Sebastian Vettel nyilvánvalóan nehezen viselte, hogy a Ferrari vérmes reményei ellenére az évadnyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén 7 tizedmásodperces vereséget szenvedett Lewis Hamiltontól, de a német nem zuhant össze. Sőt, a kvalifikációt követő forgatagban még némi poénkodásba is hajlandó volt belemenni…

 

Történt ugyanis, hogy az időmérőt követően Vettel is megjelent „a ketrecben”, ahol az FIA sajtóosztályának előírásai szerint minden versenyzőnek tiszteletét kell tennie, hogy nyilatkozzanak az akkreditált tévétársaságoknak. A német a hétvégén újfent bajuszt visel, a Fox Sports Asia riportere, Matthew Marsh pedig bátorkodott megjegyezni: odahaza a felesége úgy sejti, hogy a négyszeres világbajnok tempója amiatt romlott le a barcelonai tesztekhez képest, hogy azóta „drámaian” változott az arcszőrzete.

A pilóta – akinek köztudottan soha nincs ellenére a humor – vette a lapot és reagált a kérdezőnek: „Nem hinném!” – fogalmazott a német, akinek komor ábrázata egycsapásra vigyorgásra váltott át a kérdés hallatán. „Nem is tudom… Talán amikor neked változott drámaian az arcszőrzeted, akkor megváltozott a személyiséged is, de nem hinném, hogy itt most erről volna szó…”

Bár a Mercedes fölénye láttán a paddockon hirtelen olyan hangulat uralkodott el szombat délután, hogy talán már most oda kéne adni az idei vb-címet a bajnokcsapatnak, Vettel igyekezett optimizmust sugallni. A német megjegyezte, hogy a Ferrarinak a szombatinál mindenképpen jobb teljesítményre lesz szüksége a folytatásban, ugyanakkor hozzátette: reményei szerint ennek ellenére lehet sansza a győzelemre az évadnyitón. „Amikor ilyen nagyon a különbség és ennyire kényelmes az előnyük az edzéseken és időmérőn, akkor nyilvánvalóan a Mercedes a favorit. Ezzel ma együtt kell élnünk, de a holnapi az egy új nap lesz. Volt már ez így korábban is, kiváltképp itt, így majd meglátjuk, hogy mi lesz.”

A kvalifikáció eredménye magát Hamiltont is meglepte, aki saját bevallása szerint nem számított ekkora fölényre. A brit kétségkívül bombaformában tért vissza a melbourne-i Albert Parkban, ahol hatodik alkalommal indulhat pole pozícióból, győznie azonban csak kétszer, 2008-ban és 2015-ben sikerült. Ugyan a győzelmi mutatója nem a legfényesebb Ausztráliában, 2009-es kizárását, 2013-as 5. helyét és 2014-es kiesését leszámítva mindig dobogós helyen végzett ezen a helyszínen, így a pályát az erősebb, neki fekvő versenyhelyszínek közé sorolja.  Sőt, mint a hétvége folyamán elárulta: ezt a pályát tartja az egyik „legszagosabbnak” is. Hogy miért?

„Igazán furcsa, mert amikor a 13-as kanyarban haladsz, ott mindig érzed a pálya széléről érkező hamburger és sültkrumpli szagot. Borzalmas. Nagyon rossz illat” – mondta a minap a brit, akit a karrierje 84. pole pozíciója felé vezető úton minden bizonnyal ez az állítólagos kellemetlenség sem zavart.