Nem csak a vb-címért meccselő Sebastian Vettel és Fernando Alonso számára különösen fontos az évadzáró Brazil Nagydíj, hanem Sergio Perez számára is. A Saubertől a McLarenhez készülő mexikói az új szerződés létrejötte óta küszködik: az okokat egyelőre homály fedi, azonban Interlagosban egy jó eredménnyel csitíthatja a bírálókat. Ha nem jön össze neki, pokolian nehéz tél várhat rá.

Perez szerződtetését a Japán Nagydíj előtt, a Mercedeshez távozó Lewis Hamilton átigazolási bejelentését néhány perccel megelőzve hozta nyilvánosságra a McLaren. Azóta mintha átok ülne az érintettek zömén: Hamiltonnak ugyan Austinban összejött a hőn áhított búcsúgyőzelem, a csillagos egylet és Perez azonban csak nyögdécselnek, s nemhogy kiemelkedő eredményt, de még egy árva pontot sem tudtak összehozni a jövő évi jövés-menés nyilvánosságra hozatala óta.

Mindent mérlegre téve jól látszik, hogy a sanyarú év végi produkcióért Perez fizetheti a legnagyobb árat: a Mercedes küszködésének forszírozását Ross Brawn rendre elintézi egy sunyi, sokat sejtetőnek szánt mosollyal, Hamilton elég ügyes és rutinos ahhoz, hogy kezelni tudja az átigazolás kockázatait hétről hétre ától cettig kiveséző sajtóhad ostromát, a mexikói viszont kellően zöldfülű ahhoz, hogy a bírálatözön megzavarja. Félreértés ne essék: a néha kissé rátarti-benyomást keltő közép-amerikai szívós, de hiába faragták a megpróbáltatásokat jól tűrő anyagból, valószínűleg nem tenne jót neki, ha a csapatváltás kellős közepén, egész télen arról szólnának a híradások, hogy elbukik-e a McLarennél vagy sem.

Luca di Montezemolo Ferrari-vezér szeptemberi kommentárját - amely szerint Perez egyelőre nem elég érett ahhoz, hogy a vörösöknél felváltsa Felipe Massát – felháborodás fogadta, pláne annak fényében, hogy a fiatal versenyző három nappal korábban épp a Ferrari hazájában gyűjtötte be idei harmadik dobogós helyezését egy újabb ’óriásölő’ teljesítménnyel. Ugyan az olasz szakvezető véleményére még lehetett legyinteni, Martin Whitmarsh, Perez leendő főnöke azonban a minap mázsás súlyt helyezett az ifjonc vállaira, amikor már-már lutrinak minősítette a 22 esztendős pilóta leigazolását, félreérthetetlenül spendírozva azt, hogy valamelyest a wokingi csapatot is elbizonytalanította az utóbbi időszak vesszőfutásával.

Tény, hogy Pereznek mostanában nem megy a szekér: útját balesetek, műszaki hibák, üres kézzel zárt versenyek kísérik, ráadásul nem is lehet tudni pontosan, hogy mi áll a háttérben. Valóban túlságosan tapasztalatlan? Máris megrettent a jövő évi feladattól? Az átigazolás miatt már nem számít dédelgetett kedvencnek a Saubernél? Bal lábbal kel fel a versenynapokon? Csak az ég a megmondhatója, hogy mitől küszködik mostanában, de az biztos, hogy sok stressztől, nyűgtől és kellemetlenségtől megkímélhetné magát, ha Interlagosban érdemi eredményt produkálva lecsitítaná a kritikus hangokat a téli szünet előtt.

Ambíciókban egyébként biztosan nem szenved hiányt Perez, aki Austinban újfent megerősítette, hogy nagy dolgokat szeretne véghezvinni a McLarennél. A Sky Sportsnak adott interjújában egyértelművé tette: nem csak a leendő márkatársat, Jenson Buttont szeretné két vállra fektetni, hanem az egész mezőnyt is. Lehetőleg mindjárt az első szezonban.

„Igen” – felelte a mexikói határozottan arra a kérdésre, hogy lehet-e esélye már 2013-ban a mezőny egyik legrutinosabb tagjának számító Button ellen. „Tudom, hogy nagyon erős, hiszen egyike a legjobbaknak, egyike a világbajnokoknak. Tudom azt is, hogy nem lesz könnyű feladat legyőzni őt, mégis ez a célom és vele együtt az összes többi versenyzőt is szeretném legyőzni. Biztos vagyok benne, hogy az autónk nagyon erős lesz. A csapatnál keményen dolgoznak és úgy gondolom, hogy olyan autót építenek, amellyel harcban leszünk a világbajnoki címért.”

Érdekesség, hogy Whitmarsh az austini hétvégén, a népszerű amerikai autós blog, a jalopnik.com által bonyolított olvasói kérdezz-felelek során tett egy másik érdekes kijelentést is. Amikor egy rajongó arról kérdezte a McLaren-főnököt, hogy Perez mellett ki került még számításba, amikor Hamilton utódját keresték, a szakvezető így felelt: „Kimi csodálatos versenyző, de sajnos épp nem volt elérhető. Izgalmas lett volna, mert remek versenyző, kiváló küzdő.”