Lewis Hamilton Azerbajdzsán óta újra vezeti a 2018-as F1-es világbajnoki pontvadászatot, Barcelonában szezonbeli első igazi győzelmét is megszerezte. A címvédő szépen lassan belerázódik az idei szezonban, van azonban egy vele kapcsolatos fontos megválaszolatlan kérdés: lesz-e új szerződése a Mercedesszel, s ha igen, mikor?

 

A turbós hibridkorszak 2014-es kezdete óta számtalan bizonyítékot kaptunk arra, hogy a brit pilóta és a német márka versenycsapata igazi nyerő párosítás. A brit az azeri, lutrin nyert győzelme óta vezeti a világbajnoki pontvadászatot, a vasárnapi, Barcelonában aratott sikerrel – amelyet saját maga szerint is végre „meggyőző” módon sikerült elérnie – pedig rá is erősített: immáron 17 egységgel vezet a ferraris Sebastian Vettel előtt. A nehézkes idénykezdet után a katalóniai eredmény szemlátomást jót tett Hamiltonnak és a csapatnak is, így a futamot követően természetesen újra napirendre került a kérdés: mikor lesz új szerződése a szigetországi versenyzőnek, akit jelenlegi kontraktusa az idei évad végéig köt a Mercedeshez?


Hamilton és a Mercedes vezetői már tavaly ősz óta ígérgetik, hogy hamarosan megszületik az újabb megállapodás. Legutóbb a téli tesztidőszak során hangzott el, hogy rövidesen lesz új szerződés, mostanáig azonban nem történt ezzel kapcsolatos bejelentés, amit az F1 világában mindenféle furcsának találnak. A britről köztudott, hogy szeret egyezkedni a legapróbb részleteken is, nem is beszélve arról, hogy általában csillagászati fizetési igényeket fogalmaz meg. A most kifutó megállapodásban foglalt évi 30-33 millió euróra becsült összegnél vélhetően nem kívánja alább adni, de nem tudhatjuk pontos, hogy a pénzügyi egyezkedés áll-e a késlekedés hátterében. Csupán azt, hogy az érintett felek további haladékot kértek.

„Semmi kétség, nem szeretnénk elveszíteni Lewist, és biztos vagyok abban is, hogy ő sem szeretne sehová menni. Sok múlik azon, hogy az érintettek hogyan viseltetnek egymás iránt, de a mi esetünkben ezzel biztosan nincs probléma. Sokkal inkább arról van szó, hogy mással voltunk elfoglalva az utóbbi időszakban. Rendbe kellett tennünk az autónk teljesítményét és más tennivalóink is voltak. A szerződés véglegesítése egy olyan feladat, amelyben már személyesen is szerepet kell vállalni, ráadásul sok időt kell fordítani rá. Éppen ezért úgy döntöttünk úgy, hogy egy időre félretesszük ezt a témát. Alkalmas időben akarunk visszatérni erre. Ezt is fogjuk tenni, és beszámolunk majd a fejleményekről” – csitította az új kontraktus iránt érdeklődőt Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója a barcelonai győzelem után tartott sajtótájékoztatójának, ahol jelen volt az F+1 Blog is.


Részleteket Hamilton sem árult el, csak arra tett utalást, hogy a szerződés véglegesítésének fázisában járnak. A brit is arra utalt, hogy már csak a végső részleteket kell tisztázni: „Ma az igazgatótanács összes tagja itt volt a versenyen. Sem közöttük, sem pedig a csapat magas rangú vezetői között sincs senki, akinek kétségei lennének afelől, hogy létre fog jönni az új szerződés. Meglátásom szerint nem is vagyunk túlságosan messze a véglegesítéstől, így szerintem a közeli jövőben ez meg is fog történni” – mondta a négyszeres világbajnok.

Nem csak Hamilton szerződése jár le az idei év végén, hanem Valtteri Bottasé is: a finn pilótával tavaly egyéves szerződést kötött a csillagos egylet, amelyet csak egy szezonnal toldottak meg, így egyelőre csak reménykedhet a folytatásban. Az érintett egyébként bizakodó és hisz abban, hogy az idei teljesítményével meg tudja győzni a csapatvezetést arról, hogy maradhasson a Mercedes kötelékében.