F1 Forma-1 Ferrari Kimi Räikkönen Kanadai Nagydíj
Hivatalos állásfoglalásnak semmiképp nem lehet tekinteni, de tény: Kimi Räikkönen a Formula1.com-nak adott exkluzív interjújában elejtett valami olyasmit, amelyből akár arra is lehet következtetni, hogy a számtalan pletyka és spekuláció ellenére 2017-ben a Ferrari versenyzője lesz.  Azt jóval nyilvánvalóbban fogalmazta meg a finn, hogy nem unja a Forma-1-et.

 

Räikkönen az idei pilótapiac egyik mozgatórugója lehet, szerződése ugyanis a szezon végén lejár a Ferrarival és sokan ettől teszik függővé az átigazolások alakulását. Romain Grosjeanról, a Ferrari-fiókcsapatként kezelt Haas pilótájáról köztudott, hogy szemezik a 2007-es világbajnok helyével, de a maranellói versenyüléssel hírbe hozták már a Williams versenyzőjét, Valtteri Bottast, a Force Indiás Sergio Perezt, de még a Mercedesszel a hosszabbításról egyezkedő Nico Rosberget is.

Maurizio Arrivabene, az idén a vártnál jóval satnyábban muzsikáló formáció vezére az utóbbi hetekben tett néhány burkolt utalást arra, hogy talán megtartják az északi menőt, aki mellett a négyszeres vb-első csapattárs és cimbora, Sebastian Vettel szabályos kampányhadjáratot folytat. Maga az érintett hallgat, rendre kitérő válaszokat ad a jövőjét firtató kérdésekre, ám a Formula1.com-nak, a sportág hivatalos honlapjának Montrealban adott exkluzív interjújában tett egy olyan utalást, amelyből akár arra is következtethetünk, hogy tényleg az olasz gárdánál marad 2017-re.
F1 Forma-1 Ferrari Kimi Räikkönen Kanadai Nagydíj
„Mint már mondtam, nem akarok mindenféle sztorikat kommentálgatni” – felelte Räikkönen, amikor arról kérdezték, meglepte-e a pletyka, hogy Rosberg a Mercedes ezüstjét Ferrari-vörösre cserélheti. A finn ekkor tette meg a különös utalást, a portál szerint nevetés közepette: „Tudom, hogy mi zajlik és ez számomra éppen elég. Tudom, hogy ez nem fogja megállítani a pletykákat, de tisztában vagyok azzal, hogy a jövő meg fogja mutatni, hogy sok ember mekkorát tévedett! De: lakat van a számon!”
Räikkönenről sokan úgy tartják, hogy megfáradt és beleunt már a Forma-1-be, de a pilóta ezzel kapcsolatban jóval tisztábban fogalmazott: „Nem lennék itt, ha nem így lenne” – felelte, amikor arról kérdezték, hogy továbbra is ezt a műfajt kívánja-e űzni. „Ha nem élvezném, amit csinálok, akkor az lenne a normális, ha befejezném. Nem?”

A maranellói csapat kötelékében Räikkönen 2007-es vb-címe óta senki nem tudott világbajnoki címet szerezni. Noha a gárdánál szentül állítják, hogy a nehézkes kezdés ellenére még idén is lehet sansz a bajnoki titulus elhódítására, a közvélemény valószínűleg egy lyukas garast sem adna azért, hogy az idei világbajnokot a Ferrari adja majd. 
F1 Forma-1 Ferrari Kimi Räikkönen Kanadai Nagydíj
„Az a célunk, hogy visszajuttassuk a Ferrarit oda, ahová tartozik. Ezt nem befejeztlen ügynek mondanám, sokkal inkább küldetésnek! A versenyzés továbbra is a szenvedélyem, még akkor is, ha az F1 sokat változott, mióta elkezdtem. Úgy tűnik, hogy ez a sport évről évre egyre őrültebb, de én igyekszem kimaradni ebből és nem belefolyni” – fogalmazott a finn, aki nyomatékosította, hogy a vörös alakulatnál csak akkor elégedettek, ha győznek: „Ha nem, akkor nem végeztünk elég jó munkát. Mi a bajnokságot akarjuk megnyerni, nem pedig egy-egy futamot. Ezért vagyunk itt, nem másért.”

Arra a kérdésre, hogy a Ferrari szezonkezdete miért alakult jóval gyengébben a vártnál, a finn ködösített. Annak fényében, hogy a különítmény az erősorrend tekintetében visszacsúszott a Red Bull mögé, kétségkívül érdekesen hat a pilóta állásfoglalása, amely szerint „a csomag jó, a csapat is jobban dolgozik és nagyot léptünk előre a tavalyi évhez képest”, de persze azt is elismeri, hogy nincs minden rendben.
F1 Forma-1 Ferrari Kimi Räikkönen Kanadai Nagydíj
„Az talán alul van értékelve, hogy a versenyek felkavarodtak tavaly óta és azok a futamok, amelyeken általában erősek vagyunk, a szezon későbbi részében kerülnek megrendezésre, azok pedig, amelyekre nehézségeket vártunk, az év elejére kerültek. Amikor úgy tűnik, hogy tavaly jobbak voltunk, az nem a teljes kép. Természetesen azok számára, akik nem ismerik a körülményeket és csak a számok alapján tájékozódnak, azok erre a következtetésre jutnak, de ez bennünket a legcsekélyebb mértékben sem zavar. Ez nonszensz, amit a média fúj fel. Mi tudjuk, hogy javultunk, de talán nem annyit, mint amennyit akartunk. Viszont dolgozunk ezen!” – mondta a 61 pontjával az egyéni tabella 4. helyén álló, Vettelt 1 ponttal megelőző versenyző.

Räikkönen az interjúban cáfolta azokat a feltételezéseket is, amelyek szerint a Ferrari idei kudarcsorozatára az a legjobb magyarázat, hogy az elnök,Sergio Marchionne túlságosan nagy terhet helyez a különítményre, amely így az eredménykényszer hatására rendre hibázik. „Egy olyan csapatnál, mint a Ferrari, ahol hagyományosan nagyobb a nyomás, mint más istállóknál, ez semmit nem változtat. Velünk kapcsolatban mindenki arra számít, hogy jól fogunk teljesíteni, ráadásul mi is nyomás alá helyezzük magunkat, mert a csapatban senki nem boldog, ha nem nyerünk. Teljesen mindegyik, hogy Marchionne gyakorol nyomást ránk vagy bárki más. Tudjuk, hogy mit akarunk és el is akarjuk érni azt” – fogalmazott a finn.