F1 Forma-1 Red Bull Toro Rosso Danyiil Kvjat
Forma-1-es szereplésének kezdete óta Danyiil Kvjatot joggal lehetett „savanyújóskának” titulálni, az orosz pilótából ugyanis még harapófogóval sem lehetett kihúzni semmi hangzatosat. Úgy tűnik, hogy ez most változóban van, amiben kétségkívül szerepet játszik az is, hogy idén megkapta pályafutása legnagyobb maflását: a Red Bull példátlan módon szezon közben sorolta vissza juniorcsapatához, a Toro Rossóhoz.

 

Kvjat hol pökhendinek, hol zárkózottnak tűnt a múltban, de minden jel arra utal, hogy az idei kálvária észhez térítette az újságírók által marketing-rémálomnak tartott pilótát. Erre utal, hogy a közelmúltban egy interjúban meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogyan élte meg az Orosz Nagydíj és a Spanyol Nagydíj közötti időszakot, amikor megtörtént a sokkoló helycsere Max Verstappennel, illetve arról, hogyan próbál kikecmeregni annak a hullámvölgynek a mélyéről, amelybe ennek hatására zuhant.  

„Nagyon furcsa volt az a néhány nap” – mondta a GPUpdate internetes portálnak Kvjat, aki a dobogó 3. fokán befejezett Orosz Nagydíj utáni napokban, Moszkvában, épp filmnézés közben  kapta a telefonhívást Helmut Markótól, a Red Bull sportszakmai főnökétől, hogy Barcelonától helyet kell cserélnie Verstappennel. „Őszintén szólva nem is nagyon szeretek visszatekinteni arra, ami akkor történt. Lapoztam, továbbléptem és ennek köszönhetően immáron nagyszerűen érzem magam.”
F1 Forma-1 Red Bull Toro Rosso Danyiil Kvjat
Kvjat nehezen dolgozta fel a történteket és szemlátomást magába zuhant. A 22 esztendős pilóta szerint saját esete is jól kidomborította, hogy mennyire összetett sport a Forma-1: „Ebben a műfajban nagyon fontos a pszichológia, talán itt a legfontosabb. Ez egy csapatsport, de ezzel egyidőben egyéni is, hiszen rá kell találnod a megfelelő irányvonalra és igazi multifunkciós személyiségnek kell lenned ahhoz, hogy itt sikeres lehess. Sok, sok dologgal tisztában kell lenni, hogy mit és hogyan kell nagyon jól csinálni. Mióta megjártam a Formula BMW-t, azóta tudom, hogy mennyire fontos a mentális oldal ebben a sportágban, illetve azt is, hogy néha meg kell járni a nehezebb utat is.”

Nem meglepő módon a mentális hidegzuhany a pilóta teljesítményére is jócskán kihatott, hiszen egész nyáron és ősszel is csak szenvedett Carlos Sainz mellett. Egészen Szingapúrig kellett várni arra, hogy Kvjat tiszta versenyben a spanyol csapattárs előtt végezzen, mert – mint fogalmazott – „érezned kell az autódat, csak akkor tudsz teljesen magabiztos lenni, ha az autód hallgat rád és azt csinálja, amit szeretnél. Most már úgy érzem, hogy egyben vagyok az autómmal, ami remek érzés és nagyon fontos is. Csak akkor tudod élvezni ezt az egészet, ha ezt érzed.”
F1 Forma-1 Red Bull Toro Rosso Danyiil Kvjat
Noha sokan már elsiratták, mondván, képtelen lesz túltenni magát a történteken és a sokk derékba töri a karrierjét, Kvjat úgy érzi, hogy az idei események hatására „extrém módon” megerősödött. Bár 2014 végén is nagyot fordult vele a világ, amikor kiderült, hogy két Toro Rossós szezon után a Ferrarihoz igazolt négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt kell felváltania a Red Bull nagycsapatánál, saját bevallása szerint a mostani helyzet egészen más – sokkal komolyabb lecke annál.
 
„Tavaly sem volt könnyű dolgom, mert a Red Bull épp krízisen ment át. Hihetetlen magasak voltak az elvárások velem szemben, hiszen nem mást, mint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt kellett felváltanom. Személyében az első számú pilótájukat veszítették el. Nekem újra fel kellett nőnöm ehhez, masszív lépéseket kellett tennem. Kellett pár verseny, de aztán elégedettek voltak. Nem volt könnyű, de örültem neki, hogy a karrierem ebbe az irányba haladt. Amikor 19 éves vagy, annyi fiatal, akkor sokszor előfordul, hogy a körülmények kedvezően alakulnak számodra, de aztán elérkezel egy olyan ponthoz, amikor a körülmények ellen kell harcolnod, az árral szemben kell úsznod. Akkor ismered meg igazán önmagad. Most én is ilyen helyzetben vagyok, egy hatalmas óceánból kell kiúsznom” – fogalmazott a pilóta.
F1 Forma-1 Red Bull Toro Rosso Danyiil Kvjat
Egyelőre nem tudni, hogy Kvjatra milyen sors vár az idei szezon után. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy kikerül a Red Bull kötelékéből és privát szponzorok támogatásával próbál meg helyet találni magának, ami nem ígérkezik egyszerűnek. „A háttérben, zárt ajtók mögött minden folynak egyeztetések. Vannak lehetőségeim, de mivel lojális vagyok a Red Bullhoz, először velük szeretném tisztázni, hogy mire lehet számítani. Ezen a beszélgetésen múlik, hogyan alakulnak a továbbiak. Majd meglátjuk, mindenesetre úgy érzem, hogy sokat tudnék még adni a Forma-1-nek. Úgy érzem, hogy én lehetek az egyik legjobb…” – fogalmazott a pilóta, akinek szerződéshosszabbítási esélyeit jelentősen rontja az is, hogy Helmut Marko állítólag mindenképpen a GP2-ben vitézkedő rangidős Red Bull-tehetséget, Pierre Gasly-t szeretné beültetni Sainz mellé a Toro Rossóba.