Megújult, megszépült boxlétesítményekkel várja Interlagos a Forma-1-es mezőnyt a hétvégi Brazil Nagydíjra: a napokkal ezelőtt befejeződött első építkezéssel egy 80 millió dolláros fejlesztési program első lépcsőjét adták át.

 

A fejlesztéseket Bernie Ecclestone írta elő a Carlos Pace nevét viselő versenypályának: noha egyelőre csak a boxutcai- és a paddock létesítmények újultak meg, a Forma-1-es nagyfőnök a múlt héten megejtett személyes látogatása során elégedettségének adott hangot a látottakkal kapcsolatban. Mint fogalmazott, nagyra értékeli a helyi szervezők – köztudott, hogy a Brazil Nagydíj szervezőbizottságát hosszú évtizedek óta a magyar származású szakember, Rohonyi Tamás vezeti – erőfeszítéseit.

„A csapatok odáig lesznek, mert a múltban nagyon sok kritika érte az itteni létesítményeket. Ez volt az egyik legrosszabb helyszín” – nyilatkozta Ecclestone.

Interlagosnak 2020-ig van érvényes nagydíj-rendezési szerződése, a Forma-1-es főmogul pedig a rekonstrukciót szabta a hosszabbítás feltételéül. A 85 esztendős üzletember úgy véli, hogy a fejlesztések jót tesznek Brazília hosszú távú F1-es jövőjének.
 
„Picit mindig brazilnak éreztem magam” – mondta Mr. E. „Már vagy negyven alkalommal voltunk itt és folytatjuk. Úgy gondolom, hogy az embereket is jobban érdekeljük majd, csak a Globo TV-nek egy picit lelkesebbnek kéne lennie. Mexikó olyan volt, amilyet a brazilok is szeretnének, a Globónak pedig mindenképpen jobban be kell állnia a dolog mögé.” 

Ecclestone tett egy utalást arra is, hogy a versengésnek is éleződnie kell ahhoz, hogy ébren tartsa a közönség érdeklődését: ”Plusz, nekünk sokkal jobb show-t kell csinálnunk. Arra van szükség, hogy legalább két srác csatázzon. Annak idején, a régi időkben a McLarennél is ketten versenyeztek egymással” – állította szembe az Ayrton Senna és Alain Prost nevével fémjelzett McLaren-érát a brit a jelenlegi, Lewis Hamilton által dominált Merci-korszakkal.

Senna-imádat a maximumon

Továbbra is töretlen az 1994-ben elhunyt háromszoros világbajnok, Ayrton Senna imádata hazájában, Brazíliában, ahol a Forma-1 rajongók mindig, minden alkalommal igyekeznek is ezt kinyilvánítani.

A hétvégi összecsapás alkalmával például egy emeletes háznyi méretű portré fogadja a Sao Paulóba érkezőket, a művet egy helyi streetart-alkotó, Eduardo Kobra készítette.

Így készült: