Ha a papírformán múlna, már régesrég a 2015-ös szezonra kellene összpontosítanunk, mert az idei évad Mercedes-dominanciája már az izgalomfaktor legutolsó csíráját is kiirtotta volna. Szerencsére azonban a sors nem hagy cserben bennünket és mindig történik valami, amelynek köszönhetően legalább a csillagos egylet házon belüli harca kínál fordulatokat és izgulnivalót.

Spielbergben Lewis Hamilton kvalifikációs öngólja, Silverstone-ban pedig Nico Rosberg műszaki hibája és kiesése volt az, ami csavart vitt a történetbe, élvezhetővé téve a futamokat és a sors a rekkenő hockenheimi forróságban is gondoskodik arról, hogy legyen sava-borsa a viadalnak. A német pályán egy újabb technikai fault, jelesül Hamilton felrobbanó jobb első féktárcsája révén kapunk újabb fordulatot, ami akár nagyon komoly hatással is lehet a két viaskodó csapattárs versengésére. 

A probléma egyékbént Rosberggel is előfordulhatott volna, mivel a nagyobb csapatoknál teljesen megszokott, hogy több gyártótól szerzik be a tárcsákat és a fékbetéteket, amelyekkel aztán a versenyzők kedvükre variálhatnak. Így történt a Mercedesnél is: a Brembo betétekhez Rosberg a Carbone Industrie által gyártott tárcsákat választotta, míg Hamilton egy szombaton, kora reggel meghozott döntéssel maradt az olasz gyártó termékeinél, ami a vesztét okozta a kvalifikáción. Bár az elképesztő forróság az autó minden területén fokozza a meghibásodások esélyét, a Mercedesnél nem számítottak ilyen hibára

„Épp ellenkezőleg” – felelte a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff a csillagos márka szombat délutáni sajtóértekezletén arra a kérdésre, hogy Hamilton indokolatlanul nagy kockázatot vállalt-e azzal, hogy másik összetételű féktárcsát választott. „A Brembónak az év korábbi szakaszában voltak megbízhatósági gondjai, ezért továbbfejlesztették a termékeiket, komoly kutatási-fejlesztési munkát végezve. Lewis gyakran használja a termékeiket és minden jel arra utalt, hogy nem ez a kockázatos választás .”

Noha az időjárási előrejelzések szerint a vasárnapi versenynapon már nem lesz akkora forróság, mint a hétvége eddigi részében, ami mérsékelheti a meghibásodások előfordulásának gyakoriságát, Wolff szerint a Mercedes a biztonságot szem előtt tartva Hamiltont biztosan a másik összetételű féktárcsákkal küldi csatába a futamon. A brit a dolgok jelenlegi állása szerint a 15. pozícióból indulna, ám a fékrendszer átvariálásával megsértenék a parc fermé-szabályt, amely boxutcai startra kárhoztathatja a britet.

Nem is annyira ritka probléma...

Ahogyan arra Toto Wolff is utalt, nem Hamilton esete az első idén, amikor a Brembe féktárcsája megadja magát. Gyors paddock-közvéleménykutatások szerint a Toro Rossónál háromszor, míg a Saubernél és a Marussiánál kétszer-kétszer tapasztaltak problémákat a patinás olasz gyártó portékájával. Arra a kérdésre, hogy Rosberg miért tette a Carbone Industries megoldása mellé a garast röviddel a kvalifikáció kezdete előtt, a német így felelt: „Egész évben voltak gondjaim ezen a területen, szinte soha nem voltam száz százalékig elégedett. Minden egyes hétvégén, a lehetőségekhez mérten igyekszünk kipróbálni a lehetőségeket és azt választom, amelyet az adott a helyszínen a leginkább kényelmesnek érzem. Most ez volt az.”


„Túlságosan kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy alaposan tanulmányozzuk a mai probléma forrását, így Lewisnak mindenképpen a másik változattal kell majd indulnia a futamon. Nem akarunk több kockázatot vállalni” – fogalmazott Wolff, aki hangsúlyozta, hogy reményeik szerint az FIA büntetés nélkül teszi lehetővé a féktárcsa cseréjét: „Azért akarjuk végrehajtani a cserét, hogy a kocsi holnap teljesen biztonságos legyen futamon!”

Hamilton az újabb mizéria miatt rendkívül nehéz helyzetbe kerülhet a bajnokságban: Spielbergben nagyjából hasonló kutyaszorítóból kényszerült nekivágni a távnak, ám akkor sikerült felkapaszkodnia a 2. helyre, Silvestone-ban pedig Rosberg kieséséből profitálva győzött, 4 egységnyire mérsékelve a hátrányát. A nagy bukás után a 2008-as vb-első lemondóan nyilatkozott esélyekről, a pszichikai hadviselés jegyében odaszúrva, hogy Rosberg újabb „ajándékot” kap majd a vasárnapi futamon.

A német a kvalifikációt követő sajtótájékoztatón ennek ellenére megjegyezte: arra számít, hogy Hamilton a kialakult helyzet ellenére is veszélye ellenfél lehet a futamon. „Úgy gondolom, hogy hamar át tudja majd vágni magát a mezőnyön. Nehéz megjósolni, hogy mi lesz, nekem mindenesetre a saját versenyemet kell futnom, keményen kell majd taposnom a gázt a rajttól kezdve. Meg kell próbálnom előnyt kiépíteni, aztán pedig meglátjuk, hogy stratégia és egyebek tekintetében hol tartunk” – mondta a vb-éllovas.

Rosberg a Toto Wolff által is méltatott finn Williams-tehetséggel, Valtteri Bottasszal osztozkodik majd az első rajtsoron. Erre lecsapva egy finn újságíró megjegyezte, hogy a Német Nagydíj történelmi, mert két finn egyszerre még soha nem rajtolt az első rajtsorból, ám az 1982-es vb-első Keke Rosberg csemetéje – aki Németországban született, német állampolgár, ám Monacóban nőtt fel és mindig a hercegségbeli futamot titulálja a hazai versenyének – sietve visszavágott: „Egyezzünk ki annyiban, hogy másfél finn! Ez is rekord, ráadásul szerintem ezzel a finn rajongók is elégedettek lesznek!”