Rafkós rablók áldozata lett a McLaren pilótája, Jenson Button és neje, Jessica: a St. Tropez-ban nyaraló párt és három barátjukat altatógázzal kábították el, majd 300 ezer fontnyi értéket vittek el tőlük, többek között a pilóta feleségének 250 ezer font értékű eljegyzési gyűrűjét is.

 

A hírről csütörtök éjjel számolt be a brit bulvársajtó: Button és neje a három jóbaráttal együtt egy bérelt villában tölti a nyári szabadságot St. Tropez-ban, ahol csütörtökre virradóra váltak a rablás áldozataivá.

A helyi rendőrség szerint az elkövetők ketten voltak és – gyaníthatóan gondos előkészületek után - egy arrafelé egyre gyakrabban alkalmazott módszert vetettek be: altatógázt juttattak a villa klímarendszerébe, elkábítva ezzel az odabent tartózkodókat. Az érintettek csak a reggeli órákban vették észre, hogy mi történt, amikor Button neje nem találta a 250 ezer font értékű eljegyzési gyűrűjét és a más helyiségekben tartózkodó ismerősöktől is eltűnt néhány érték.

 „Senkinek nem esett bántódása, ugyanakkor egyáltalán nem meglepő módon minden érintettet megráztak az események” – közölte Button szóvivője, míg a pilóta egyik barátja a Mirror című lapnak azt jegyezte meg: a pilótát, nejét és társaságukat főképp az rémítette meg, hogy miközben elkábítva aludtak, a bűnözők szabadon jártak-keltek mellettük a hálószobáikban.


Button egyébként a jelek szerint hamar túltette magát a történteken: egy Twitter-poszt szerint a csütörtöki nap folyamán már együtt bringázott a triatlonista Jan Sotóval. A brit pilótának egyszer már volt egy afférja az alvilággal: a 2010-es Brazil Nagydíj pénteki edzésnapjának végén, a hotel felé autózva fegyveres banditák próbáltak támadást intézni a pilótát és stábját szállító autó ellen, de a sofőr időben kapcsolt és időben sikerült elmenekülniük a helyszínről.