Jerome d'Ambrosio / Lotus

Jerome D’Ambrosio Monzában megkapta a várva várt lehetőséget, de semmi extrát nem nyújtott a kötelezőn kívül. Ugyan a belga leszögezte: reménykedik abban, hogy jövőre újra állandó versenyző lehet, a szakma gyakorlatilag egyetlen lyukas garast sem adna azért, hogy bárki is szerződteti a jövőben.

„Alighanem ez volt az utolsó versenye a Forma-1-ben”: körülbelül ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal nyugtázta az újságírók zöme Jerome D’Ambrosio szereplését, miután a Lotusnál beugró tartalékpilóta a 15. helyről rajtolt és a 13. helyen végzett.

A tavalyi szezont a sereghajtó Virgin színeiben töltő belga egy héttel korábban, Spában széles mosollyal az arcán, szemlátomást izgatottan lépett ki a sajtóterembe nyíló közvetítőállásból. Tudta: a rajtnál taroló Romain Grosjeant valószínűleg súlyosan szankcionálják, s ez akár azt is jelentheti, hogy felcsillan előtte a beugrás esélye. Mivel az FIA közel két évtizede nem alkalmazott eltiltásos büntetést, a belgának mázlija volt, így amikor Pat Behar, a szövetség sajtóosztályának munkatársa szétosztotta az újságíróknak a francia pilóta eltiltásáról szóló határozatot, a pályáról már távozott D’Ambrosio fordulhatott vissza, hogy minél hamarabb, már a spái garázsban áteshessen az üléspróbán.

Monzában, a hétvége kezdetén mosolygósan járt-kelt, igyekezett leplezni azt a tényt, hogy beugrónak lenni nehéz kenyér. Javított valamelyest a helyzetén, hogy az Autodromo Nazionale vezetéstechnikai szempontból finoman szólva sem nevezhető komplexnek, az viszont határozottan komoly terhet helyezett a vállaira, hogy a mezőny egyik legjobb autójának számító E20-as volánja mögé kellett bepattannia.

D’Ambrosio teljesítményét számos ténnyel lehet kozmetikázni: a körülményekkel, azzal, hogy korábban csak egyszer vezette a Lotust (Mugellóban, ahol száraz pályán alig 10 kört tudott megtenni) és azzal is, hogy eddig csak lassú autóval száguldozott a Forma-1-ben, márpedig egy igazán gyors versenygép, mint amilyen a Lotus, egészen más dimenziót jelent. Utóbbit - fontos tényezőként - a mezőny legrutinosabb beugrója, a boxutca alsó és felső régióját egyaránt megjáró Pedro de la Rosa is kihangsúlyozta az F+1 Blognak.

A lényegen az sem változtat, hogy a Lotus a nagysebességű Monzában jóval haloványabb volt, mint más helyszíneken, s a beugrónak mindössze 6 körön át működött a KERS-e: Eric Boullier csapatfőnök, a pilóta menedzsere dicsérte védencét, de a kiszivárgott hírek szerint egyáltalán nem találta meggyőzőnek a teljesítményét, s hangot adtak elégedetlenségüknek a belga, valamint egyéb nemzetek újságíró is.

„Ha a köridőket nézzük, a KERS-hiba nélkül valószínűleg a pontszerző zónában harcolhattam volna” – érvelt saját maga mellett a 26 esztendős pilóta a Lotus motorhome-jának egyik sarkában gubbasztva a futam után. ”A tőlem telhető legjobbat nyújtottam, érzésem szerint sikerült javulnom a hétvége folyamán. A verseny utolsó harmadában sikerült megmutatnom a tempómat. KERS nélkül bosszantó volt versenyezni. A cél az volt, hogy minél kevesebb hibával csináljam végig a hétvégét, márpedig ebben a tekintetben Eric és a mérnökök is elégedettek lehetnek velem.”

Mint hangsúlyozta: „Bosszantó, hogy komolyabb tapasztalatok nélkül kellett autóba ülnöm, de így is csodálatos tapasztalatokat szereztem. Ezen a hétvégén egy kész csomaggal kellett bizonyítanom. Végig éreztem, hogy melyek azok a területek, ahol más lenne a helyzet, ha az évad elejétől fogva én vezettem volna az autót és a csapat az én igényeimhez igazította volna a dolgokat. Ennek ellenére úgy érzem, hogy jól boldogultam.”

Keresztre feszíteni, meghurcolni, agyonbírálni nincs értelme D’Ambrosiót, viszont monzai szereplésére utólag jobban a ráillik az ’elszalasztott lehetőség’, mint a ’nagy áttörés’ jelző. Ha valami icipici extrát, pluszt tudott volna csempészni saját produkciójába, Boullier valószínűleg sokkal könnyen talált volna állást számára 2013-ra, így viszont bármennyire nagy varázsló a francia szakvezető, nehéz elképzelni, hogy érdemi helyre be tudja csempészni a pártfogoltját.

Természetesen a remény hal meg utoljára és ezzel a pilóta is tisztában van, így továbbra is reménykedik abban, hogy lesz versenyzői állása a következő szezonra: „Nem tudom, hogy mit gondolnak rólam, milyen a megítélése a mostani hétvégémnek, mert jómagam végig a munkára összpontosítottam. Bízom benne azonban, hogy lesz helyem valahol 2013-ban. Egy nagy csapatnál gyűjtöm a tapasztalatokat és immáron egy versenyhétvégén is túl vagyok…”