Megérkeztek az F1-es istállók felszerelései Melbourne-be, az Albert Parkba, a hétvégén esedékes évadnyitó viadal helyszínére – jelentették az Ausztrál Nagydíj szervezői.

 

A viadal hivatalos Facebook oldalán néhány fotót adtak közre az egyelőre még becsomagolt konténerekről, amelyekből a csapatok munkatársai a hétvégére összeállítják majd a versenygépeket, a garázsokat és minden mást, amely a versenyzéshez szükséges. 

Galéria a helyszínről (Fotók: Australian Grand Prix Corporation)

Lassan a versenyzők zöme is a helyszínre ér: vannak, akik már a múlt hét közben útnak indultak, mások – kivárva – a hétvégére halasztották az indulást. Láthattuk például az Instagramon Lewis Hamiltont, a Mercedes hatszoros világbajnokát, aki arcmaszkba gubbasztott a repülőgép fedélzetén, az Alfa Romeo pilótája, Antonio Giovinazzi pedig még extrémebb maszkot villantott.

Giovinazzi extrém maszkja


Vasárnap kiderült, hogy az egy héttel később esedékes Bahreini Nagydíj szervezői a koronavírus-járvány miatt az F1 történetében először zárt kapuk mögött kívánják lebonyolítani a futamot – igaz, ezzel kapcsolatban a sportágat működtető Formula One Management még semmilyen formában nem foglalt állást, a hírt nem is közölték tovább saját felületeiken. A szakmai közvélemény egyébként nem hökkent meg a bahreiniek lépésén: köztudott, hogy a futam az állam hathatós szerepvállalásával valósul meg, így a büdzsé „elbírja” a jegybevétel kiesését.

Ami biztos, hogy az Ausztrál Nagydíj szervezőinek eszükbe sem jutott zárt kapuk mögött tartani az évadnyitót: „Semmi esély erre” – jelentette ki a hétvégén a szervezőbizottság vezetője, Andrew Westacott, aki megjegyezte: a jegyeladások kimagaslóan jól alakultak és körülbelül 300 ezer embert várnak a hétvége folyamán az Albert Parkba.

Az üzletember nyomatékosította, hogy nem aggódnak amiatt sem, hogy a koronavírus európai gócpontjának számító Olaszországból érkező F1-es delegációk, például a Ferrari, az Alpha Tauri vagy épp a Pirelli személyzete nem léphet be az országba. „Már mindenki úton van és várjuk az érkezésüket” – mondta Westacott, aki a Ferrarira kitérve elárulta: a maranellói kontingens tagjai közül csak a két versenyző az, akik nem Olaszországból indultak a világ másik végére. Sebastian Vettel Svájcból, Charles Leclerc pedig Nizzából vágott neki a maratoni útnak.