Bár a Red Bull istálló és az Infiniti kapcsolata a külvilág számára még mindig szimpla szponzorációs együttműködésnek tűnhet, a háttérben a két fél gőzerővel dolgozik a technológiai partnerkapcsolat minél szélesebb körű elmélyítésén. Ezt a luxusautókat gyártó vállalat F1-es programját irányító Andreas Sigltől tudtuk meg, akit az F+1 Blog Sebastian Vettel szerepéről és jövőjéről, valamint az idei kilátásokról is kérdezett.

Belilult az idei szezonra a Red Bull Forma-1-es versenygépeinek oldala, nagyobbak lettek az Infiniti logói és hivatalos helyeken immáron a japán cég nevét is dukál a csapat neve elé írni. Két évnyi hagyományos, szponzorációs együttműködés után ettől az évadtól a felek magasabb szintre lépnek: az Infiniti névadó támogatója, egyben kiemelt technológiai partnere is lett az utóbbi három évadot domináló bajnokcsapatnak.

Arról, hogyan és miért indult az Infiniti-Red Bull kooperáció, Gerse József kolléga a tavalyi Magyar Nagydíjon alaposan kifaggatta Siglt, az egész projekt értelmi szerzőjét, akit most arra kértünk, hogy értékelje a sikeráradattal dúsított utóbbi két évet. A szakember megtette, s a válasza egyértelműen rávilágított: bár a Forma-1 manapság nem dúskál az autógyártó cégekben, a népszerűsítésre jobb platformot még mindig nehéz elképzelni.

„Az a döntés, hogy az idei évre fokoztuk a jelenlétünket és a Red Bull névadó támogatójává, valamint technológiai partnerévé léptünk elő, egyértelműen annak köszönhető, hogy az első két év befektetése jócskán megtérült és jelentős eredményeket sikerült felmutatnunk. 2011 óta több mint 500 millió dollár értékű médiamegjelenést kaptunk és ezzel a legtöbbet látható autóipari branddé váltunk a Forma-1-ben. Ezt megspékeltük azzal, hogy fokoztuk a marketingtevékenységeinket az Infiniti fő piacainak számító területeken, így a márka még nagyobb figyelmet kapott. Az első két évben sikerült teljes mértékben elérnünk mindazt, amiért beszálltunk a sportágba” – fogalmazott a szakember.

Andreas Sigl, aki kiagyalta az Infiniti-Red Bull házasságot

Sigl hangsúlyozta, hogy az első két év marketing-jellegű együttműködése után valóban mélyül a technológiai partnerkapcsolat, s ennek keretein belül az Infiniti nem pusztán háttértámogatást nyújt majd a bajnokcsapatnak: „Ez a kapcsolat mindkét fél számára komoly hasznot ígér” – mondta az igazgató. „Az egyik kulcsfontosságú terület, amit az Infiniti hozzátesz a csapathoz, a kutatási-fejlesztési erőforrások területe. Globális autóipari gyártóként komoly létesítményekkel rendelkezünk, sok ezer mérnökünk dolgozik szerte a világon, s vannak olyan speciális emberi erőforrásaink, folyamataink és technológiáink, amelyeket hasznosítani lehet a Forma-1-ben is. Már most is vannak Infiniti-mérnökök, akik a csapat nagy-britanniai főhadiszállásán dolgoznak és igyekeznek feltérképezni további fontos területeket, amelyeken együtt tudunk működni.”

Vettel jövője és az idei remények

Fontos kapcsolódási pont az Infiniti és a Red Bull között az F1-történelem legfiatalabb háromszoros világbajnoka, Sebastian Vettel is, aki történetesen az együttműködés kezdete óta a japán prémiumgyártó nagyköveteként is funkcionál. A márka tavaly a német versenyző nevével fémjelezve egy limitált szériás FX-et dobott piacra, ráadásul a fiatal szupersztárt nem csak promóciós fronton vetik be, hanem – mint azt Sigl is megerősítette - a lehetőségekhez mérten a háttérben bevonják a közúti járművek tesztelésébe, fejlesztésébe is.

Mivel a pletykák nem akarnak szűnni azzal kapcsolatban, hogy a Ferrari szemet vetett az energiaitalos ördögfiókára, az F+1 Blog nekiszegezte a kérdést Siglnek: most, hogy az Infiniti a korábbinál nagyobb befolyásra tett szert a Red Bullnál, csökkenthető-e annak kockázata, hogy az ifjú ászt elszipkázzák a különítménytől? A szakember rövid, de beszédes választ adott: „Az együttes irányításával kapcsolatos feladatokat, így a versenyzőkkel kapcsolatos döntést is a csapatfőnökre, Christian Hornerre hagyjuk, de természetesen az a szándékunk, hogy az elkövetkező években is Sebastiannal dolgozhassunk. Mindent megteszünk ennek érdekében.”


szólj hozzá: Így készül egy F1-es Red Bull

Bár a riválisok, főként a Ferrari és a McLaren minden eddiginél jobban fenik a fogukat a trónra, Sigl természetesen abban reménykedik, hogy idén is folytatódik Vettel és a Red Bull nagy sorozata. Noha 2011-ben sok rajongók agyára mentek a mindent elsöprő dominanciával, a szakember udvarias szavaiból mégis arra lehet következtetni: nem feltétlenül lennének bosszúsak, ha az idei szezonban nem olyan thriller jellegű izgalmak közepette diadalmaskodnának, mint tavaly.

„Mint mindenki, mi is azt akarjuk, hogy szorosak és akciódúsak legyenek a versenyek, mert a Forma-1 ettől izgalmas, ennek köszönhetően a legnézettebb sport a világon. Ha viszont a márkát és a márkára irányuló figyelmet vesszük alapul, nekünk mindenképpen az a célunk, hogy az Infiniti Red Bull Racing autói minél többet legyenek a képernyőn, márpedig ehhez az szükséges, hogy minél többször legyünk kulcsfontosságú pozícióban. Kimutatásaink szerint láthatóság tekintetében az egyik leghatékonyabb eszközünk a versenyzők overallja, így bízunk benne, hogy minél többször leszünk a dobogón” – mondta mosolyogva Sigl.