Alig rajtolt el az emlékezetesre sikeredett Német Nagydíj, az F1-es csapatok azonnal nekiláttak a csomagolásnak, a gyorsaság ugyanis most minden másnál fontosabb: a száguldó cirkusznak a jövő héten már a Hungaroringen kell pompáznia.

 

Az előőrsök már megérkeztek Mogyoródra, a motyó érdemi részét viszont mostanáig használták Hockenheimben: alig aludtak ki a piros lámpák a rajtnál, a csapatok azonnal nekiláttak a csomagolásnak, hogy minél előbb nekivághassanak az ezer kilométeres útnak.

A feladat szinte emberfeletti: nem csak az autókat és a garázshoz kapcsolódó technikai felszereléseket, hanem a motorhome-okat is össze kell csomagolni. Nem véletlen, hogy már a futam elején nekiláttak a pakolásnak.

Fotógaléria a Hockenheimringről

Az F+1 Blog által megkérdezett logisztikai szakemberek szerint a kamionok már éjjel, legkésőbb hajnalban útnak indulnak Budapest felé, ahol az érkezése után azonnal nekilátnak a kicsomgolásnak s az építésnek. „Mostanában nem sokat fogunk aludni” – mondta az egyik szakember, nem véletlenül: szerdán a versenycsapatok munkatársai már a helyszínen lesznek, hogy megkezdjék az előkészületeket a hétvégi Magyar Nagydíjra.