Ha nem lehet, akkor is megoldjuk! Gyaníthatóan így gondolkodtak a Ferrarinál, amikor néhány hete azzal szembesültek, hogy problémás a Mission Winnow, mint szponzor szerepeltetése, mert több országban is bújtatott dohányreklámnak minősítik. A vörösök megtalálták a megoldást.

 

Emlékezetes: a Ferrarit sok évtizedes kapcsolat fűzi a Philip Morris dohányipari vállalathoz, és a felek kapcsolata azzal sem szakadt meg, hogy a cigarettareklámokat már rég betiltották. Az idei évre a dohánycég új koncepciót dolgozott ki, ez lett a Mission Winnow, amelyet hivatalos honlapjukon így defininálnak: „egy kezdeményezés, amely demonstrálja elkötelezettségünket a közösségre pozitív hatást gyakorló folyamatos innováció, az új megoldások fejlesztése mellett.”

 

Bahrein: itt még láthatóak voltak a logók


A meglehetősen homályos projekt logói megjelentek a Ferrarikon és a motoros testvércsapat, a Ducati versenygépein is, ám a hatóságok hamar keresztbe húzták a számításokat. Rögtön az F1-es évad nyitányán, Melbourne-ben az ausztrálok bújtatott dohányreklámnak minősítették a Mission Winnow megjelenését, ezt követően több országban is hasonló szankciókat foganatosítottak. Például Kanadában, ahol újfent kénytelenek voltak eltüntetni a logókat, majd ezt követően olyan döntés született, hogy az évad hátralevő részére a Mission Winnow eltűnik az autókról és az egyéb, jól látható helyekről.

A vörösök kénytelenek voltak valamilyen megoldás után nézni. Hogy mire jutottak? Kreatív megoldással álltak elő: a gárda két motorhome-ja közül az egyiket átkeresztelték Mission Winnowra. A csapat tagjai által használt mobil épület továbbra is a Ferrari felségjelzését viseli, viszont az, amelyben a sajtó munkatársait és egyéb vendégeket fogadják, Silverstone óta a Philip Morris fennhatósága alá tartozó brand felségjelzését viseli.

 

Silverstone óta ez a logó díszeleg a média motorhome homlokzatán


Nemcsak a homlokzati logót cserélték le, hanem az ominózus hospitality-egységben dolgozó személyzet ruháját is: ők eddig a Ferrari jól ismert vörös uniformisát viselték, a Brit Nagydíj óta viszont fehér, a Mission Winnow logóival díszített ruhában végzik napi feladataikat.

A megoldásnak köszönhetően a dohányipari cég továbbra is jelen van a maranellói csapat életében, de kevésbé lesznek hatósági nyomásnak kitéve. Nemhiába mondják, hogy a pénz nagy úr, azért még egy olyan gigamárka is hajlamos csűrni-csavarni a dolgokat, mint amilyen a Ferrari - vagy ahogyan az F1-ben mondják, "Mindent a partnerekért!"

Fotók: F+1 Blog, Ferrari