F1 Forma-1 Force India Lawrence Stroll Uralkali Orosz Nagydíj Paul J. Ostling
Noha a Force India istállót Racing Point Force India név alatt, új nevezőként a Belga Nagydíj óta a Lawrence Stroll vezette konzorcium működteti, a jelek szerint a gárda birtoklásáért indult kötélhúzás még nem ért véget. A csődbiztosok által ejtett orosz vegyipari vállalat, az Uralkali vezérigazgatója, Paul J. Ostling Szocsiban az F+1 Blognak is megerősítette: reményeik szerint a londoni Legfelsőbb Bíróság helyt ad a követeléseiknek, ugyanis mindenképpen át akarják venni a különítményt.

 

Mint ismeretes, az Uralkali a Force Indiánál korábban fejlesztő pilótaként alkalmazott Nikita Mazepin édesapjához, Dimitrij Mazepinhez köthető, s a vegyipari vállalat kifogásolja a csődeljárás alá vont F1-es istálló ügyeit kezelő FRP Advisory nevű szervezet tevékenységét. A csődbiztosok augusztusban meglepően rövid idő, csupán néhány nap alatt hirdették ki, hogy a Stroll-konzorcium szerzett jogot a Force India további működtetésére, amit az Uralkali már akkor is kifogásolt, a napokban pedig eljárást is indítottak a döntést meghozók ellen. A vegyipari vállalat azt szeretné bizonyítani, hogy a csődbiztosok „nem a Force India hitelezőinek, értékgazdáinak és a sportág érdekeinek” szem előtt tartásával hoztak döntést.

F1 Forma-1 Force India Lawrence Stroll Uralkali Orosz Nagydíj Paul J. Ostling
Paul J. Ostling, az Uralkali vezére, a Force India megszerzésére indított projekt vezetője az F+1 Blognak az Orosz Nagydíj szombati napján kifejtette: számos kifogásuk van az üggyel kapcsolatban, a konzorcium álláspontja szerint a csődeljárás nem volt sem korrekt, sem átlátható, továbbá elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy Strollék pénzügyileg – és állításuk szerint más tekintetben is – kedvezőtlenebb ajánlatát hozták ki győztesnek. Az Uralkali ajánlata Ostling szerint pénzügyi fronton 101.5 és 122 millió font közöttire tehető pénzt foglalt magában, továbbá egy olyan ötéves tervet, amely garantálta volna azt is, hogy a munkavállalók egytől egyig megtarthatták volna az állásaikat és fejlesztésekre is sor kerülhetett volna az istállónál.

„Noha több mint 30 oldalas levelet küldtek, elég lett volna leírni azt a három szót, hogy ’Stroll ajánlata magasabb’. Ezt viszont nem írhatták le, mert biztosan tudjuk, hogy Stroll ajánlata nem volt magasabb. Csak most, szeptember 24-én kaptunk hivatalos tájékoztatást arról, hogy igazunk volt, mert Strollék több mint 10 millió fonttal alacsonyabb pénzügyi ajánlatot tettek” – fogalmazott az üzletember, aki szerint a csődbiztosok részrehajlását az is bizonyítja, hogy a folyamat közben – holott függetlenül kellett volna eljárniuk – ajánlatot tettek Mazepinnek arra, hogy Strollal együtt vegyék át az istállót.

 

F1 Forma-1 Force India Lawrence Stroll Uralkali Orosz Nagydíj Paul J. Ostling
Paul James Ostling, aki az Uralkali részéről harcol a Force Indiáért


Ostling szerint az üggyel kapcsolatosan fennálló kételyek, az Uralkali ajánlatának költségei, valamint az ügylettől remélt üzleti haszon elmaradása elegendő ok arra, hogy bizakodva várják a bírósági határozatot. „Maximálisan bízunk a brit bíróságban és azt szeretnénk, hogy minden felszínre kerüljön. Úgy érezzük, hogy ez egy erős ügy, amelyben erős érvek vannak a kezünkben” – mondta az F+1 Blognak az üzletember, aki azt is kijelentette: „Hogy továbbra is akarjuk-e a csapatot? Naná! Abszolút! Ha megszületik a döntés, akár azonnal hajlandóak vagyunk átvenni a működtetését. Az FIA, a FOM és a Mercedes is arról tájékoztatott bennünket, hogy amennyiben megnyerjük az ügyet, hajlandóak együtt dolgozni velünk bíznak bennünk.”  

Mivel a Strollék által faképnél hagyott Williams is csak tengődik jelenleg, a közvélemény természetesen azt kérdezni: ha elbukták a Force Indiát, miért nem próbál az Uralkali felvásárolni egy másik alakulat, például a grove-iakat? Ostlingnak az F+1 Blog is feltette a kérdést: „A részletekbe nem nagyon szeretnék belemenni, azt viszont elmondom, hogy miért akarjuk megszerezni ezt a csapatot. Ez válasz lesz a kérdésre is. Ez egy független csapat, egyik alakulatnak sem a B-csapata, évek óta remek szinten teljesítenek, amit jól bizonyít az is, hogy az utóbbi két évben a negyedik helyen zárták a konstruktőri bajnokságot. Mindezt úgy, hogy őrület, ami a tulajdonosi körben zajlott, hiszen a két tulajdonos közül az egyik Nagy-Britanniában húzza meg magát, bevont útlevéllel, a másik tulajdonosnak pedig szintén nincs útlevele. Remek csapat, remek szakemberekkel, akikkel az utóbbi két évben mi is együtt dolgoztunk és fejlődtünk. Ha van lehetőségünk, amely ráadásul szerintünk jogos is, miért ne próbálnánk továbbra is megszerezni ezt a csapatot? Miért néznénk más lehetőség után?”

 

F1 Forma-1 Force India Lawrence Stroll Uralkali Orosz Nagydíj Paul J. Ostling
Nikita Mazepin: a GP3-as bajnokság egyik menője


Ostling szerint egyébként alaptalanok azok a feltételezések, amelyek szerint az Uralkali kizárólag azért akarja megszerezni a Force Indiát, hogy Nikita Mazepinnak biztosan legyen helye a közeljövőben a Forma-1-ben: „Dimitrij remek ember, remek üzletember és mindenelőtt remek apa, talán így tudom a lehető legjobban jellemezni. Viszont nem lehet kizárólag Nikita versenyzésével indokolni a törekvéseinket. Egyrészt neki még nincs is szuperlicence, amivel versenyezhetne az F1-ben, másrészt pedig a vállalatunk eddig is sokat fordított sportbeli jelenlétre. Más sportágakban is jelen vagyunk, de az autósport különösen fontos irány, hiszen nagyon sok pénzt költöttünk arra, hogy a Forma-1 jelen legyen Oroszországban és felépüljön ez a gyönyörű pálya itt Szocsiban.

Eközben a másik térfélen is mozgolódnak: Strollék megszellőztették, hogy gyárbővítésben vagy új gyár építésében gondolkodnak, míg a csődbiztosok reagáltak az Uralkali által kezdeményezett eljárásra és közölték, hogy – idézve a kommünikét – „az állításokat látva minden eddiginél biztosabbak vagyunk abban, hogy amilyen hamar csak lehetséges, cáfolni tudjuk azokat”.