F1 Forma-1 David Richards Force India Aston Martin Abu Dhabi Nagydíj

Hónapok óta terjengenek a pletykák, amely szerint 2016-ra a Force India istálló „átkeresztelődhet” Aston Martinra. Sokan az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjra vártak fejleményt az ügyben, de a brit márka vezére, a helyszínen felbukkanó David Richards az F+1 Blog érdeklődésére cáfolta, hogy küszöbön állna a bejelentés. Igaz, nem túl meggyőzően tette ezt…

 

Mint ismeretes, az Aston Martin Forma-1-es szerepvállalásáról több ízben is szó esett idén: eleinte úgy hírlett, hogy a Red Bull a Mercedesszel szövetség álló patinás brit márka neve alatt használja majd a csillagos márka erőforrásait, majd néhány héttel ezelőtt a Force India társtulajdonos-csapatfőnöke, Vijay Mallya kürtölte világgá, hogy a márka szövetkezni készül a silverstone-i egylettel. 

Felmerült, hogy Abu Dhabiban a felek nyilvánosságra hozzák az állítólagos szövetség részleteit, péntek estig azonban semmi nem történt. Leszámítva azt, hogy David Richards, a brit gyártóhoz és annak sportprogramjához is ezer szállal kötődő szakember felbukkant a paddockban. Amikor az F+1 Blog arról kérdezte, hogy látogatásának van-e köze a Forma-1-es pletykákhoz, a szigetországi szakember azonnal hárított.

F1 Forma-1 David Richards Force India Aston Martin Abu Dhabi Nagydíj
Dave Richards egyelőre cáfol


„Nem, a világon semmi. A múlt héten Bahreinben szerepelt a megbízhatósági-vb mezőnye, mi pedig a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy pihenünk itt néhány napot” – mondta Richards, aki állította, hogy nincs alapja az Aston Martin és a Force India esetleges szövetségét forszírozó különféle spekulációknak: ”Nem valószínű, hogy ebből bármi is lesz. A részletekbe semmiképp nem szeretnék belemenni, de azt hangsúlyozom, hogy ebből nem valószínű, hogy bármi is lesz…”

Gyanús, hogy Richards fülig érő mosollyal cáfolt, ráadásul a vendég paddock-belépőt (amelyről kiderült volna, hogy ki hívta meg) az inge zsebébe rejtette. Még érdekesebbé teszi ezt, hogy a korábban a Benetton és a BAR istállókat is irányító szakember megjegyezte: „Sokan keresnek bennünket a Forma-1-ből, több csapattal és emberrel is tárgyalunk különféle dolgokról. Ennek ellenére azt mondom, nem valószínű, hogy bármi is lesz. Tárgyalni lehet, de az még nagyon messze áll az igazi akciótól…”

Az Aston Martin 1959-ben és 1960-ban fordult meg a Forma-1-ben: a márka előbb öt, majd egy nagydíjon képviseltette magát, de érdemi eredményt nem sikerült felmutatniuk.