Noha a Honda mostanáig mereven elzárkózott attól, hogy a jelenlegi exkluzív partner, a McLaren mellett másik Forma-1-es csapatnak is szállítson hajtásláncot, a jelek szerint a küszködve visszatérő japán gyártó kezdi meggondolni magát. Yasuhisa Arai sportigazgató immáron nyíltan elismeri, hogy nyitottak erre a lehetőségre.

 

Arai a Honda visszatérésének előkészítése során, valamint az idei évad eddigi részében is több ízben hangsúlyozta, hogy a Honda kizárólag a McLarenre összpontosít, a Kanadai Nagydíj után azonban kimondta: valószínűleg nem mondanának nemet, ha egy újabb különítmény is csatlakozni szeretne az ügyfélkörhöz. 

„Sajnos mostanáig nem kaptunk egyetlen ajánlatot sem” – mondta a sportigazgató az F1i című online szaklapnak. „Remélhetőleg a nyári szünet után felhív majd valaki azzal a kéréssel, hogy ’kérlek, adjátok nekünk ezt a jó kis motort!’ Most még nem ilyen, de reményeim szerint ilyen lesz.

Yasuhisa Arai


Kétség sem férhet ahhoz, hogy a komoly múltra visszatekintő McLaren-Honda együttműködéstől minden érintett többet várt. A gárda csak az évad hatodik futamán, Monte-Carlóban tudta megszerezni idei első – és mindeddig egyetlen – pontszerző pozícióját Jenson Button 8. helye révén: az eddig látottak alapján joggal merül fel, hogy fejlesztések tekintetében is jót tenne a Hondának egy második partnercsapat, Arai azonban a helyzetet jócskán kozmetikázva mással indokolta a gyártó hozzáállásában beállt fordulatot. 

„Sokat tanulunk a McLarennel és nem a fejlesztések miatt lenne szükségünk egy újabb csapatra, mert a McLaren egy csúcsistálló, így éppen eleget tudunk fejleszteni velük. A Forma-1-nek viszont jót tenne, ha nőne a csapatok száma és a sportág vonzóbb, versenyképesebb lenne. Ez megfelelő lépés lenne ebbe az irányba”- fogalmazott a sportigazgató.


Arra a kérdésre, hogy a Honda elvállalna-e egy olyan újonc alakulatot is, amely az FIA nemrégiben közreadott, 2017-re új alakulatokat verbuváló felhívására jelentkezik, Arai így felelt: „Jó érzés lenne, ha jönne egy újabb, akár újonc csapat, amely azt mondaná, hogy ’szeretnénk a ti motorjaitokat használni’. Boldog lennék. Megvan-e az erőnk ahhoz, hogy ezt így működtetni tudjuk? Nem tudom. Lehet, hogy szükségünk lenne némi időre, hogy egynél több csapatot ki tudjunk szolgálni. A McLaren-Honda természetesen gyári csapat, így jelenleg nincs elképzelésem arról, hogyan tudnánk elkülönítetten kiszolgálni egy másik csapatot is.”

Bár a Honda idei szereplését a nemzetközi sajtóban sokfelé „horrorshownak” titulálják, Arai még a közelmúltban is makacsul kitartott amellett, hogy az élmezőnybeli hajtóművekhez képest állítólag továbbra is 70 lóerős, vagy annál nagyobb hátrányban lévő csomag az évad utolsó szakaszára dobogós helyezésre is alkalmas lesz. Eddig semmi nem utal arra, hogy ez megvalósul és nagy valószínűség szerint a Honda felső vezetése is ráncolja a szemöldökét: minden bizonnyal ennek tudható be, hogy a jövő hétvégén esedékes Osztrák Nagydíjat a vállalat nemrégiben kinevezett elnök-vezérigazgatója, Takahiro Hachigo is a helyszínen kívánja megtekinteni…