Kétségtelen tény, hogy az idén bevezetése kerülő új hajtáslánc-regula miatt a hétvégén, Melbourne-ben már másképp szólnak majd a Forma-1-es autók, de az FIA szerint nem lett igazuk azoknak, akik attól tartottak, hogy a hanghatás miatt a sportág veszít majd a vonzerejéből. A szövetség számadattal igyekszik nyomatékosítani, hogy az F1 továbbra is dobhártyaszaggató marad.

Mint ismeretes, a 2,4 literes, V8-as, atmoszférikus motorokat felváltó 1,6 literes, V6-os, az eddiginél jóval összetettebb hibrid rendszerrel felvértezett turbómotorok bevezetését éveken át tartó vita előzte meg. Bernie Ecclestone, a sportág főmogulja volt a vezérszónoka annak a mozgalomnak, amely azzal érvelt, hogy a változás nemcsak túlzott költekezésbe hajszolja a csapatokat – ezzel egyébként nehéz vitatkozni -, hanem a hanghatás változása miatt drasztikusan leértékeli majd a sportág élvezeti- és marketingértékét is.

Az előszezon alátámasztotta, hogy mostantól egészen más lesz a Forma-1 hangja, ugyanakkor a hétvégi Ausztrál Nagydíj közeledtével a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) számadatokkal is igyekszik alátámasztani, hogy ez biztosan nem okoz majd csalódást azoknak, akik kilátogatnak az Albert Parkban tartandó évadnyitóra. Azzal nem vitatkozik az irányító testület, hogy az autók halkabbak lettek, ám hangsúlyozzák, hogy korántsem drasztikusan.

Az FIA által közreadott, a három motorgyártó - a regulákhoz a jelek szerint a legjobban alkalmazkodó Mercedes, a bizakodó Ferrari, valamint a teszteléseken ezer sebből vérző Renault - mérésein alapuló adatok szerint a 15 ezres fordulatszám-korlátozással működő hajtóművek 134 decibellel ordítanak majd a V8-asok 145 decibeles hangorkánjához képest. Viszonyításként érdemes megemlíteni, hogy egy átlagos rockkoncert hangereje az első sorban 115 decibel körüli, a fájdalomküszöb 130 decibelnél kezdődik, a 140 decibel pedig – amely egy felszálló vadászrepülőgép zajának felel meg – akár maradandó halláskárosodást is okozhat.

„A hang minőségének összehasonlítása nagyon nehéz, elvégre is mindenkinek más az ízlése” – nyilatkozta az FIA hajtásláncért felelős vezetője, a korábbi Renault-mérnök Fabrice Lom. „Vannak, akik a rockzenét kedvelik és vannak, akik a klasszikust. 1988-ban például a V6-os turbómotorok fordulatszáma alacsonyabb volt és kisebb volt a hengerűrtartalom is. Ayrton Senna és Alain Prost ennek ellenére óriási rajongótáborral rendelkezett, s amennyire emlékszem, remek volt a show is.”

Sok már nincs hátra a rajtig: az első szabadedzés pénteken magyar idő szerint 2 óüra 30 perckor veszi kezdetét az Albert Parkban.