F1 Forma-1 Kanadai Nagydíj Liberty Media The Great F1 Raft Race Jánvári Zsolt Haas F1 Team
Tavaly a Liberty Media feltámasztotta a Forma-1-es istállók már-már feledésbe merült legendás evezősversenyét Montrealban, ahol idén ismét megrendezték a különös összecsapást. Idén ráadásul magyar résztvevő is volt a mezőnyben, ugyanis a Haas F1 Team együttesének tagja volt elektronikai technikus honfitársunk, Jánvári Zsolt is. Exkluzív fotók a helyszínről.

 

Az evezősverseny sztorija ismert: a ’90-es évek végéig az 1976-os montreali Olimpia evezős számainak otthont adó tavon az F1-es istállók évről évre összemérték erejüket, ám egy idő után a móka szépen lassan elkezdett a feledés homályába veszni. Egy éve a Liberty Media nekilátott feltámasztani az eseményt, erőfeszítéseiket pedig siker koronázta: igaz, míg régen tetszőlegesen fabrikált vízi járgányokat használhattak az indulók, addig az új szabályok szerint a rendezők által biztosított, teljesen megegyező komponensekből kell eszkábálni a versenyen indított alkalmatosságot, ráadásul az építésre fél óra áll rendelkezésre.

F1 Forma-1 Kanadai Nagydíj Liberty Media The Great F1 Raft Race Jánvári Zsolt Haas F1 Team
A nagy montreali F1-es evezősderbi - fotógaléria a helyszínről

Idén a Ferrarin kívül minden istálló részt vett a mókában, sőt, az FIA, a Pirelli és egy rajongói csoportosulás is indíthatott egységet. A versenyigazgatói szerepkört – akárcsak a versenypályán – itt is Charlie Whiting vállalata magára. Bár a McLarent képviselő formációban szerepet kapott Stoffel Vandoorne versenymérnöke, a 2008-as pekingi Olimpián ezüstérmet szerzett brit féri evezősnyolcas korábbi tagja is, a wokingiaknak a 3. helyezéssel kellett beérniük. A derbit a Williams alakulata nyerte: a vízi különítmény révén legalább az idén meglepően gyengén muzsikáló grove-i csapat is megízlelhette a sikert….

Komoly magyar vonatkozása is volt az idei evezős megmérettetésnek, ugyanis a Haas F1 Team különítményében ott volt honfitársunk, az együttes elektronikai technikusa, Jánvári Zsolt is. A kisvárdai származás szakembert a csapat hivatalos honlapja a következő szavakkal mutatta be: „Utazó elektronikai technikusunk, Jánvári Zsolt nemrégiben csatlakozott  Haas F1 Teamhez, áprilisban kezdett dolgozni nálunk, miután távozott a Williamstől. Zsolt a kihívás miatt élvezi a munkát az F1-ben” – írják a bemutatkozóban, amely kitér arra is, hogy Zsolt szenvedélyes rajongója a repülőgép-szimulátoroknak, az evezéssel kapcsolatos mottója pedig így szól: „Tiszta emberi erő! Tutajra, evezzünk keményen és nyerjünk!”

F1 Forma-1 Kanadai Nagydíj Liberty Media The Great F1 Raft Race Jánvári Zsolt Haas F1 Team
Jánvári Zsolt tutajépítés közben - fotógaléria a helyszínről

Bár a győzelem idén sem jött össze a Haasnak, számos helyszíni jelentés is kitér arra, hogy Jánvári Zsolték gárdája a közönség egyik kedvence volt, az evezős brigád rendkívüli hangulatot teremtett maga körül. Prominens vendégük is volt a megmérettetésen egyébként, ugyanis Günther Steiner csapatfőnök személyesen biztatta fiait a tutajépítés és az evezés során.