Jean-Eric Vergne már bedobta a törölközőt, így szinte biztosra vehető, hogy a World Series by Renault 3.5-ös géposztályának idei bajnoka, Carlos Sainz Jr. csatlakozhat Max Verstappenhez 2015-ben a Toro Rossónál. Az F+1 Blog által Abu-Dzabiban látottak, hallottak alapján a fiatal spanyolért komoly lobbitevékenység zajlott.

„A jól sikerült szezonom és 22 pontom ellenére 2015-ben már nem leszek a Toro Rosso versenyzője. Köszönet ezekért az évekért, jöhet a következő nagy kihívás!” A faenzai Red Bull-juniorcsapatnál három szezont lehúzó Jean-Eric Vergne szerdán ezt az üzenetet posztolta hivatalos Twitter-mikroblogján, amelyből egyöntetűen arra lehet következtetni, hogy a francia pilóta riválisának, az idén a World Series by Renault 3.5-ös géposztályában bajnoki címig jutó Carlos Sainz Jr.-nak lesz lehetősége arra, hogy csatlakozzon a fiatalsági rekorder Max Verstappenhez a különítmény kötelékében.

Noha a GP3 idei bajnokát, Alex Lynnt is összefüggésbe hozták az együttessel, Abu-Dzabiban több forrás is arról számolt be, hogy a Red Bull autósport- és juniorprogramjának vezetője, Helmut Marko egyelőre nem érzi bevetésre késznek a fiatal britet. Ezt figyelembe véve is biztosra vehető, hogy a korábbi Dakar-győztes, kétszeres rali-világbajnok Carlos Sainz csemetéje lesz a befutó, ám a bejelentésre várni kell. Marko a héten azt ígérte, hogy december 1-jén, azaz jövő hétfőn a Red Bull osztrák tévécsatornáján, a Servus TV-n futó Forma-1-es magazinműsorban mutatják majd be a kiválasztottat, éppen úgy, ahogyan tavaly tették Daniel Ricciardóval és Danyiil Kvjattal is.

Az alapján, amit az F+1 Blog látott és hallott múlt hétvégén, Abu-Dzabiban, aligha lehet kétséges, hogy a Sainz-família semmit nem bízott a véletlenre azután, hogy az idén 20 esztendős fiatalembert tavaly – noha a papa minduntalan cáfolta, hogy ilyesmire törekedtek volna – nem sikerült 2014-es volánhoz juttatni. A versenynap reggelén például az idősebb Sainz és fia az idén nyáron leköszönt, megromlott egészségi állapota ellenére a futamra mégis kilátogató I. János Károly spanyol király társaságában vizitált Bernie Ecclestone-nál. A korábbi uralkodó híresen nagy Forma-1 mániákus, Ecclestone-nal is jó barátságot ápol, így - bár nem tudhatjuk, hogy a szeánszon mi hangzott el – egyáltalán nem kizárt, hogy Mr. E-t is arról győzködték, hogy járjon közben, mert az ifjoncnak helye van a jövő évi mezőnyben.

Érdekesség, hogy az említett eseményen részt vett Fernando Alonso és menedzsere, Luis Garcia Abad is, akik megbízható spanyol források szerint a háttérben szintén támogatják a kis Sainz előléptetését. Néhány órával később feltűnt a színen egy csapat helyi arab üzletember is, akik Franz Tosttal és Markóval tárgyaltak Sainzék, valamint Alonso menedzserének jelenlétében a Toro Rosso hospitality-helyiségének felső szintjén. Mint utólag kiderült, ők a Cepsa képviseletében jártak a gárda vezetőinél: a spanyol olajtársaság 2011 óta az International Petroleum Investment Company (IPIC) nevű, az Abu-Dzabi emirátus tulajdonában álló energiaipari befektetési társaság tulajdonában áll és a vezérek minden bizonnyal azon munkálkodtak, hogy pártfogoltjaik - a Toro Rossóhoz hasonlóan a kis Sainz is több éve élvezi a Cepsa támogatását - útjai minél hamarabb találkozzanak.

A nagy meeting után Sainz szemlátomást felszabadultan, boldogan cseverészett Verstappennel, a holland ráadásul célzást is tett arra, hogy a spanyol lehet a csapattársa 2015-ben.

„Hallottam olyasmit, hogy talán Carlos lesz a csapattársam, de végül úgyis a Red Bull dönti el, nekem pedig a munkámra kell összpontosítanom” – mondta az ifjú németalföldi, amikor Sainz esetleges érkezéséről faggatták. „Az mindig jó, ha van egy tapasztalt ember melletted, de bízom az itteniekben. Egyébként beszélgettem Carlosszal itt, Abu-Dzabiban. Rendes srác. Nem tudom, hogy ő lesz-e a csapattársam vagy sem, de szerintem nagyszerűen tudnánk együtt dolgozni.”

Nagyon nagy meglepetés lenne, ha abban a bizonyos december 1-i Servus TV-s magazinműsorban nem Sainz Jr.-t, hanem valaki mást mutatnának be a Toro Rosso versenyzőjeként. Vergne pedig keresheti a menekülőútvonalat: noha a Red Bull holdudvarából kikerült versenyzőknek ritkán terem babér más együtteseknél, paddock-források szerint a francia pilóta más gárdák mellett a Williamsszel is tárgyal egy esetleges teszt- és tartalékpilótai státuszról.

Fotók: F+1 Blog, Toro Rosso