Danyiil Kvjat a jelek szerint nagy formában van a Szingapúri Nagydíjon, ráadásul nem is titkolja, hogy egyre jobban érzi magát a bőrében. Az orosz pilóta a javuló forma ellenére sem rugaszkodik el a valóságtól, nem tart a Red Bull esetleges kivonulását forszírozó pletykáktól és reményei szerint egy napon a világbajnoki címért küzdhet majd: azt is elárulta, hogy a titulusért kivel harcolna meg a legszívesebben…

 

Ha valaki néhány éve azt mondta volna, hogy Kvjat 2015-ben a Red Bull Forma-1-es armadájának zászlóshajójánál hajt majd, valószínűleg nemcsak a többség, hanem maga az érintett pilóta is jót nevetett volna. Sebastian Vettel ferraris átigazolása révén a szürreális lépés mégis megtörtént, a GP3-as bajnoki címe után egy szezont a Toro Rossónál lehúzó versenyző az idei évre Daniel Ricciardo mellett találta magát, de élete nagy lehetőségével együtt egy nagy keresztet is kapott a vállára: egy olyan alakulat tagjaként kell gyökeret eresztenie az élvonalban, amely az aranykorszaka után hirtelen egy rendkívül mély gödör legaljára került.

„A kezdet tényleg borzalmasan nehéz volt, de mostanára megvan a megfelelő ritmus, folyamatosan javulunk. Minden futamon sok pontot szerzünk, így egyre jobban, egyre otthonosabban érzem magam a csapatnál. Most tényleg azt tudom mondani, hogy elégedett vagyok a dolgok alakulásával”- mondta az As című spanyol lapnak adott interjújában Kvjat, aki a Szingapúri Nagydíj első edzésnapján azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megfutotta a nap legjobb időeredményét.

Kvjat nem tartozik a legszórakoztatóbb Forma-1-es személyiségek közé: Ricciardóval ellentétben nem vigyorog állandóan, nem puffogtat poénokat, ráadásul mostanában még az orosz sajtómunkások is sokat puffognak amiatt, hogy a pilóta túlságosan „sótlan”. A csapat vezetői ennek ellenére a szezonkezdet óta dicshimnuszokat zengenek a munkájáról, Kvjat pedig amikor csak teheti, igyekszik hangsúlyozni, hogy komoly célok vezérlik. „Arra törekszünk, azért dolgozunk, hogy ismét olyan autónk legyen, amellyel győzni lehet” – mondta a spanyol lapnak a pilóta.  „Az autónk alapvetően jó, csak néhány apróság hiányzik, például a beállításokkal nem tudunk annyit játszadozni, mint szeretnénk. Örvendetesnek tartom, hogy a javulásunk egyre inkább látható is.”

Az már biztosra vehető, hogy a Red Bull szakít a Renault-val, a folytatás viszont még mindig képlékeny: a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az energiaitalosok a Ferrarival szövetkeznek, azonban egy szűk réteg még mindig attól tart, hogy Mateschitz beváltja korábbi fenyegetését és inkább beszünteti a vállalat Forma-1-es programját. „Nem hinném, hogy ez megtörténne, mert végső soron egy győztes csapatról van szó és az elsődleges célunk továbbra is a győzelem” – mondta a Red Bull kivonulását jósoló pletykákról Kvjat, akinek saját bevallása szerint nincs tudomása arról, hogy motorfronton milyen irányba lép a Milton Keynes-i csapat, viszont azt megjegyezte, hogy „minél versenyképesebbek akarunk lenni, a bajnoki címért akarunk harcolni, azonban ez nem lesz egyszerű, mert amikor változtatunk valamit, akkor meg kell ismerkednünk, meg kell értenünk az új dolgokat”.

Kvjat számára kétségkívül a hungaroringi 2. helyezés volt az év fénypontja. A mogyoródi dobogón állva pezsgőzni a pilóta szerint „egyedi érzés, valami különleges volt, amely kevesek számára adatik meg”, de állítja, hogy a siker hatására sem rugaszkodott el a válóságtól. Arra a felvetésre például, hogy lát-e esélyt egy esetleg hazai győzelemre az Orosz Nagydíjon, így reagált: „Nem, mert realista vagyok és tudom, hogy még a dobogós helyezéshez is mindennek tökéletesen kell alakulnia nálunk. Itt például, Szingapúrban lehet keresnivalónk, ez az egyik legjobb esélyünk, mert sok a kanyar és rövidesek az egyenesek, így itt talán jobbak lehetünk, mint máshol.”

A 21 esztendős pilóta bevallotta, hogy régi álma válna valóra azzal, ha Fernando Alonsóval vívhatna meg a világbajnoki címért. A sors furcsa fintora, hogy mostanság még egy éles, kerék a kerék melletti küzdelemre sem nagyon van sansz, mivel a spanyolok kétszeres világbajnoka rendre a vert mezőnyben sínylődik a csapnivalóan muzsikáló Honda-hajtáslánc miatt küszködő McLarennel.
 
„Alonsónak mostanában nagyon nehéz dolga van, kétszeres világbajnokként… A versenyzők között mindannyian tudjuk, hogy Fernando csodálatos pilóta, elképesztő tudással. Jó lenne előkelőbb helyen látni és megküzdeni vele. Fernandóval csatázni igazi privilégium, mindig nagy dolog. Sajnálatos, hogy egy két ilyen remek világbajnok, mint ők, csak ilyen helyezésekért küzdhetnek és semmit nem tudnak tenni. Igen, be kell vallanom, hogy egy napon szívesen harcolnék Alonsóval a bajnoki címért, egy régi álmom válna valóra ezzel” – fogalmazott az 58 pontjával az egyéni tabella 7. helyén állomásozó baskír tehetség.