Féltucatnyi ember egy félig kirámolt motorhome-ban a képernyők előtt: hihetetlen, de a McLaren számára csupán ennyi maradt a 2019-es Indy 500 álomból… Mutatjuk!

 

Íme:

 

Indy 500 nézés a McLaren motorhome-jában...


Mint ismeretes, a wokingi csapat a Carlin istállóval összefogva kívánta indítani az F1-től tavaly elköszönt Fernando Alonsót az Indianapolis 500-on, hogy a kétszeres világbajnok másodszor is kísérletet tehessen a legnagyobb észak-amerikai viadal megnyerésére. A projekt az autóversenyzés jelenkorának egyik legnagyobb kudarcát hozta: amatőr hibák garmadáját elkövetve a formáció odáig süllyedt, hogy a spanyol klasszisnak nemhogy esélye sem lett a hőn áhított Triple Crown utolsó, hiányzó elemének, az Indy 500-győzelemnek a megnyerésére, de általános megdöbbenésre kvalifikálni sem tudta magát az összecsapásra.

2017-ben, Alonso és a McLaren első közös Indy 500-kísérletekor a Monacói Nagydíj után nagy csinnadrattával ment a versenynézés a csapat F1-es motorhome-jában. Amerikai zászlókat húzta fel, ottani ételekkel és popcornnal fogadták a vendégeket, most viszont ennyi maradt. Tucatnyinál is kevesebb ember, egy félig kirámolt motorhome-ban, a képernyők előtt ülve.


F1-es fronton legalább jól alakultak a különítmény dolgai vasárnap, hiszen Carlos Sainz szezonbeli legjobb eredményét produkálva a 6. pozícióban fejezte a hercegségbeli viadalt, miután káprázatos rajtot produkált. „Nagyon jó ez az eredmény, zsinórban a harmadik pontszerzésem” – lelkendezett a spanyol pilóta. „Az első kör nagyon jól sikerült, megelőztem a Toro Rossókat a 3-as kanyar külső ívén. Biztos, hogy ez volt az egyik legjobb előzési manőverem. Ezt követően jól időzítettük a stratégiát, kint maradt a biztonsági autós fázis alatt, majd futottam néhány jó kört és ez lett az eredménye. Fontos, hogy pontokat tudtam szerezni egy ilyen pályán, amely nem túlságosan kedvez nekünk. Keményen kell dolgozunk a további javulás érdekében, de gratulálok a csapatnak a mai eredményhez.”

Lando Norris, a gárda másik pilótája nem szerzett pontot, a brit újoncot a 11. helyen intették le. A két versenyző közül Sainz áll jobban az egyéni tabellán, 18 pontjával a 7. helyet foglalja el, míg az elsőéves szigetországi 12 egységgel a 11. pozícióban állomásozik. A McLaren 4. a konstruktőri tabellán, a 30 pontos alakulat 13 ponttal előzi meg a Racing Pointot.