Daniel Ricciardónak nem lesz könnyű dolga új állomáshelyén, a Red Bullnál, ám az álomcsapat két meghatározó személyisége, Christian Horner csapatfőnök és a négy éve legyőzhetetlen Sebastian Vettel egyetért abban, hogy az ausztrál minden adottsággal rendelkezik, ami ahhoz kell, hogy már idén komoly eredményeket produkáljon.

Miután Mark Webber tavaly nyáron bejelentette visszavonulását, a Red Bullal olyan neveket hoztak hírbe, mint például Kimi Räikkönen és Fernando Alonso, ám a bajnokcsapat házon belül oldotta meg a kérdést és a Red Bull-juniorprogramból kikerült, egy rövid HRT-s kitérő után a Toro Rossónál pallérozódó Daniel Ricciardónak szavaztak bizalmat. A döntést annak ellenére is megosztotta a véleményeket, hogy a többség szerint a két Toro-pilóta, Ricciardo és Jean-Eric Vergne közül a megfelelőbbre esett az energiaitalos nagyfőnökök választása.

Ricciardónak a modern idők egyik legrövidebb téli szünete állt rendelkezésére ahhoz, hogy kifújja magát és felkészüljön pályafutása eddigi legnagyobb kihívására, amely jelenleg soha vissza nem térő sansznak tűnik. Az ausztrál ezen a héten, Jerezben kipróbálhatja az utóbbi éveket domináló együttes új versenygépét, az RB10-est, amelynek keddi bemutatóján a csapat vezető személyiségei újfent nyomatékosították: nem lesz könnyű dolga, de minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy már az első szezonjában meglepetésekkel szolgáljon.

„Daniel új fiú a csapatban, akinek sokat kell tanulnia, ráadásul rendkívül komoly mércét kap a négyszeres, uralkodó világbajnok Sebastian személyében, aki jelenleg mércét jelent az egész Forma-1 számára. Nagyon nehéz dolga lesz, de a hozzáállása éppen olyan, amilyennek lennie kell. Igyekszik sok dolgot ellesni, eltanulni Sebastiantól, ráadásul alapjában véve egy rendkívül gyors versenyző, aki képes lesz meglepetésekkel szolgálni. Megvan benne a potenciál ahhoz, hogy a jövő nagy sztárja legyen” – méltatta 24 esztendős versenyzőt a szakvezető, Christian Horner.

Sebastian Vettel szerint Ricciardo „csodálatos lehetőséget” kapott és a címvédő mosolyogva jegyezte meg: arra számít, hogy új társa mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megnehezítse a dolgát. „Az, hogy új csapattársam lesz, számomra sok mindent nem változtat. Jön egy új név, egy új srác, de a csapat felkészült arra, hogy egy újabb versenyzővel dolgozzon együtt. Az első évben persze nehézkes lehet, amíg megismerik egymást és összecsiszolódnak, ebből talán származhat némi előnyöm, de Daniel roppant tehetséges, éleseszű fickó, aki biztosan hamar beilleszkedik majd. Amennyire a csapatot ismerem, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez így legyen” – fogalmazott a címvédő.

Ricciardo tavaly, az új kontraktus bejelentése után kerek-perec kijelentette, hogy alkalomadtán szeretne borsot törni Vettel orra alá már az első idényben is. A fültől fülig érő mosolyáról ismert versenyző céljai minden bizonnyal változatlanok, de ezúttal igyekezett visszafogottságot, mértékletességet sugallni.

„Már várom, hogy tanulhassak Sebtől és nagyon bízom abban, hogy hamarosan a kihívójává léphetek elő. Természetesen már idén szeretnék jó eredményekkel előrukkolni, de ehhez előbb tisztelnem kell őt, csak azt követően jöhet az előrelépés” – fogalmazott a Perth-i születésű versenyző, aki eddigi Forma-1-es pályafutása során 50 futamon indult, 30 pontot szerzett, legjobb eredményként pedig két 7. helyezést tud felmutatni a tavalyi sanghaji és monzai futamokról.