André Lotterer, az Audi háromszoros Le Mans-i győztese tavaly Spában a Caterham beugrójaként megízlelhette a Forma-1 világát. A német meggyőzően teljesített, így sokak szerint még most, harmincon felül sem lenne késő nekiveselkednie az F1-es karriernek: maga az érintett nem zárkózik el ettől, de azt sem titkolja, hogy csak egy topcsapat tudná kirángatni a négykarikások kötelékéből.

 

Lotterer a japán Kamui Kobajashi helyére ugrott be az azóta már megszűnt gárdánál, ahol egyrészt jókora felhajtás övezte a személyét, mivel a modern időkben a legkevésbé sem gyakori, hogy Le Mans-i győztesek bukkannak fel a mezőnyben, másrészt pedig meglepően jól is teljesített. A pilóta - aki 2001-ben és 2002-ben a Jaguar F1-es tesztpilótája volt, de soha nem indulhatott versenyen - az időmérő edzésen szinte agyoncsapta Marcus Ericssont a számára ismeretlen autóval, igaz, a versenye egy elektronikai meghibásodás miatt mindössze néhány kanyar után befejeződött.

„Azon múlik, hogy melyik csapat hívna” – mondta Lotterer a Motorsport.com-nak, amikor a napokban arról faggatták, hogy elképzelhetőnek tartanak-e a jövőben egy újabb Forma-1-es kalandot. „Egy sereghajtó csapatnak valószínűleg nemet mondanék, de ha valamelyik versenyképes együttes hívna, természetesen vállalnám, a kihívást.”


Mostanság újfent sok a pletyka az Audi esetleges Forma-1-es szerepvállalásáról és a szakmában sokan vannak, akik szerint a négykarikás márkának Lotterer személyében egy királykategóriára alkalmas pilótája is van. Maga az érintett természetesen nem kommentálta a különféle spekulációkat, azt viszont megjegyezte, hogy az Audi sportautós kötelékének csak valamelyik nagyobb Forma-1-es csapat hívó szavára lenne hajlandó hátat fordítani.

„Hatalmas ajánlatot kéne kapjak ahhoz, hogy elhagyjam az Audit. A Caterhamnél például folytathattam volna, mert volt lehetőségem versenyezni náluk Monzában és Abu-Dzabiban is, de jobbnak láttam, ha annyiban hagyom a dolgot. Tudtam, hogy úgysem lett volna belőle semmi, mert nekem nincsenek nagy szponzoraim” – mondta a 33 esztendős klasszis, aki az endurance-vb-vel párhuzamosan évek óta versenyez a legnívósabb ázsiai formaautós bajnokságban, a Super Formulában, ahol 2011-ben a bajnoki címet is sikerült megszereznie.


A tavalyi, belgiumi bevetésre visszatekintve Lotterer leszögezte: nem bánta meg, hogy elfogadta az akkor már döglődő Caterhamtől a Forma-1-es bemutatkozás lehetőségét.

„Szerintem ez pályafutásomnak egy megfelelő időszakában történt” – fogalmazott a pilóta. „Úgy éreztem, hogy készen állok rá, mert a karrierem már megalapozott, semmi nem múlt ezen az egy futamon. Tulajdonképpen csak móka volt az egész. Élveztem azt is, hogy kiemelt figyelmet kaptam a sajtó részéről. Meg is lepődtem azon, hogy mekkora felhajtás okozott az, hogy egy Le Mans-i győztes 32 évesen átruccan a Forma-1-be. Komoly elismeréseket kaptam ezért.”