pilóta. „Ez nem is csoda, elvégre egy hétszeres világbajnoktól sok mindent lehet ellesni. Michael nagyon erős volt például a mérnöki oldalon, az autó beállítása terén, a mérnökökkel való kommunikáció terén és minden egyéb más fronton is. Hasznosnak ítélem meg az együtt töltött szezonokat.”

Noha a Magyar Nagydíj előtt a 99 pontjával a 4. helyen állomásozó Hamilton áll jobban a ponttáblázaton, két idei győzelme – Monacóban és Silverstone-ban diadalmaskodott a német – saját bevallása szerint magabiztosabbá tette Rosberget: „Idén alapvetően jobb az autónk, mint tavaly, így valamivel könnyebb jó eredményeket elérni. Nekem sokat jelentenek az idei győzelmeim, lendületbe hoztak és mentálisan is adtak némi pluszt. Monacóra külön büszke vagyok, ott nőttem fel, az a kedvenc pályám, az egyik legnagyobb presztízsértékű futam, ráadásul a 30 évvel korábban ugyanott diadalmaskodó édesapám is nagyon büszke volt rám” – mondta a 84 egységével a 6. helyen álló pilóta.

Rosberg a megújult Pirellikről úgy vélekedett, hogy a módosításokból elsősorban a Lotus és a Ferrari profitálhat, a Mercedesnek – noha Hamilton megszerezte a pole pozíciót az időmérőn – a futamon sok gondja lehet a mogyoródi forróság miatt, míg a közeljövőre vonatkozó kilátásokkal kapcsolatban megjegyezte: „Monzában és Spában sokkal erősebbek lehetünk, az olyan gyors pályák kedveznek igazán a mi autónknak!”