F1 Forma-1 Kimi Räikkönen Sebastian Vettel Ferrari Monacói Nagydíj Jean Alesi Alain Prost
Kimi Räikkönen vasárnap Monte Carlóban még morcos volt amiatt, hogy elveszítette a futamgyőzelmet a másik Ferrari-pilótával, Sebastian Vettellel szemben, hétfő este azonban már nyoma sem volt feszültségnek a két maranellói fenegyerek között. A finn és a német jókedvűen kergették labdát a Juventus stadionjában, egy jótékonysági gálán.

 

Räikkönen és Vettel a Partita del Cuore elnevezésű jótékonysági futballgálán szerepeltek együtt, ahol ismert olasz énekesek csapata ellen léptek pályára, olyan illusztris társaságban, mint például Alessandro del Piero és Edgar Davids. A fotók szerint ott már nyoma sem volt az előző délutáni nyomott légkörnek, a két versenyző fülig érő szájjal kergette a lasztit.

F1 Forma-1 Kimi Räikkönen Sebastian Vettel Ferrari Monacói Nagydíj Jean Alesi Alain Prost
Noha a két ferraris között a jelek szerint nincs gond, a közvélemény még mindig azon mereng, hogy a hercegség utcáin 16 év óta először diadalmaskodó együttes csapatutasítással fordította-e Vettel javára a mérleget a vasárnapi összecsapáson. A finn hívei természetesen arra hajlanak inkább, hogy az olasz csapat szándékosan hajszolta bele kedvencüket egy olyan stratégiába, amelynek révén a német került előnybe és nyerte meg a futamot, szakmai vélemények szerint túlzóak az ilyen feltételezések.

F1 Forma-1 Kimi Räikkönen Sebastian Vettel Ferrari Monacói Nagydíj Jean Alesi Alain Prost
A maranellói csapat egykori pilótája, a paddockban manapság is roppant népszerű Jean Alesi is amellé tette a garast, hogy nem volt szándékosság a dologban: „Megértem, hogy Kimi csalódott volt, hiszen fantasztikus hétvégéje volt” – mondta az expilóta. „Vettel viszont tiszta győzelmet aratott. Picit a Roland Garrosra emlékeztetett a helyzet: ott is a döntőben az egyik játékos nyer, a másik pedig láthatóan elkeseredett. Viszont ott is minden a pályán dől el. Jómagam úgy vélem, hogy a csapat nem favorizálta egyik versenyzőjét sem.”

F1 Forma-1 Kimi Räikkönen Sebastian Vettel Ferrari Monacói Nagydíj Jean Alesi Alain Prost
Alain Prost, a sportág négyszeres világbajnoka – aki pályafutása során szintén hajtott a Ferrarinál – sem hisz az összeesküvés-elméleteknek. A francia sem gyanít csapatutasítást, ugyanakkor álláspontja szerint a monacói hétvége, a Ferrari ottani szereplése egy jóval fontosabb tényre világított rá: „A Ferrari mindenütt jó!” – vélekedett a gallok legendája. „Kiváló a karosszériájuk, ráadásul két remek pilótájuk van. Akármelyikük lehet elől, Kimi Räikkönen is, mint láthattuk, így szerintem nincs náluk elsőszámú pilóta. Meg kell jegyeznem, hogy Sebastian szerintem kimagaslóan teljesít, nagyon kiegyensúlyozott is, így nagyon nehéz lesz legyőzni…”

Mivel az idény hatodik futamán a Mercedes messze alulmúlta magát, a ponttáblázatot 129 egységgel vezető Vettel immáron 25 ponttal előzi meg elsőszámú riválisát, Lewis Hamiltont. Räikkönen 67 ponttal a 4. helyen áll, a finn lemaradása 8 pont a 3. helyen állomásozó honfitársához, a Mercedes kötelékét erősítő Valtteri Bottashoz képest.