F1 Forma-1 Niki Lauda Nico Rosberg Mercedes Toto Wolff Lewis Hamilton
Lewis Hamilton káprázatos júliusi teljesítményének leginkább a Mercedes másik pilótája, Nico Rosberg itta meg a levét, zsinórban negyedik veresége után a német magába zuhanva távozott múlt vasárnap a Hockenheimringről. A bajnokcsapatnál hisznek abban, hogy képes lehet a visszavágásra és tesznek is azért, hogy magára találjon: a nyári szünetben az ilyen ügyek specialistája, Niki Lauda veszi kezelésbe a versenyzőt.

 

Bakuban aratott győzelme után Rosberg a tabella éllovasaként 24 ponttal előzte meg Hamiltont, ám négy futammal és négy vereséggel később már 19 pontos hátránnyal kezdhette meg a nyári vakációt. Nehéz érdemi magyarázattal szolgálni arra, hogy miért csúszott ki a talaj az idényt négy győzelemmel indító, összesen öt elsőségnél tartó pilóta lába alól. Annak fényében pláne durvának hat a megtorpanás, hogy a német a Hungaroringen és Hockenheimben is begyűjtötte a pole pozíciót, ám mindkét helyszínen szó szerint tálcán adta át a diadalt legfőbb ellenlábasának, jócskán hozzájárulva ezzel a háromszoros világbajnok mesés júliusához.

F1 Forma-1 Niki Lauda Nico Rosberg Mercedes Toto Wolff Lewis Hamilton
Kár lenne tagadni, hogy Rosberg megroggyant az utóbbi egy hónap hatására: noha igyekezett optimizmust sugallni, szemlátomást lesújtva mocorgott a hockenheimi futam leintését követő forgatagban, ahonnan stábja igyekezett gyorsan kicsempészni. Azóta kiderült, hogy míg az életet nagy kanállal habzsoló Hamilton a Karib-térség szigetvilága felé vette az irányt, addig Rosberg Ibizára utazott, ahol saját nyaralójában, neje és kislánya társaságában csendesen meghúzódva szeretné eltölteni a nyári szünet heteit.

Forma-1-es társasága már azóta is akadt a németnek, akit a napokban felkeresett Niki Lauda, mégpedig nem véletlenül: a Mercedes ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező igazgatója a csapaton belül a versenyzőkért felelős, a különítmény vezetése pedig elérkezettnek látta az időt, hogy az ilyen ügyek specialistájának számító korábbi háromszoros vb-első kezelésbe vegye Rosberget. Az osztrák - aki az elmúlt években sokat tett azért, hogy a puskaporos időszakokban is együtt tartsa a pilótapárost – már fel is állította a diagnózist.

F1 Forma-1 Niki Lauda Nico Rosberg Mercedes Toto Wolff Lewis Hamilton
„Nicónak újra hinnie kell magában, aztán pedig ismét komoly problémát fog jelenteni Lewis számára. Beszélgetni fogunk vele és igyekszünk kitárgyalni a problémáit” – idézte a Blick című svájci lap Laudát, aki valószínűsíthetően a nyári szünet során több ízben is felkeresi majd Rosberget.

A Mercedesnél egyébként tényleg rendületlenül hisznek abban, hogy a Magyar Nagydíj hétvégéjén szerződést hosszabbító, a csapathoz 2018 végéig magát elkötelező német meg tudja rázni magát az idény hátralevő részében és vissza tud vágni. Noha a hockenheimi futamot követő sajtótájékoztatóján Toto Wolff, a csillagosok sportigazgatója kijelentette, hogy Hamilton – hacsak nem akadályozza műszaki vagy egyéb probléma – „legyőzhetetlen”, akárcsak akkor, néhány nappal később a Formula1.com-nak adott interjújában is kiállt Rosberg mellett.

Ugyan a közvélemény jelenleg elképzelhetetlennek tartja, hogy a németnek lehet még bármiféle muníciója a brit ellen, Wolff szerint a pilóta képes lehet fordítani: „Meg tudja csinálni. A szezon félidejénél tartunk és mindössze 19 pont választja el őket egymástól. Ez kevesebb, mint egy futamgyőzelem, ráadásul Nico szuper teljesítményt nyújt a kvalifikációkon, így nyugodtan mondhatjuk azt, hogy azonos szinten vannak!” - mondta a szakvezető a sportág hivatalos honlapjának, majd arra a kérdésre, hogy lesz-e nagy durranás Rosberg részéről, simán rávágta: „Semmi kétség!”

F1 Forma-1 Niki Lauda Nico Rosberg Mercedes Toto Wolff Lewis Hamilton
Hamilton maga is elismerte a Német Nagydíj után, hogy a jelenlegi előnye nem elegendő, pláne annak fényében, hogy rövidesen büntetéssel kell szembenéznie a hajtáslánc-komponensek cseréje miatt. Ez reményt jelenthet Rosbergnek, aki igyekszik bizakodó maradni.

„Lewis nem csak mostanában mutatta meg, hogy erős, hiszen mindig is az volt. Csalódottan távoztam Hockenheimből, ahol minden rosszul alakult számomra a futamon, de van éppen elég példa előttem a múltból, hogy mindig megerősödtem a nehézségek után. Újra és újra” – nyilatkozta a napokban a ponttáblázat 2. helyén álló pilóta.