Senkiről nem pletykálták annyiszor idén, hogy kirúgják, mint róla. Az eredményei valóban hagynak kívánnivalót maguk után, ennek ellenére tény: Brendon Hartley, a Toro Rosso kissé titokzatos új-zélandi versenyzője a mezőny legkedvelhetőbb figuráinak egyike. Erről az F+1 Blog is meggyőződhetett, amikor a Magyar Nagydíj hétvégéjén lehetőséget kaptunk arra, hogy picit jobban is megismerjük a pilótát, aki kalandos utat járt be a Forma-1-ig.

Hartley sztorija jól ismert: a Red Bull tehetséggondozó programjának tagjaként 2008-9 körül az új Sebastian Vettelként emlegették, azonban pályafutása a vártnál gyengébb eredmények miatt hirtelen olyannyira megrekedt, hogy az energiaitalos vállalat egyszercsak dobta a kegyeltjei közül. Az új-zélandi pilóta nem tehetett mást, váltott és a sportautózás világában csinált karriert, ahol sikerült csúcsra jutnia, hiszen a Porsche gyári csapatának kötelékében kétszer is megnyerte az endurance-vb-t (WEC), 2017-ben pedig a Le Mans-i 24 órás megnyerésével tette fel a pontot az i-re. 

Sikerei ellenére úgy tűnt, hogy Hartley soha nem válthatja valóra régi álmát, a Forma-1-es szereplést, ám tavaly hirtelen minden megváltozott és a Toro Rosso szezonközi pilótakeringőjének köszönhetően belecsöppent a csúcskategória vérkeringésébe. Négy futam alatt sikerült elérnie, hogy 2018-ra is maradhasson, ám az első teljes szezon álom helyett eddig rémálomnak tűnik: bukások, pletykák garmadája a menesztéséről, valamint csupán 2 pontocska, amely a csapattárs Pierre Gasly által gyűjtött 26 egységhez képest valóban kevéske. A hungaroringi beszélgetés során nemcsak jobban megismerhettük Hartley-t, hanem azt is megtudtuk: a borús kilátások ellenére bizakodva tekint a jövőbe.

Milyen érzés újra itt, Magyarországon, a Hungaroringen lenni?

Fantasztikus. Ide mindig rengeteg rajongó eljön, ami azt mutatja, hogy Magyarországon szenvedélyesen szeretik az autósportot. A hangulat mindig remek, nagyon szeretem Budapestet is. Nagyon jó ételeket lehet enni, nagyszerű a kávékultúra is. Ezen a hétvégén is nagy a forróság, ami az autóban ülve nem feltétlenül előnyös.

Gyerekként gondoltad volna, hogy egyszer itt, Európa szívében fogsz versenyezni? Egyáltalán akkoriban tudtad, hogy Magyarország létezik?

2007-ben jöttem első ízben ide versenyezni, amikor a Formula-Renault sorozatban versenyeztem, viszont megvallva az igazat, amikor kisgyerek voltam odahaza, Új-Zélandon, nemhogy Magyarországról, de a többi európai országról sem tudtam szinte semmit. Vajon az itteni emberek tudnak valamit Új-Zélandról? (nevet) A viccet félretéve, 16 éves voltam, amikor felkarolt a Red Bull, ami teljesen váratlan volt számomra. Egészen addig esélyem sem volt arra, hogy Európa látogassak, akkor viszont minden megváltozott és hirtelen rengeteg új tapasztalatra tehettem szert a versenyzés jóvoltából, megismertem például ezt a kontinenst. 

Manapság is nehéz, hogy ennyire távol vagy az otthonodtól, a gyökereidtől?

Nem. Imádom Új-Zélandot a mai napig, viszont az életem immáron Európához köt, hiszen több mint 10 éve itt élek. Az első néhány évben nagyon hiányzott a családom, hiányoztak a barátaim. Egy picike vidéki német városban éltem, onnan utazgattam a versenyekre, nem értettem a nyelvet, nem értettem a kultúrát. Akkoriban nagyon gyötört a honvágy. A helyzet azóta sokat változott, hiszen már nagyon sok barátom van Európában is, megházasodtam és itt élünk a feleségemmel, Sarah-val, aki 10 éve jött utánam. Ide rendeztük be az életünket és nagyon jól érezzük magunkat. Manapsg már csak látogatóba megyek haza Új-Zélandra. Évente nagyjából egy hónapot tudok ott tölteni és igyekszem jól kihasználni, mindig más és más helyeket keresek fel. Ennek köszönhetően szerintem olyan szerencsés vagyok, hogy többet láttam Új-Zélandból, mint azok, akik ott élnek. 



Te is Monacóban élsz, mint sokan mások?

Igen, már három és fél éve. Imádom. Kedvesek az emberek és sok barátom van, sportolók, kerékpárosok, más autóversenyzők. A feleségemnek is sok barátja van. Mindketten sokat bringázunk, jól érezzük ott magunkat és onnan sokkal könnyebb a futamokra is eljutni.

Úgy tudjuk, hogy az egyik szenvedélyed a gitározás. Igaz ez?

Igen, gitározom, de sajnos nem eleget. Jelenleg a gitár sajnos inkább csak dekoráció az otthonunkban. Néhány dalt azért el tudok játszani. Nagyon jóban vagyunk Daniel Ricciardóval, aki szintén Monacóban él, így régebben néha összejöttünk dzsemmelni egy picit: én gitároztam, ő pedig énekelt. Az énektudása körülbelül olyan, mint ahogyan én játszom a gitáron, tehát nem túl jó. El lehet képzelni, hogy mi ment ott… Próbálkoztunk és közben jól éreztük magunkat.

Mi a kedvenc zenei stílusod?

Rock, indie pop, csipetnyi alternatív, ilyesmik.

Esetleg jársz zenei fesztiválokra is nyaranta?

Már nem, de régebben jártam. Amikor Angliában éltem, voltam pár rockzenei fesztiválon. Bárcsak lenne több időm mostanság is ilyesmire, de manapság, ha van némi szabadidőm, azt inkább bringázással töltöm. Imádok bringázni, szenvedélyesen tekerek országúti kerékpárral és mountain bike-kal is. Ha a pályán kívül van némi szabadidőm, ezzel töltöm a legszívesebben.


Nemrégiben Max Verstappen elárulta nekünk egy budapesti rendezvényen, hogy sokat beszélgettek a kerékpározásról, néha pedig tekertek is együtt…

Ez így igaz! Max nemrégiben kezdett országúti bringán tekerni, néhány napja pedig el is mentünk együtt egy jó kis körre. Tényleg sokat beszélünk a tapasztalatokról vagy arról például, hogy melyek a legjobb alkatrészek és kiegészítők. Év elején voltunk együtt mountain bike-ozni is. Egyebek mellett ezért is Monacóban élni, mert sok különböző sportot űző sportoló gyakran találkozik egymással a bringázások során, így egy kis közösséget alkotunk.

Úgy értesültünk, hogy a nyári szabadság során is a kerékpározásra összpontosítasz. Igaz ez?

Az Egyesült Államokba utazunk a feleségemmel, Coloradóba, ahol egy mountain bike versenyen veszek majd részt, Mark Webber társaságában. Ez egy 160 kilométeres verseny lesz, több 3000 méteres szintkülönbséggel. Arra számítok, hogy körülbelül kilenc óra alatt tudom majd teljesíteni a távot, de majd meglátjuk. Egy nap pokol vár rám, de aztán jöhet a pihenés a hegyekben, a jó friss levegőn. Szeretnék kikapcsolni és nem gondolni túl sokat a versenyzésre.

Továbbra is jó a kapcsolatod Markkal?

Nagyon! Barátok vagyunk és sosem titkoltam, hogy nagy hatással volt rám az utóbbi években a Porsche kötelékében. A Forma-1 felé közeledve is mindig számíthattam a tanácsaira, az iránymutatásaira. Rengeteg paddock-tapasztalata van, amit megosztott velem.


Minek tartod őt egészen pontosan? Mentornak, nagytestvérnek, csupán egy barátnak?

Jóbarátnak, akitől sok tanácsot kapok a versenyzéssel kapcsolatban. Persze másról is beszélünk, nem csupán a versenyzésről. Mark is szenvedélyes kerékpáros, ráadásul a világnak ugyanabból a szegletéből származunk, így nagyon jól megértjük egymást. 

Temérdek dolog történt a pályafutásod során, mióta első ízben versenyeztél a Hungaroringen a Formula-Renault mezőnyében. Ha visszatekintesz az eltelt évtizedre, hogyan változott a személyiséged?

Sokat változtam, ez tény, de szerintem ez így van mindenkivel, hiszen mindenki sokat változik 18 és 28 éves kora között. Sokat tanultam, minden tekintetben. Autóversenyzőként is, emberként is. A magánéletemben boldog és elégedett vagyok, míg 18 éves koromban azt sem tudtam, hogy ki vagyok valójában. Abban a korban még azt sem tudhatod, hogy mi kell ahhoz, hogy boldog légy tíz év múlva. Sokat változtam, erősebb ember és versenyző vagyok, köszönhetően annak, hogy nehéz időket is átéltem. Jómagam úgy vagyok vele, mint sok más sportoló, hogy a nehézségekből tanulva sokat lehet javulni és fejlődni. Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek, a Forma-1-es paddockban és büszke vagyok arra is, amit a Porsche csapatában elértem. Bízom benne, hogy a történet itt még nem ér véget és lesz még alkalmam megmutatni, hogy mire vagyok képes.

Manapság újra Helmut Marko irányítása alatt versenyzel, akiről köztudott, hogy nem egy egyszerű személyiség. Emlékszel még a legelső alkalomra, amikor találkoztál vele?

Persze. 16 éves fejjel roppant izgatott voltam. Grazban, az irodájában találkoztunk és emlékszem, hogy az első mondata az volt hozzám, hogy „túl magas vagy!”, majd rögtön meg is kérdezte, hogy „pontosan milyen magas is vagy?” Hirtelen hebegni-habogni kezdtem, hiszen tudtam, hogy a magasságomat nem tudom kontrolláni, ezért valami olyasmit feleltem neki, hogy a magasságom soha nem okozott problémát, bárhová be tudom préselni magam. Azt is hozzátettem, hogy már megállt a növésem, úgyhogy biztosan nem lesz probléma. Az nagyon megmaradt Helmuttal kapcsolatban, hogy mennyire egyenes volt. 


Sokszor halljuk, hogy a fiatalokkal kegyetlen is tud lenni. Ez igaz? Neked voltak ilyen tapasztalataid?

Nem kegyetlennek, inkább keménynek mondanám. Emlékszem, hogy akkoriban picit féltem a telefonhívásaitól, elsősorban akkor, amikor egy-egy versenyen nem sikerült jól. Azért akkor, mert a jobban sikerült futamok után nem túl gyakran hívott (nevet).  Oka van annak, hogy ennyire kemény, mert mindenkit nyomás alá akar helyezni, hogy kihozza mindenkiből a legjobbat. Azok az idők is hozzájárultak ahhoz, hogy manapság sokkal erősebb vagyok. A kapcsolatunk egyébként sokat változott azóta.

Amikor tavaly megkaptad a behívódat ide, a Toro Rossóhoz, Helmut hívott fel?

Igen. 

Felidéznéd, hogyan történt?

Az igazság az, hogy soha nem romlott meg a kapcsolatunk egymással. Amikor különváltak az útjaink, elfogadtam és elismertem, hogy azért történt, mert nem volt elég jó a teljesítményem. Ezt követően is az évek során     időről időre beszéltünk egymással. Néhány hónappal korábban is így volt, a Porsche LMP1-es kivonulásának bejelentése után rácsörögtem és megkérdeztem, hogy volna-e bármiféle sansz számomra, hogy bizonyítsak az F1-ben, mert készen állok erre. Nem mondott túl sok mindent, amit már akkor biztatónak találtam. Néhány héttel később teljesen váratlanul visszahívott és egy szimulátoros tesztre invitált, amelynek eleget is tettem. Nem kérdeztem sokat, ráadásul úgy éreztem, hogy jól mentek a dolgok a szimulátorban. Egy héttel később már úton voltam Austinba, hogy bemutatkozzam az F1-ben. Az egész hirtelen és gyorsan történt az első telefonhívástól kezdve odáig, hogy útnak indultam arra a bizonyos futamra. Úgy gondolom, hogy Helmut figyelte a pályafutásomat a Porsche-időszakban is, sőt, szerintem büszke is volt arra, amit ott elértem. Nekik köszönhettem a lehetőséget, hogy elkezdhettem Európában versenyezni, ráadásul miután különváltak az útjaink, a Red Bull személyes támogatóként velem maradt akkor is, amikor a Porsche LMP1-es csapatánál versenyeztem, így a kapcsolatunk tulajdonképpen soha nem szakadt meg.


Ennyi idő alatt is megtapasztalhattad, hogy az F1 kegyetlen világ, ahol folyamatosak a kritikák, a furkálódások. Mennyire nehéz ezzel megbirkózni?

Minden nap tartogat valami új tanulnivalót itt. Az idei évad kezdetén például sokkal nagyobb nyomást éreztem, mint korábban bárhol, bármikor. Sokat tanultam abból, ami az idény eddigi részében történt velem, ennek köszönhetően pedig erősebb vagyok. A sajtóban például folyamatosak a pletykák a jövőmmel kapcsolatban, ennek hatására picit változott a hozzáállásom, rájöttem, hogy mire kell igazán összpontosítanom. Igyekszem megmutatni és szerintem meg is mutattam már, hogy vissza tudok vágni és képes vagyok megbirkózni a nyomással. Sajnos bizonyos okok miatt mostanában roppant balszerencsés vagyok, de ezt is egy próbatételként fogom fel és erőt merítek belőle. Úgy érzem, hogy jó helyen vagyok és amennyiben a szerencse is visszapártol majd mellém egy picit, szerintem a szezon hátralevő részében képes leszek jó teljesítményt nyújtani. Bízom magamban, a csapatban és az együtt elvégzett közös munkában. Erre, valamint magamra összpontosítok, nem pedig arra, hogy mit mondanak mások.