Lehet, hogy Austinban Lewis Hamilton Sebastian Vettel ellen végrehajtott, győzelmet érő előzése volt a legjelentősebb helycserés manőver, a legszebb akciót azonban Kimi Räikkönen hajtotta végre a 13. körben Nico Hülkenberg ellen. A Lotus finnje újfent demonstrálta, hogy nem véletlenül tartják előzőkirálynak.

Az északi menő a célegyenes végén, a dombra felmenő, szűk balos 1-es kanyar felé tartva indította meg offenzíváját az 5. helyen haladó Force India ellen. Lőtávolságba kerülve Hülkenberget a belső ívre kényszerítette és a 2-es kanyar felé tartva, a külső ívre helyezkedve az üldözött autó mellé került. A jobbos külső ívén – mint arról a kormánymozdulat-sorozat is árulkodik - a finn igazi kötéltáncot mutatott be: a két autó hajszálnyira volt egymás mellett, de a Jégember nem vette el a gázt, ezzel ráerőltette akaratát a németre és megnyerte a párharcot.


szólj hozzá: Így előzte Räikkönen Hülkenberget Austinban

Räikkönen szemfülessége és bátorsága elkápráztatta a tévés szakkommentátorokat: Wéber Gábor az M1 élő közvetítésében kapásból az év egyik legszebb előzésének titulálta a finn manőverét, a BBC szöveges tudósítása szerint David Coulthard ’ elragadtatva’ kiáltott fel és méltatta a Lotus-menőt a Sky Sport F1 HD frontembere, Martin Brundle is: az ex-versenyző szerint az előzés egész egyszerűen ’elképesztő’ volt. „Rendkívüli módon kellett hinnie abban, hogy az autó a pályán marad a 2-es kanyar külső ívén” – jegyezte meg Brundle.

Räikkönen végül a 6. pozícióban fejezte be az évad utolsó előtti összecsapását, amelyen a fekete-arany versenygép teljesítményét túlságosan befolyásolta a hőmérséklet-ingadozás: „Amikor jöttek a felhők, hirtelen csökkent a hőmérséklet és sajnos romlott a gumik teljesítménye. Emiatt előzött meg Jenson (Button). A versenyünket alapvetően befolyásolta, hogy a gumik a megfelelő hőmérsékleti tartományban legyenek.”

A két évnyi ralizás után a Forma-1-be idén visszatérő, hat dobogós helyezés után Abu-Dzabiban már egy győzelmet is behúzó Räikkönen az évadzáró brazil futam előtt 206 ponttal az egyéni tabella bronzérmes pozícióját birtokolja és elméletileg még ledolgozható 16 ponttal előzi meg Lewis Hamiltont. „Változatlanul harmadik vagyok a bajnokságban, és mindent megteszünk, hogy itt is maradjak” – fogalmazott a finn.