Mióta száműzték az F1 éléről, azóta csak ritkán szólal meg Bernie Ecclestone, viszont amit mond, az általában nagyot szól. A napokban az idei világbajnokság két főszereplőjét, Lewis Hamitont és Sebastian Vettelt értékelte a 88. születésnapját épp a mai napon ünneplő korábbi főmogul, aki a britet az egekig magasztalta, a németről pedig úgy gondolja, hogy a háttérben zajló menedzsmentviták miatt nem kapott elegendő támogatást idén a Ferraritól.

 

A sportág éléről tavaly leváltott Ecclestone mindig tudta, hogyan kell használni a médiát: a manapság az ideje zömét brazíliai kávéültetvénye és svájci luxusvillája között ingázva töltő brit a meghökkentő nyilatkozatok egyik mestere és kommentárjait általában jól időzíti, úgy, hogy arra biztosan odafigyeljen a nagyvilág. Mióta a Liberty Media a háttérbe szorította, azóta „Mr. E” még kínosabban ügyel arra, hogy minden kulcsfontosságú mozzanatnál hallasson magáról, nyilvánvalóan azért, hogy a Formula One Managementnél is vegyék az adást: még mindig itt van, még mindig figyel rá a közvélemény.

Mivel a Mexikói Nagydíjon vélhetően eldől a 2018-as világbajnoki titulus sorsa, egy újabb kulcsfontosságú mozzanathoz érkeztünk, Ecclestone pedig újra megszólalt és szokása szerint egyfajta bizonyítványosztást tartott a két főszereplővel kapcsolatban. A sportág nagypapája soha nem titkolta, hogy nagyra tartja Lewis Hamiltont, ezúttal pedig a Bild am Sonntag című német lap hasábjain újfent áradozott honfitársáról, aki az ötödik vb-címe küszöbén áll. Mindezt természetesen úgy csomagolta, hogy világos legyen az üzenete a Liberty Media felé: álláspontja szerint az F1 jelenleg unalmas, ezért a sportágnak minden eddiginél nagyobb szüksége van egy olyan egyéniségre, mint Hamilton.


„Ez a srác egyszerűen fenomenális. Ő a legjobb, minden tekintetben. Ő a legjobb versenyző, aki ráadásul egyre jobb és jobb, amikor nyomás alatt kell teljesítenie és sokkal többet tesz a Forma-1-ért, mint bárki más jelenleg a világon. Ő a legkomolyabb attrakció ezekben az időkben, amikor egyébként a Forma-1 nem túlságosan izgalmas. Nagyon sokat köszönhet neki a Forma-1, a sportágnak nagyobb szüksége van Lewisra, mint bármikor korábban” – idézte a német lap a versenysorozat korábbi impresszárióját.

Ecclestone mindig díjazta, hogy Hamilton látványosan éli az életét és mindig gondoskodik arról, hogy beszédtémát szolgáltasson a versenyeken kívüli időszakban is. Ezzel szemben a rivális Sebastian Vettel visszahúzódó életét él és kínosan kerüli, hogy a magánélete a bulvárlapok témája legyen: a korábbi nagyfőnök szerint ez nem feltétlenül előnyös a show szempontjából, ugyanakkor köztudott, hogy a veterán üzletembert szoros baráti szálak fűzik a némethez is. „Mr. E” sajnálja, hogy a Ferrari pilótája nem tudta szorosabbá tenni az idei bajnoki harcot és a véleménye is megvan arról, hogy miért alakult így…

„Sebastian nem kapott elegendő támogatást a csapatától. Ezzel szemben Lewis mögött száz százalékosan ott állt a csapata. Neki soha, egy pillanatig sem kellett aggódnia amiatt, hogy mit csinál a Mercedes. Számukra minden tökéletesen alakult. A Ferrari nem volt olyan erős, mint lehetett volna. Szerintem meg kellett volna csinálniuk idén, de túl sok volt a politika a háttérben. Vettel biztosan nem érezte azt a támogatást, amire szüksége lett volna. Szenvedhetett ettől, szerintem nagyon egyedül érezhette magát” – fogalmazott Ecclestone.


Vettel és a Ferrari mélyrepülése a Német Nagydíjon kezdődött: a hockenheimi futam előtt a német pilóta és az olasz csapat diktálta a tempót, ott viszont Hamilton és a Mercedes fordított, az addig domináns vörösök pedig látványos hanyatlásba kezdtek. Sorozatossá váltak a stratégiai mellényúlások, s noha Vettel is vétett jónéhány elkerülhető hibát, Ecclestone elsősorban a Ferrari-menedzsment nyakába varrja az összeomlást.

„Úgy gondolom, hogy Sergio Marchionne halála után semmi nem úgy alakult náluk, ahogyan kellett volna. Marchionne erős, nagy tekintélyű vezető volt és nagyon hiányzik onnan az irányítása” – fogalmazott Ecclestone, aki nincs meggyőződve arról, hogy a Philip Morris éléről érkezett új Ferrari-vezér, Louis Camilleri a megfelelő ember a pozícióra: „Az olaszoknak el kell dönteniük, hogy a Ferrari jelenlegi vezetése megfelelő-e. Jómagam nem szeretném megítélni ezt..”


Míg a maranellói vezérkart bírálta Ecclestone, addig a Mercedes menedzsmentjéről elismerően nyilatkozott: „Mióta elkezdődött a turbós hibrid korszak, mindent jól csináltak. Személy szerint én úgy vélem, hogy ők is jobban örülnének, ha komolyabb kihívókkal kellene harcolniuk, hiszen azáltal a sikereik is még értékesebbé válnának” – mondta a korábbi F1-főmogul.

A vasárnapi Mexikói Nagydíjon Hamiltonnak már egy 7. helyezés is elég ahhoz, hogy bebiztosítsa az ötödik világbajnoki címet, míg a Mercedes 20 ponttal kellene többet szereznie a Ferrarinál ahhoz, hogy a konstruktőri titulus sorsa is eldőljön a mexikóvárosi derbin.