Circuit of the Americas

Noha a Forma-1 világa a maratoni hosszúságú nyári szünet után már a Belga Nagydíjra összpontosít, vannak, akik előrébb tekintenek az időben. Egy brit újságíró-kommentátor-blogger például már az idén debüló austini versenypályát. Tanulmányozta.

James Allen, a kiváló kommentátor-szakíró, a BBC munkatársa igazi csemegét tett közzé blogján. A brit megmutatta olvasóinak, hogy milyen lesz egy kör a vadonatúj amerikai versenypályán, Austinban, ahol november 18-án tartják majd az első Forma-1-es nagydíjat.


szólj hozzá: Ilyen lesz egy kör Austin Forma-1-es pályáján

Allen a Codemaster F1 2012 című számítógépes szimulátorán keresztül enged betekintést abba, hogy milyen lesz a Circuit of the Americas nevet viselő texasi aszfaltcsík. A volánt a szoftvert fejlesztő cég kreatív igazgatója, Stephen Wood forgatja.

Mint Allen rámutat: a Hermann Tilke által megálmodott ring 5,5 kilométer hosszú és 20 kanyar alkotja. A szakíró szerint az új helyszín a versenynaptárból már kikerült Isztambulhoz hasonlít: az óramutató járásával ellentétes irányú, s akárcsak a török pályán, itt is jelentősek lesznek a szintkülönbségek.