Nem adja fel a gyatrán muzsikáló MP4-29 típusjelű versenygép fejlesztését a McLaren istálló – árulta el Eric Boullier, a wokingi egylet versenyigazgatója a Magyar Nagydíj kvalifikációját követő sajtóértekezleten.


Hasonlóan a Ferrarihoz, csapnivalóan alakul az idénye a Forma-1-es mezőny másik nagy múltú együttesének, a McLarennek is, ráadásul a brit csapat még a maranellói vörösöknél is gyatrábban áll: míg az olaszok a konstruktőri tabella 4. helyén állomásoznak, addig a wokingi különítmény csak a 6. pozíciót birtokolja.

Mint ismeretes, az idei a McLaren utolsó szezonja a Mercedes partnereként, a gárda jövőre már a motorszállítóként visszatérő Honda exkluzív partnere lesz. Ez akár azt is jelentheti, hogy az együttesnek a jelenlegitől merőben eltérő autót kell építenie a japánok által fejlesztett, egyelőre ismeretlen hajtáslánc elrendezése, beépíthetősége miatt: arról egyelőre nem tudni, hogy mi készül a Honda boszorkánykonyhájában, s arról sem, mit alkotnak a McLarennél, annyi azonban biztos, hogy a csapat szerint van értelme tovább toldozni-foldozni a jelenlegi csomagot.



„A karosszériára és a váltóra vonatkozó szabályok nem változnak, így hosszú távra terveztük az autó fejlesztését. A jelenlegi autónk fejlesztéseit felhasználjuk majd a jövő évi autónkban is. Fogalmazzunk úgy, hogy a mostani kocsi egyfajta laboratóriumként szolgál a következő évre készülő autónkhoz” – tisztázta a helyzetet a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier.

Button és Magnussen az idei szezon hátralevő részében még kétszer számíthatnak komolyabb fejlesztési csomagra: Boullier szerint az első újdonság-csomagot a nyári szünetet követő első futamon, a Belga Nagydíjon kapja majd meg az MP4-29-es, míg a szezon utolsó nagyobb lökete Szingapúrban érkezik majd.

A vasárnapi Magyar Nagydíj előtt Button és Magnussen a 8-9. helyeket foglalja el az egyéni tabellán: a brit 59, míg a dán újonc a 37 ponttal rendelkezik. A konstruktőri ponttáblázaton a McLaren 96 egységgel áll a 6. helyen: az együttes a Force Indiával vív nagy csatát, amelynek előnye mindössze 2 egység.