F1 Forma-1 Lewis Hamilton Nico Rosberg Toto Wolff Mercedes
Lewis Hamilton olyan júliust produkált, amely előtt még a leghangosabb bírálóknak is kalapot kell emelniük, ám a brit versenyzőt még mindig sokan zrikálják laza, polgárpukkasztó életmódja miatt. Toto Wolff, a Mercedes főnöke a napokban megjegyezte: amíg jönnek az eredmények, azt csinál, amit csak akar, és ez nemcsak Hamiltonra, hanem Nico Rosberg és a gárda összes tagjára vonatkozik.

 

Félelmetes! Talán ez a legjobb jelző arra a teljesítményre, amelyet Lewis Hamilton produkált idén júliusban, a Forma-1-es történelem valószínűsíthetően legintenzívebb időszakában. A vártnál jóval nehezebb szezonkezdet után a háromszoros világbajnok igazán lendületbe jött: a nyári hónapban bonyolított négy futamból négyet megnyert, így az azerbajdzsáni vizitet követő 24 pontos hátránya után Hockenheimből már 19 pontnyi előny birtokában vonulhatott el a nyári szünetre.

F1 Forma-1 Lewis Hamilton Nico Rosberg Toto Wolff Mercedes
A fergeteges produkcióval a brit fityiszt mutatott kritikusainak, akik valószínűleg ezután sem lesznek sokkal csendesebbek, a muníciót pedig maga az érintett szolgáltatja újra és újra azzal, hogy nagy lábon él és titkolni sem próbálja, hogy élvezi azt. Sokaknak szúrja a szemét, hogy az utóbbi években tényleg rohamos celebesedésbe kezdő versenyző világsztár énekesek és szupermodellek társaságában mulatja az időt, magángépével repked körbe-körbe a világban és amikor csak teheti, az online közösségi platformokon meg is mutatja, hogy semmit nem sajnál magától.

Kritikák ide vagy oda, az eredmények magukért beszélnek: hiába csendesebb, visszafogottabb Nico Rosberg, a ponttáblázat Hamiltont igazolja, a Mercedes-főnökség pedig ahogyan eddig, úgy a jövőben sem kíván beleszólni abba, hogy mit művelnek a versenyzők a magánéletükben. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy jöjjenek az eredmények, ahogyan Hamilton esetében is történik.

F1 Forma-1 Lewis Hamilton Nico Rosberg Toto Wolff Mercedes
„Egészen addig, amíg a versenyhétvégéken versenyzőként helytáll és hozza az eredményeket, nem avatkozunk bele a privát életükbe” – mondta Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója a Forma-1 hivatalos honlapjának. „Mindenkinek lehetnek barátai abban a közegben, amelyet választ magának. Ez igaz a versenyzőinkre és a csapat összes többi tagjára is. Az utóbbi három évben elért eredményeink azt mutatják, hogy ez jól működik. Hogy ez lenne-e a siker receptje? Nem tudom!”

Arra a kérdésre, hogy Hamilton elégedettségi faktorának szinten tartásához hozzájárul-e az, hogy nem piszkálják, és ez szándékos-e, Wolff határozott választ adott: „Az én feladatom nem az, hogy gondoskodjak arról, hogy valaki elégedett és boldog legyen. Az én munkám arról szól, hogy a csapat mindenki számára jó hely legyen, amely lehetőséget biztosít csúcseredmények elérésére. Ennek részét képezik a versenyzők is, így természetesen fontos, hogy odafigyeljünk rájuk, de nem én vagyok a Mikulás!”

F1 Forma-1 Lewis Hamilton Nico Rosberg Toto Wolff Mercedes
Hamilton nem is várja el, hogy Wolff legyen a Mikulás, ugyanakkor a hockenheimi futamot követő sajtóbeszélgetésén újfent megjegyezte: elégedettséggel tölti el, hogy az eredmények hatására számos bírálójának kell változtatnia a vele kapcsolatos álláspontján. Kifejtette a szigetországi versenyző azt is, hogy köszöni szépen, jól érzi magát a bőrében és esze ágában sincs változtatni az életvitelén.

„Úgy élem az életemet, ahogyan én akarom. Jómagam úgy gondolom, hogy soha nem tudhatod, hogy melyik lesz az utolsó napod, éppen ezért különösen fontos, hogy élvezd ki az adódó lehetőségeket. Ha pedig célokat tűzöl ki magad elé, adj bele mindent, de úgy, hogy közben próbáld meg élvezni is. Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy ne legyünk boldogok! Amiket csinálok, azok engem boldoggá tesznek” – mondta a háromszoros vb-első, aki meg is nevetette a hallgatóságát, amikor hozzátette: „Szerintem srácok, ezeket ti is élveznétek, ha velem tartanátok, de sajnálatos módon túlságosan sok olyan sztori lenne, amiket meg kellene írnotok…!”
F1 Forma-1 Lewis Hamilton Nico Rosberg Toto Wolff Mercedes
Hamilton egyébként Grenadán indított a nyári vakációt, ahol felkereste például imádott nagyapját is.