Nehéz elhinni a jelenlegi Ferrarit látva, hogy Mattia Binotto képes tartani nemrégiben tett ígéretét és olyan csapatot épít Maranellóban, amelyet a Schumi-érában láthatott a tifosi. Az F+1 Blog Montrealban úgy értesült, hogy a küszködés közepette a szakvezető dolgozik a Scuderia megerősítésén és az elmúlt hetekben több posztra is új mérnököket igazolt, akik közül néhányan már be is kapcsolódtak a munkába.

 

Binotto nincs könnyű helyzetben: miután Monacóban zsinórban ötödször sem rúgtak labdába a domináns Mercedes ellen, a Scuderia és annak vezetője újra hideget, meleget kapott a nyakába a hírhedten kegyetlen olasz sajtótól és a tifositól. A csapatfőnök hétvégéje a hercegségben is végig azzal telt, hogy magyarázkodta a bizonyítványt, s valljuk be őszintén, van is mit: a Ferrari remekelt az előszezonban, annak a formának viszont se híre, se hamva, érdemi indoklás pedig azóta sincs.

Többen felhánytorgatták Binottónak azt is, hogy több mint fura volt a kijelentése, amely szerint olyan alakulatot épít Maranellóban, amelyet legutóbb a Schumacher-érában láthatott a publikum. A napokban kiderült, hogy a szakvezető átszervezte a csapat belső felépítését, több posztra is új vezetőket nevezett ki, azonban – mint az F+1 Blog Montrealban megtudta – nem állt meg ezen a szinten: az utóbbi hetekben legalább öt új szakember is érkezett a Ferrarihoz, akik a vérfrissítés jegyében különböző területeken igyekeznek segíteni a részletvezetők munkáját.

 

Binotto sutyiban új szakemberek sorát igazolta a Ferrarihoz


Hogy kik az új emberek? Az egyikük Hermann Wolche, aki a múltban megfordult az Audinál, legutóbb viszont a nagy rivális Mercedesnél dolgozott: a német mérnök aerodinamikai szakember, akinek tudását elsősorban a szélcsatornában tudják majd hasznosítani. Ha minden igaz, neki szánják a vezető aerodinamikus tisztségét. Egy brit, bizonyos Nigel Rupert-Nuttling a Red Bulltól szerződött a Ferrarihoz: a brit szakember a CFD-szimulációk és a pályán született eredmények közötti korreláció területén igyekszik segíteni a Scueria mérnöki stábjának munkáját. Az új szerzemények között van Francois Dejoyeaux, aki legutóbb a Renault-nál dolgozott és jelenleg egyéves kertészkedési szabadságát tölti: a francia mérnök motorspecialista, előző munkaadója Viry-Chatillonban, a motorfejlesztési központban számított rá. Ha minden igaz, a kényszerszabadsága hamarosan lejár és megkezdheti a munkát új állomáshelyén.

Binotto egy stratégiai specialistát is igazolt, mégpedig a Liberty Mediától: a brit Stephen Boyd jelenleg a sportág tulajdonosainál lát el feladatokat, a múltban viszont több istállónál is dolgozott stratégiai területen. Érkezik egy olasz is Maurizio Tomasselli személyében: ő a közelmúltig a Toro Rossónál ténykedett a karosszéria-fejlesztések koordinátoraként és hasonló feladatokat kap majd Maranellóban is.

Nagy kérdés, hogy mikorra érik össze az új struktúra, hogy mikor válik láthatóvá az új szakemberek érkezésének jótékony hatása. Ami bizonyos, a Ferrari jelenlegi helyzetét talán a leginkább megsínylő négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel egyetért Binotto törekvéseivel és céljaival. Noha az utóbbi időben már arról is pletykáltak, hogy a német beleunt az egészbe és azt fontolgatja, hogy az idény végén, egy évvel a szerződése előtt inkább visszavonulót fúj, a Ferrari csütörtöki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy hisz a Binotto által felvázolt jövőképben. 

Vettel állítja: nem visszavonulni, hanem nyerni akar a Ferrarival

„A Mercedes megmutatta, hogy lehetséges domináns autót építeni. Hat futamból hatot nyertek, majdnem mindegyik versenyen kettős győzelmet arattak, szóval valóban domináns csomagjuk van. Mi is ebbe a pozícióba szeretnénk kerülni. Ha nekik sikerült, nekünk miért ne sikerülhetne? Csakis az lehet a célunk, hogy elérjük ugyanezt a szintet, vagy inkább, hogy még jobbak legyünk. Egyetértek Mattiával!”- mondta Vettel, aki cáfolta az esetleges visszavonulását firtató pletykákat is: „Ki vagyok éhezve, és van egy küldetésem itt, nyerni akarok a Ferrarival. Csakis ez számít, ezért dolgozom, de sajnos jelenleg nem nyerünk, tehát van min javítanunk!”