Lewis Hamilton gőzkieresztő üzemmódba kapcsolt: a Mercedes címvédő-listavezető kiválósága a jelek szerint tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy elfelejtse a Magyar Nagydíj megpróbáltatásait. Néha túl is lő a célon, aminek valószínűleg Bernie Ecclestone örül a legjobban.

 

A brit pilóta hétfőn Barbadoson járt, mégpedig az onnan származó énekesnő, Rihanna társaságában, akihez – egyre inkább úgy tűnik – immáron szoros szálak fűzik. Egy utcai, zenés-táncos fesztiválon vettek részt, amelynek fő attrakciója egy jellegzetes tánc: a lenge öltözetű hölgyek félreérthetetlen pozícióban dörgölődznek a férfiakhoz, ahogyan Rihanna és más lányok is tették azt a feltűnően lazán öltözött Hamiltonnal.
 

Az ott készült fotók órák alatt körbejárták a világsajtót és felkorbácsolták az indulatokat: a britet a legnagyobb marketingértékű Forma-1-es szereplőnek tituláló Bernie Ecclestone minden bizonnyal örült neki, hogy Hamilton újra ilyen formában hallatott magáról, de a közösségi médiában megjelent kommentek alapján sok rajongó érzi úgy, hogy az egyre inkább rapsztárosodó szigetországi közönségkedvenc ezúttal kissé túllőtt a célon.
 


Hamilton egyébként is habzsolja a nyári szünetet: mint hivatalos Instagramján megmutatta, az állandóan viselt baseball-sapka alatt immáron új, extrém frizura lapul, a pilóta nagy gondot fordít a kondizásra, kipróbált egy sivatagi homokfutót, ugyanakkor az egyik brit bulvárlapnak azt is elárulta, hogy gyerekkorában nem is az autók, sokkal inkább a motorok vonzották. 


„Kölyökkoromban inkább motorral szerettem volna versenyezni. Amikor édesapám megvette az első gokartomat, valójában egy motornak jobban örültem volna. Azzal egyáltalán nem vagyok csalódott, ahogyan alakultak a dolgok, de a motor volt az első szerelmem” – idézte a Mirror című lap 2008 és 2014 világbajnokát.
 

Hamilton leszögezte azt is, hogy egy napon szívesen kipróbálná a MotoGP-t, valamint a legnépszerűbb észak-amerikai formátumot, a NASCAR-t is. „Egy napon szívesen tesztelnék egy MotoGP-s motort, csak azért, hogy megtapasztaljam, milyen. Így megtudhatnám azt is, hogy elboldogulnék-e egy ilyennel. Egyszer egyébként szívesen kipróbálnám a NASCAR-t is” – mondta a brit pilóta, aki a nyári szünetben 202 ponttal áll az egyéni tabella élén: csapattársát és közvetlen riválisát, Nico Rosberget 21, míg a Ferrari zászlóvivőjeként  3. helyen állomásozó Sebastian Vettelt 42 egységgel előzi meg.