Megérkezett az első ízelítője annak a videoklipnek, amelyet David Guetta forgatott a Forma-1-es Lotus istálló közreműködésével szeptemberben, a spanyolországi Jerezben.

A mindössze 20 másodperces teaserben hemzsegnek a lenge öltözetű csinos lányok és patakokban folyik a pezsgőt: utóbbi mutatványhoz a köztudottan F1-mániákus francia lemezlovas, producer a futamok győzelmi pezsgőjének állandó beszállítóját, a Mummot is meggyőzte, a vállalat így szponzorként támogatta a zenés videó elkészítését.

A videóban látható Lotus a 2012-ben használt E20-as konstrukció, amellyel Kimi Räikkönen futamot is nyert. A klip érdekessége, hogy az autót Guetta vezette a forgatás során: mint a forgatás napjaiban kiszivárgott, a DJ komolyan vette a feladatot és átfogó felkészítésen esett át az enstone-i csapat jóvoltából. A dél-spanyolországi teszthelyszínen előbb egy kétliteres, 200 lóerős motorral hajtott Formula-Renault-val tett meg néhány kört, majd átült egy háromfeles WSR-versenygépbe, amellyel szintén gyakorlatozott: a csúcspont az E20-as volt, amelyet teljesítménykorlátozás nélkül kapott meg, s amelynek oldaldobozán a Genii-logók helyére a saját emblémáját festették fel.

Guetta klipjének elkészítését a szívén viselte az idén csak szenvedő, sínylődő Forma-1-es alakulat: olyannyira biztosak akartak lenni a videó elkészültében, hogy a helyszínre nem is egy, hanem két autót is leszállítottak. A második példányra nem volt szükség, a nagydíjakat is előszeretettel látogató Guetta megbirkózott a feladattal és nem fulladt autózúzásba a forgatás.

Arról egyelőre nincs pontos információ, hogy a teljes klip premierjére mikor kerül sor: a teaser is csak annyit árul el, hogy ’hamarosan’.