Rohamosan közeleg az idei Le Mans-i 24 órás futam rajtja és ezzel párhuzamosan egyre inkább erősödnek a spekulációk, amelyek szerint nem véletlen az, hogy a szervezők épp Fernando Alonsót kérték fel arra, hogy adja meg a rajtjelet a mezőnynek szombat délután a La Sarthe-versenypályán. Ha minden igaz, aznap azt is bejelentik, hogy a Ferrari visszatér a hosszú távú versenyzés csúcskategóriájának számító LMP1-es géposztályba.

Az esetleges LMP1-es Ferrari-szereplésről nagyjából a tavalyi év eleje óta szólnak különféle híresztelések, s kedden az El Mundo Deportivo című spanyol lap gyakorlatilag tényként közölte, hogy Alonso feltűnésének hátterében a nagy bejelentés áll. A 24 órás összecsapás szervezői maguk is terjesztik, hogy a hétvégén esedékes megmérettetés rajtja előtt számítani egy roppant fontos bejelentésre.

A Ferrari jelenleg is képviselteti magát a hosszú távú versenyzés világában: a maranellói márka versenygépei adják a GT-kategória gerincét, a prototípusok csúcsosztályában viszont 1973 óta nem szerepelnek, pedig korábban kilenc alkalommal - 1949, 1954, 1958, 1960, 1961, 1962, 1963, 1964, 1965 - is megnyerték az abszolút értékelést. A hagyományok adottak, a visszatérést pedig elősegítheti az a tény, hogy az F1-es és az LMP1-es hajtáslánc-szabályok az idei évre lezajlott módosításoknak köszönhetően közel kerültek egymáshoz.

Az LMP1-ben tavaly óta eltörölték a hengerűrtartalom-limitet, ráadásul a gyári autók számára előírták a hibrid rendszerek használatát, a teljesítményt pedig mostantól nem szűkítővel, hanem a Forma-1-ben is használatos módszerrel, az üzemanyag-átfolyás korlátozásával kontrollálják. Elméletileg minden adott ahhoz, hogy a Forma-1-es autókat repítő 1,6 literes, V6-os hibrid turbómotorokat némi átalakítással a legendás Le Mans-i futam csúcskategóriás gépeiben is használják.

Montezemolo erre alapozva már tavaly megspendírozta, hogy – mint fogalmazott – „tesztelünk néhány olyan technológiai újítást, amelyeknek köszönhetően, teoretikusan ugyan, de felmerülhet annak lehetősége, hogy elkezdünk gondolkodni a Le Mans-on”. Decemberben Antonio Coletta, a márka nem Forma-1-es sporttevékenységéért felelős igazgatója is megjegyezte, hogy lát esélyt a 2015-ös visszatérésre.

Alonso rajtoltat a Le Mans-i 24 óráson

Ha a vörösök tényleg meglépik, azzal több legyet üthetnek egycsapásra: egyrészt új piacot teremthetnek a már meglévő hajtásláncnak, másrészt leadhatnak egy figyelmeztető lövést a Forma-1 felé is, tovább erősítve a vörös márka érdekérvényesítő képességét annak nyomatékosításával, hogy nem csak az F1-ben van élet. Ha a Forma-1-ben jövőre bevezetésre kerülne a kivitelezhetetlennek tűnő, emiatt sokszor és sokat vitatott költségvetési limit, az olasz gyártó számára különösebb pénzügyi gondokat sem okozna az LMP1-es program, ráadásul jelenleg úgy tűnik, hogy a versenyzésnek ez a vállfaja virágzásnak indul: az Audi és a Toyota immáron évek óta csépeli egymást, idén visszatér a Porsche, jövőre pedig – mint azt nemrégiben bejelentették – érkezik a Nissan is. A Ferrari egy rendkívül versenyképes közegbe érkezne, ráadásul F1-es kudarc esetén kapnának egy újabb sanszot arra, hogy letegyenek valamint a mindig elégedetlen tifosi asztalára.

Nem lehet véletlen, hogy Montezemolo az utóbbi időszakban több ízben is méltatta az endurance-versenyzés világában elért sikerek jelentőségét, amire a hétvégi, Le Mans-i színre lépésre készülve Alonso is rátett egy lapáttal: „Ez egyike azoknak a versenyeknek, amelyek meghatározóak a motorsport történelmében. Már alig várom, hogy szemügyre vegyem ezeket az autókat, s mivel nálunk, a Forma-1-ben is beköszöntött a hibridkorszak, szeretném minél alaposabban tanulmányozni az ebben a bajnokságban alkalmazott unkametódusokat és technológiákat” – idézte az El Munda Deportivo a kétszeres világbajnokot.

Biztosra vehető, hogy a régi időkkel ellentétben a Forma-1-es csapat versenyzőit nem vonná be a Ferrari a Le Mans-i pilótaösszeállításba, így Alonso legfeljebb az F1-es karrier lezárása után csaphatna össze újra a Porsche kötelékéhez idén csatlakozó cimborájával, Mark Webberrel, ám az biztos, hogy a Ferrari LMP1-es szerepvállalása nagy jelentőségű fejlemény lenne az autósport világában. Szombaton, a Le Mans-i 24 órást szervező ACO sajtótájékoztatóján kiderülhet, hogy a színfalak mögött valóban készül-e LMP1-es versenyautó Maranellóban.