Pastor Maldonado / Williams

Bár a tavalyi katasztrofális szezon fényében kevesen mertek volna fogadni arra, hogy a Williams istálló képes elmozdulni a gödör aljáról, a grove-i egylet mégis összekapta magát. Az Autosport című brit szaklap statisztiája húsbavágó: a kék-fehérek megszerzett pontok vonatkozásában 1325 %-os javulást produkáltak eddig, ráadásul esküsznek rá, hogy még jobbak is lehetnek.

Egy éve Spában a Williams akkori technikai igazgatója, Sam Michael távozásának biztos tudatában csak lopakodni mert a paddockban a különítmény hátborzongatóan pocsék eredményei miatt, azóta viszont jelentős átalakulás ment végbe. Michael már a McLaren sportigazgatójaként ténykedik, a Williams versenygépeit pedig Cosworth helyett Renault V8-asok repítik, akárcsak a gárda fénykorában, s a leszerepelt technikai igazgató helyén olyan szakemberek dolgoznak, mint a sokat tapasztalt aero-szakember, Mark Gillan, vagy épp a McLaren-Ferrari kémügy főkolomposa, az eltiltását követően rehabilitált Mike Coughlan.

Arra talán csak Sir Frank Williams mert fogadni, hogy együttese a tavalyi gyötrelmek és a jelentős átalakulás után már idén elmozdulhat a holtpontról, arra viszont talán a legendás szakvezető sem számított, hogy ilyen mértékű lesz a javulás. Az már önmagában sokkoló fejlemény volt, hogy Pastor Maldonado néhány hónappal a 2011-es kínkeservek után futamot tudott nyerni, de míg a barcelonai sikert rá lehetett fogni az év eleji gumimizériára, addig az Autosport című brit szaklap által készített kimutatás még ennél is sokatmondóbb: megszerzett pontok tekintetében a Williams 1325%-os javulást produkált tavaly óta, amivel abszolút listavezető.

A tavalyi 4 egységhez képest idén már 53 pontot kasszírozó duót, Maldonadót és Bruno Sennát 290-%os javulással a Lotus követi, míg a Sauber 229%-kal áll a 3. helyen, maga mögé utasítva a 177 %-os előrelépést produkáló Force Indiát. Noha a Williams-legénység így is kihúzhatja magát, a teszt- és tartalékpilóta, Valtteri Bottas biztos benne: jelenlegi állapotában a gárda még az eddig mutatottnál is lényegesen jobb.

„Határozottan javulunk és az évad kezdete óta sokkal jobban értjük az autó működését” – mondta a finn tehetség, a félig már csapatfőnöknek tekintett ügyvezető, Toto Wolff személyes patronáltja – „Az irány jó. Természetesen más csapatok is szépen javulnak, de ha képesek vagyunk hasonlóan jó munkát végezni és mindenki belead apait-anyait, szerintem további értékes pontokat gyűjthetünk.”

Bár Maldonado barcelonai diadala óta a Williams nem tudott újabb dobogós helyezést produkálni, Bottas – akinek jó esélye van arra, hogy jövőre felváltsa Sennát – biztos benne, hogy ez csak a balszerencse rovására írható. „Szerintem igazán balszerencsések voltunk az utóbbi néhány versenyhétvégén. Úgy gondolom, hogy több pontot is szerezhettünk volna, ha nem vagyunk ennyire pechesek. Az autó tempója sokkal jobb annál, mint amit eddig megmutattunk.”

11 futam után a kék-fehér tandem tagjai közül Maldonado áll jobban, aki 29 pontjával az egyéni tabella 11. helyét foglalja el, míg a 24 pontos Senna a 15. pozícióban állomásozik. A jelentős javulás ellenére a Williams a páros által összehozott 53 ponttal csak 7. a konstruktőri tabellán.