Az egyszer biztos, hogy amennyiben műszaki- vagy egyéb hiba nem szól közbe, Mercedes-diadalt hoz majd a vasárnapi Spanyol Nagydíj. A csillagos csapat előnye nemhogy csökkent volna, inkább még nőtt, így a paddock népét szinte már csak az foglalkoztatja, hogy milyen házi meccset produkál majd Hamilton és Rosberg, valamint az, hogy megnyerik-e az összes hátralevő futamot…

Utóbbit – az évad összes futamgyőzelmét – Fernando Alonso a Ferrari délutáni sajtóértekezletén máris odaítélte a Mercedesnek. A kétszeres vb-első szerint igaz, hogy amelyik autó Barcelonában jól muzsikál, az minden más helyszínen is ütőképes lesz, a W05-ös Ezüstnyíl hétvégi formája láttán pedig úgy érzi, hogy akár történelmi idénye is lehet a Hamilton-Rosberg párosnak. Noha a duó tagjai tudják, hogy betli nélküli idényt a Forma-1 történelmében még soha senkinek nem sikerült összehoznia, s hosszú még a hátralevő 15 futam, mindketten kacér mosollyal nyugtázták a spanyol felvétését.

„Jómagam egyszerre csak egy lépésre szeretek összpontosítani, ez pedig ez a jelenlegi hétvége. Nem akarok túlzottan előretekinteni, mert nagyon hosszú út vár ránk, ha viszont a csapat így folytatja és ilyen remek munkát végeznek a fejlesztésekkel, akkor minden esélyünk meglehet erre” – mondta az Alonso jóslatát forszírozó kérdésre a Mercedes szombat délutáni sajtóértekezletén Hamilton. A spanyol klasszis feltételezése természetesen felvillanyozta Rosberget is: „Nagyon boldoggá tesz, hogy a csapat jelenleg képes megőrizni az előnyünket, sőt, növelni is tudjuk azt. Jó azt látni, hogy ez itt, Barcelonában így van, hiszen régóta tudjuk, hogy amelyik autó itt jó, az a folytatásban is az lesz. A célunk az, hogy ez továbbra is így maradjon. Monacóban biztosan nem származik majd akkora előnyünk a hajtásláncból, mint az eddigi helyszíneken, így ott a többiek - szerintem főképp a Red Bull -, sokkal közelebb lehetnek hozzánk, de majd meglátjuk, hogy mit hoz a folytatás.”

Arról talán egyelőre korai beszélni, hogy a Mercedes felülmúlja-e a McLaren 1988-as „16 futam-15 győzelem” rekordját, az viszont sokkal aktuálisabb, hogyan alakul a két versenyző privát csatája Barcelonában. Rosbergnek a nyitófutam megnyerése óta zsinórban háromszor kellett lenyelnie a békát, csapattársa három egymást követő győzelmét, a bajnoki tabellán azonban így is megelőzi a britet 4 egységgel. Csütörtökön a német azt ígérte, hogy apait-anyait belead Hamilton ellen, de egyelőre nem úgy alakultak a dolgai, ahogyan szerette volna: pénteken a brit csúnyán elkalapálta, s bár a szombati edzésen, valamint az időmérő első két felvonásában gyorsabb tudott lenni, a pole pozícióból vasárnap ismét a 2008-as vb-első rugaszkodhat neki a távnak.

„Természetesen csalódott vagyok, de szerencsére itt a második rajtkocka csak kis mértékű hátrányt jelent, mert hosszú az egyenes az első kanyarig és egy jó elrugaszkodással már könnyen én lehetek az élen” – mondta Rosberg. „Tegnap nem sikerült elérnem, hogy kényelmesnek érezzem a kocsit, ma viszont sokkal jobb volt a helyzet. Az autó rendben volt, de így sem mondhattam kezesbáránynak, ezért alaposan utána kell néznünk, hogy mi lehetett. A csapattársam is hasonlóról számolt be, így valószínűleg a körülmények állhattak a háttérben. Őszintén szólva meglepett, hogy Lewis a Q3-ban gyorsabb volt nálam, mert nagyon jó kört futottam. Egyébként senkit ne tévesszen meg az, hogy mi történt ma a szabadedzésen, mert ugyanazt tudta volna produkálni Lewis is, amit én, csak nem rakta össze egy körben. Mivel tavaly én nyertem Monacóban, sokan mondják, hogy majd ott fordíthatok, én viszont itt, most, Barcelonában szeretném ezt véghezvinni.”

Hamilton rámutatott: a két W05-öst eltérő beállításokkal küldte pályára a Mercedes és a péntekről szombatra történt házi fordulatot, valamint az időmérőn látott változást elsősorban az időjárási körülmények idézhették elő. „Változott a szélirány, márpedig ez a kocsi elképzelhetetlenül érzékeny az időjárásra. A beállításaink is eltérőek, így nagyon bízom abban, hogy olyanok lesznek a körülmények, mint pénteken, amikor jól sikerültek a hosszabb etapjaim.”

A bajnoki párharccal kapcsolatban Hamilton elmondta: „Nagyon nehéz lesz az idény hátralevő része. Bár tudjuk, hogy elég komoly előnyünk van a Red Bullal és a többiekkel szemben, így is minden egyes hétvége komoly kihívás, ráadásul roppant intenzív a csata kettőnk között. Meglátjuk, hogy mit hoz a folytatás, de igyekszem minden lehetőséget megragadni.”

A paddock-közhangulat szerint jót tenne a világbajnokságnak, ha a két versenyző között még inkább kiéleződne, esetleg elmérgesedne a házi meccs, Niki Lauda, a Mercedes-menedzsment tagja szombaton nyomatékosította: bár engedik versenyezni a két nagyágyút, eddig sikerült kordában tartani őket és azon lesznek, hogy ez az állapot egészen az idény végéig fennmaradjon.