Anthoine Hubert halála árnyékot vetett ugyan Charles Leclerc első F1-es futamgyőzelmére, amelyet a Belga Nagydíjon aratott, azonban a Ferrari pilótájával történt olyan is, amely jócskán hozzájárult kedélyállapota javulásához. Az F+1 Blognak azt is elárulta, hogy mi volt az…

 

Mivel a pole pozícióból rajtoló pilótát szó szerint letaglózta közeli barátja, Anthoine Hubert szombati tragikus végkimenetelű versenybalesete, nem titkolta, hogy rosszkedvűen és lehangoltan ült autóba vasárnap. Hiába ugorhatott volna ki a bőréből örömében a győzelem után, a történések miatt visszafogottan ünnepelt. „Borzalmasan nehéz ez a hétvége tegnap óta, hiszen egy közeli barátot veszítettünk el” – mondta a pilóta a futam leintése után, Hubert halálára utalva. „Neki szeretném ajánlani az első győzelmemet. Együtt nőttünk fel, az első versenyemen is vele és Esteban Oconnal együtt vettem részt. Borzalmasan sajnálom, ami tegnap történt. Nem is tudok teljesen örülni az első győzelmemnek, de az biztos, hogy az emlékét örökre megtartom.”

Az eredmény, no és csapat, valamint a publikum ünneplése természetesen javított Leclerc kedélyállapotán, ám nem sokkal később történt egy apró szösszenet, amelytől saját bevallása szerint is fülig ért a vigyor az arcán. A 21 esztendős versenyző 70 év óta az első monacói állampolgárságú pilóta, aki Grand Prix minősítésű futamon diadalmaskodott: a hercegségben nemzeti büszkeségnek számító, az 1949-es, még nem F1-es Francia Nagydíjon győzedelmeskedő Louis Chiron nyomdokaiba lépett, ehhez pedig dukált a hercegi gratuláció is. 

Mint Leclerc az F+1 Blognak elárulta, a köztudottan versenymániás II. Albert herceg nem is tétovázott: „Igen” – felelte a Ferrari versenyzője arra a kérdésünkre, hogy megérkezett-e már a hercegi üdvözlet. „Több ízben is csörgetett, de sajnos a mérnöki megbeszélésünkön ültem, így nem tudtam fogadni a hívását. Üzenetet is írt, azt elolvastam, és nyugodtan mondhatom, hogy nagyon örül a győzelemnek. Abban maradtunk, hogy még ma este vissza fogom hívni és beszélgetünk majd.”

Leclerc sikere egyben a Ferrari szezonbeli első győzelme is, amely ráadásul fontos mérföldkő lehet a házon belüli erőviszonyokat illetően is. Hogy miért? Rajtelsőségek tekintetében a monacói reménység 3:1 arányban vezet a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel szemben, akinél az utóbbi hat időmérő edzésen zsinórban jobbnak bizonyult. Most, hogy az első diadalt is neki sikerült bezsebelnie, a paddock-közvélemény újfent a német pilóta totális hanyatlásáról pusmog.

„Nos, igen, szerintem az utóbbi hat futamon valóban jobb formában voltam az időmérő edzéseken, ami annak köszönhető, hogy változtattam valamicskét a hozzáállásomon. A verseny viszont már egy másik történet. Az előző két futamon küszködtem, de most itt ezen a területen is változtattam és nagyon úgy tűnik, hogy ez szépen kifizetődött” – ecsetelte saját helyzetét a formabeli különbséget firtató kérdésre válaszolva Leclerc.

Ugyan a hátrány már túlságosan nagy az összetettben, hiszen az éllovas Lewis Hamiltontól 111 ponttal, a 4. pozícióban állomásozó saját csapattársától pedig 12 egységgel van lemaradva, az 5. pozíciót birtokló pilóta úgy érzi: készen áll arra, hogy a jövőben a világbajnoki küzdelembe is beszálljon.

„Hogy úgy érzem-e, készen állok-e kihívóvá előlépni a bajnoki címért zajló harcban? Végső soron az autóm és a csapatom megvan ehhez. Nyilvánvalóan ehhez még sokat kell javulnunk, hiszen a Mercedeshez képest küszködünk egy picit, de a magam részéről készen állok. Tudom, hogy bőven van még mit tanulnom, de úgy érzem, hogy készen állok és abban a helyzetben amiben vagyok, mindig készen is kell állnom. Ha nem így lenne, nem ülhetnék abban az ülésben, amelyben ma vagyok” – fújta meg harci kürtjét a Ferrari új csillaga.