Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
efpluszegy

Razia-ügy: máris esedékes az első pilótacsere?



Mivel csütörtökön végre valahára a Force India bejelentette, hogy Adrian Sutil lesz Paul Di Resta csapattársa, úgy tűnt, hogy véglegesedett a 2013-as Forma-1-es mezőny. Könnyen előfordulhat azonban, hogy már a nyitófutam előtt megtörténik az első pilótacsere: Luiz Raziának, a Marussia új szerzeményének máris fizetési nehézségei vannak, ami brazil források szerint akár az állásába is kerülhet.

Tovább
0

Glockot leleplezte egy másik BMW-s versenyző



Ahogyan arra számítani lehetett, a BMW bejelentette: a Marussiától menesztett Timo Glocknak már ezen a héten, Valenciában lehetősége lesz arra, hogy kipróbálja a márka DTM-es versenygépét. A bejelentés egyelőre csak a tesztre tér ki, de egy versenyzőtárs Twitter-posztja alapján szinte biztosra vehető: már megvan a versenyzői szerződés is.

Tovább
0

Két szabad volán, vagy három?



Roman Grosjean, a Bajnokok Tornájának friss győztese a Lotusnál, a korábbi tesztpilóta Max Chilton a Marussiánál kapott szerződést 2013-ra, éppen úgy, ahogyan arra számítani lehetett. Két hely még mindig kiadó - vagy három?

Tovább
0

Akikre kék zászló vár: új arcok az F1 hátsó régiójában?



2013-ban újra lehet holland versenyző a Forma-1-ben: az F+1 Blog értesülései szerint jó esély van rá, hogy a tesztpilótát, Giedo van der Gardét versenyzővé lépteti elő a Caterham istálló. A sereghajtók mezőnyében egyébként is komoly átalakulásra van kilátás, jövőre várhatóan több újoncnak is lengetik majd a kék zászlót.

Tovább
0

Spából jelentjük: Pic megmosolyogta saját elsőségét



Charles Pic / Marussia

Lehetetlenné vált az érdemi munka pénteken, Spa-Francorchampsban, ahogyan úgy zuhogott az eső a nyári szabadságáról visszatért Forma-1-es mezőnyre, mintha dézsából öntötték volna. Egy boldog arcot legalább lehetett látni a paddockban: Charles Picét, aki a körülményeknek köszönhetően F1-es pályafutása során először landolt az eredménylista első helyén.

Tovább
0

efpluszegy

blogavatar

F+1

Utolsó kommentek