Volkswagen

Míg a Mercedes az egyre erősödő spekulációk szerint leépíteni készül Forma-1-es programját, addig a Volkswagenről immáron ezredszer pletykálják, hogy beszállhat a száguldó cirkuszba. A hírbe hozott partner ezúttal a Sauber, de a wolfsburgiak érkezésére most sem szabad mérget venni.

Az utóbbi években a két népszerű híresztelés között párhuzamot fedezhettek fel mindazok, akik figyelemmel kísérik a Forma-1 napi történéseit. Nem kevés alkalommal hallhattunk már a Mercedes kivonulásáról, a gyári csapat leépítéséről, s mihelyst elindult valami pletyka a csillagosokkal kapcsolatban, azonnal jött az újabb, amely a VW esetleges beszállását vetítette előre. Összefüggést valószínűleg a színfalak mögött sem lehetne találni, de tény: ezúttal is egyszerre röppentek fel teóriák a két német gigásszal kapcsolatban.

Míg a Mercedesnél állítólag ezúttal valóban gond lehet, s az igazgatótanács akár ki is ránthatja a szőnyeget a 2010 óta működő gyári csapat alól, hogy a jóval kifizetődőbb motorszállítói tevékenységre összpontosítsanak, addig újra pletykálják a VW érkezését is. A Sport Bild szerint a wolfsburgi vállalat partnere a 2006-tól 2009-ig a BMW gyári együtteseként működő Sauber lehet: Peter Saubert, a svájci alakulat első emberét már a Genfi Autószalonon is látták az újságírók, ahogyan elmélyült beszélgetést folytat a Volkswagen AG vezérével, Martin Winterkornnal, ám a friss fejlemények szerint már a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) is tájékoztatták arról, hogy együtt képzelik el a jövőt.

Noha a Sauber ügyvezető igazgatója, Monisha Kaltenborn cáfolja, hogy küszöbön állna a megállapodás, az újság reális esélyt lát a VW érkezésére, mivel a konszern állítólag erősíteni szeretné jelenlétét az olyan kulcsfontosságú piacokon, mint Kína, az Egyesült Államok, Oroszország vagy épp Brazília. Olyan teóriák is szárnyra keltek, hogy a Sauber csak a kezdő löket lenne, s a gyártó később kiterjesztené F1-es tevékenységét és saját csapatot alapítana, amely Weissachban, a Porsche Motorsport Centerben székelne.

A korábban a Toro Rossóval és a Williamsszel is hírbe hozott Volkswagenről tavaly is számos pletyka terjengett, sőt, akkor Wolfgang Dürheimer, a konszern érdekeltségi körébe tartozó Bentley korábbi ügyvezetője – akit azóta az Audi kutatási-fejlesztési részlegének élére helyeztek át – maga is elismerte: személyesen készítette elő azt a javaslatot, amely a vállalat Forma-1-es szerepvállalását szorgalmazza. A döntésről azóta sincs érdemi hír, mint ahogyan azt is csak találgatni lehetett már akkoriban is, hogy az esetleges beszállás esetén melyik márkát választják ki az F1-re a változatos brand-palettáról.

Bár szakmai vélemények szerint az 1,6 literes, turbós erőforrások 2014-es bevezetéséről szóló rendelkezés elfogadásában az is szerepet játszott, hogy az FIA, Ecclestone és a többi hatalmasság esélyt látott a VW bevonzására, nagy kérdés, hogyan férne meg – megférne-e egyáltalán – a program a német vállalat égisze alatt futó többi motorsport-projekt mellett. A konszern jövőre jelen lesz a rali-vb-n (WRC), míg a Le Mans-i 24 órást uraló Audival állítólag továbbra is kitartanak a hosszú távú versenyek mellett, ahol ráadásul hamarosan feltűnik a Porsche is. Ha mindezt egyszerre megpróbálják életben tartani, az igazi nagy dobás lenne, hasonló átfogó élvonalbeli motorsport-szerepvállalásra ugyanis nincs példa jelenleg a versenyzés világában.