F1 Forma-1 Ayrton Senna Olimpiai Játékok Jacarepagua
Ugyan a Forma-1 nem olimpiai sportág és valószínűleg soha nem is lesz az, a helyiek a legelitebb autósport-géposztály brazil hősével, Ayrton Sennával igyekeznek motiválni a riói játékokon induló sportolóikat. Az Instituto Ayrton Senna két partnerszervezettel együttműködve egy animációt készített, amely az 1991-es Brazil Nagydíjról szól.

 

Az ominózus futam volt az első, amikor a néhai háromszoros világbajnoknak hazai pályán sikerült diadalmaskodnia. Az 1994-es imolai versenyen halálos balesetet szenvedő legendának minden vágya az volt, hogy hazai pályán is győzzön, ám ez hosszú éveken keresztül nem jött össze neki. A szóban forgó derbi előtt már volt 2. és 3. helye is a hazai nagydíján, ám a dobogó legfelső fokára csak 1991-ben állhatott fel.

Az idei Olimpiai Játékokra készült videóanimáció Senna „legfontosabb” győzelmének titulálja az 1991-es brazílai sikert és mint a felvezetésben látható szöveg is hangsúlyozza: olyan győzelem volt ez, amely nagyon könnyen el is úszhatott volna. Ettől kezdve a legendás pilóta veszi át a szót, anyanyelvén felidézve a futamot, amelyet a Williams-Renault kötelékében hajtó Riccardo Patrese és saját McLaren-csapattársa, Gerhard Berger előtt nyert meg.


„Roppant nehéz versenyem volt, amely gumiproblémákkal kezdődött. Később gondok adódtak a váltóval, elszállt az ötödik fokozat, majd a harmadik, aztán pedig már semmi nem működött. Úgy tűnt, hogy számomra vége a versenynek. Az egyenesben minden rendben volt, de a lassú kanyarokban szinte lehetetlen volt vezetni az autót. Hihetetlen erőfeszítéseket kellett tennem annak érdekében, hogy irányítani tudjam. Borzalmasan nehéz volt tartani a kormányt, izomgörcseim voltak a nyakamban és a vállaimban. Nem gondoltam volna, hogy sikerül győzni, de miután megtettem két, három kört, azt mondtam magamnak, hogy ha ezt sikerül végigcsinálni, az vérrel, verejtékkel és könnyekkel fog menni. Azt gondoltam, hogy gyerünk, keményen harcoltam ezért sok éven át, mennie kell!” – hangzanak Senna szavai, amelyet a csapatrádiós ordítozás követ: „Aaaaahhhhh, ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el….”

A futam felidézése után következik az dél-amerikai ország olimpikonjainak szánt üzenet: „Semmi nem fontosabb a hazai győzelemnél! Üzenet a brazil olimpiai sportolóknak minden idők legjobbjától!”
F1 Forma-1 Ayrton Senna Olimpiai Játékok Jacarepagua

Az animációt Senna szavai zárják: „Ez egy olyan nap volt, amelyre biztosan emlékezni fogok egész életemben!”


1991 után, pályafutása hátralevő részében Sennának még egyszer sikerült hazai pályán diadalmaskodnia: 1993-ben.