48 órával a survivor showba átcsapó Brazil Nagydíj után is forrnak az indulatok azzal kapcsolatban, hogy ki érdemelte meg jobban az idei vb-címet. Amilyen az idei évad volt, tényleg lehet sajnálkozni azon, hogy miért nem lehet egyszerre két világbajnokot avatni…

Sebastian Vettel és Fernando Alonso idei különmeccséről sok évig, sok évtizedig fogunk még beszélni, de a statisztikákból csak az derül majd ki, hogy a Red Bull németje vitte el a pálmát 2012-ben. A vesztes oldal hívei háborognak, ez már csak így megy, de tény, hogy mindkét fél tett épp eleget azért, hogy rászolgáljon a dicsőségre.

Vettel például azokra a bírálatokra adott csattanós válaszokat, amelyeket kritikusai a legharsányabban hangoztattak az utóbbi években. Sokan állították, hogy csak úgy képes a végső sikerre, ha egész évben minden klappol, márpedig az évad első felében nagyon nem akartak beindulni a Red Bull rakétái: lógatta is emiatt éppen eleget az orrát a fiatal német, sokszor botorkált búskomor arccal az európai versenyek paddockjaiban, de a vesztét előrevetítő jóslatok ellenére nem tört meg, küzdött, harcolt és hitt abban, hogy a Newey-gépezet ezúttal is működni fog. Működött is!

Gyakran megkapta Vettel azt is, hogy csak a mezőny éléről képes jó eredményeket produkálni: Abu-Dzabinál csattanósabb választ aligha lehetett adni erre az állításra, ami pedig Interlagosban történt, az dupla pofon volt a kétkedőknek. Az még hagyján, hogy képes volt feltornázni magát a mezőny végéről a 6. pozícióba, az előzmények azonban – és erről sokan hajlamosak megfeledkezni – sokszorosára emelik az eredmény értékét. Tegyük a szívünkre a kezünket: egy olyan rajtmizéria után, amikor szó szerint szembefordult az egész mezőnnyel, ki az, aki nem csúszott volna szét, aki lélekben nem tört volna meg? Sokszor mondják Vettelre, hogy tejfelesszájú suhanc, aki mentálisan nem elég erős, ezzel azonban épp az ellenkezőjét bizonyította.

Ahhoz sem férhet kétség, hogy Alonso is megérdemelte volna a dicsőséget: élete legjobb formáját nyújtotta, az elképzelhetőnél is többet kipréselve a teljesítmény tekintetében satnya, de legalább egész évben megbízható F2012-ből. Ha a Ferrari fejlesztési hatékonysága csak picivel jobb, ha nem ütik ki két ízben, ahogyan azt gyakran hangoztatja is, talán most a spanyolnak tapsolna a világ. Így is sok üzenete van a hispán klasszis idei szezonjának: például az, hogy a Ferrarinak – ha győzni akarnak – mielőbb fel kell nőnie a kétszeres vb-első szintjére és az odáig vezető úton gyaníthatóan néhány fej is porba hullik (Montezemolo már célzott is erre), továbbá az, hogy az emberi tényező még mindig sokkal nagyobb annál, mint amit sokan sztereotíp módon szajkóznak.

Végtelenül sok pro és kontra sorakoztatható fel mindkét versenyző neve mellé, de szimpátiától függetlenül jobb elfogadni, hogy a végén csak egyetlen győztes lehet, őt pedig idén (is) Sebastian vettelnek hívják. Örüljünk inkább annak, hogy 2012 mindent megadott, amire csak áhítozni lehet: meglepetéseket, fordulatokat, drámát és izgalmakat. A 2013-as rajtjára ráadásul a szokásosnál kevesebbet kell várni és az új évad újabb esélyt tartogat mindenki számára. Soha rosszabbat az ideinél!