Nem csak közúti Ferrarik dünnyögése hallható mostanában a vörös márka főhadiszállása közelében, az olaszországi Maranellóban, hanem munkagépeké is: a Forma-1-es alakulat új bázisa javában épül, s előreláthatólag a terveknek megfelelően nyárra el is készül.

Az építkezés a földmunkálatokkal már egy évvel ezelőtt kezdetét vette, de a gyártó csak tavaly ősszel ismerte el, hogy a Forma-1-es alakulatnak szánják az új, háromemeletes komplexumot. Mint a legfrissebb tájékoztatásból kiderült: a terület előkészítésével augusztusra végeztek, szeptemberre pedig az alapozással is elkészültek.

„Novemberre elkészültek az új épület első nyers falai, a hónap végére pedig már kész volt az alagsor padlózata is. December 13-ára, amikor már villanyfénynél folytatódott a munka, elkészültek az épület külső falai, 2013 utolsó előtti napján felkerültek a felső szint fém tartóoszlopai, január végére pedig a helyére került a többi tartóoszlop is” – közölte a maranellói gyártó.

A vörösök szerint tartható az építkezés tervezett befejezési időpontja és nyárra elkészülhet az új létesítmény, amely – mint hangsúlyozzák – „az utóbbi évek egyik legérdekesebb építészeti projektje”. A márka azt szeretné, ha a Forma-1-es alakulat munkatársai az új főhadiszálláson olyan körülmények között dolgozhatnának, amelyet ugyanaz „a funkcionalitás, hatékonyság és stílus jellemez, amely meghatározza az egész Forma-1-es programot”.

Azt talán túlzás kijelenteni, hogy kizárólag a McLaren gigantikus wokingi központja, a Technology Centre ösztökélte arra a Ferrarit, hogy új F1-es bázis építésébe fogjanak, de valószínűleg ez is szerepet játszott a döntés meghozatalában. A két márka immáron nem csak a versenypályán csatározik egymással, hanem közúti autós fronton is: a McLaren az utóbbi években felpörgött ezen a területen és nem is titkolják, hogy a konkurens márka babérjaira pályáznak.

Amikor tavaly ősszel kiderült, hogy miben mesterkednek a Ferrarinál, számos német szaklap úgy foglalt állást, hogy az új gyárlétesítmény felépítése része annak a stratégiának, amellyel a a Red Bull sikergyárosát, Sebastian Vettelt szeretnék elcsábítani az energiaitalosoktól. Persze Helmut Marko sportigazgató akkor is – mint mindig – sietve közölte, hogy ilyesmire aligha fog sor kerülni a közeljövőben…