Részvétnyilvánítások garmadája, szomorú arcok és gyász: erről szólt a 2019-es idényt megnyitó Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtónapja Melbourne-ben, miután megérkezett a hajnali órákban tüdőembólia miatt elhunyt versenyigazgató-legenda, Charlie Whiting halálhíre. A legforróbb téma az Albert Parkban jelenleg az, hogy kivel pótolják a brit szakembert?

 

Merthogy a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) jelenleg nincs hivatalosan kinevezett versenyigazgató-helyettese, aki automatikusan átvehetné a 66 esztendős korában elhunyt Whiting helyét. A legutóbbi versenyigazgató-helyettes az a Laurent Mekies volt, aki 2004-ben Baumgartner Zsolt versenymérnökeként dolgozott a Minardinál és megfordult a jogutód Toro Rossónál is: a francia szakember tavaly márciusig dolgozott Whiting helyetteseként, de előbb kertészkedési szabadságra távozott, majd a Ferrarihoz igazolt, ahol jelenleg a tehetséggondozó programban dolgozik a márka fiataljaival.

Jean Todt megérkezett a helyszínre


Jean Todt, az FIA elnöke eredetileg péntekre tervezte az első hivatalos vizitet az Albert Park paddockjába, de a tragikus fejlemények miatt már csütörtökön, helyi időszak szerint délután 6 óra magasságában feltűnt a helyszínen. A sportvezető az FIA hospitality-egységében rögtönzött értekezletet tartott, amelyre behívta az FIA összes, a helyszínen tartózkodó munkatársát, akik ekkor már fekete karszalagot viselve jelentek meg. A zártkörű megbeszélésről csupán annyit tudunk, amit az üvegfalak mögül láthattunk: az egyeztetés egyperces gyászcsenddel kezdődött, az ott elhangzottakról viszont – egyelőre – semmi nem szivárgott ki.

Érdekesség, hogy a nap folyamán kiderült, Whiting szerda este jó hangulatban vacsorázott együtt korábbi helyettesével. A héten a helyszínen tartózkodó, az F1 Experience kétüléses versenyautóit vezető Baumgartner Zsolt is találkozott a brit szakemberrel: „Őszintén szólva nagyon meglepődtem a hír hallatán, alig akartam elhinni, hogy Charlie elhunyt. A minap együtt sétáltunk innen a paddockból a parkolóba és nagyon jót beszélgettünk. Borzasztóan sajnálom, hiszen nem volt öreg” – fejezte ki megdöbbenését hazánk eddigi egyetlen F1-es pilótája az F+1 Blog érdeklődésére.

 

Az FIA elnöke zárt ajtók mögött tartott eligazítást a szövetség munkatársainak

Aki él és mozog, azt találgatja jelenleg, hogy kit választanak Whiting pótlására. Az szinte biztos, hogy az évadnyitót átmeneti megoldással próbálják majd végigcsinálni, a végleges versenyigazgatót pedig csak később választják majd ki. A paddockban a nap folyamán számos név elhangzott, az F+1 Blog által hallott feltételezések egyike az, hogy – talán – a Formula E versenyigazgatójára, Oliver Grodkowskira bízzák a hétvégi futam irányítását, de több forrás említette azt is, hogy felmerült a megbízhatósági-vb (WEC) futamait igazgató Eduardo Freitas neve is. Egy háttérbeszélgetés során érdeklődésünkre az egyik csapatfőnök felvetette Colin Haywood nevét is: a szakember évek óta a versenyirányításhoz szükséges rendszerek és a GPS működtetéséért felel és – ha minden igaz – rendelkezik olyan minősítéssel, amely lehetővé tenné, hogy versenyigazgatóként is szerepet kapjon.

Az ausztrál újságírók a halálhír hallatán azonnal Tim Schenken nevét kezdték emlegetni: a kenguruföldi ex-versenyző a helyszínen tartózkodik, az országban a legmagasabb minősítésű versenyigazgatóként jegyzik és rendelkezik tapasztalatokkal is, mivel formaautós futamokat is igazgat. Egyes teóriák szerint az sem elképzelhetetlen, hogy az FIA berendeli Silvia Bellotot, aki a nők között a legmagasabb kvalifikációval rendelkező sportfelügyelő: a spanyol hölgy konkrétan az egyetlen nő, aki rendelkezik olyan minősítéssel, amelynek köszönhetően korábban dolgozott is a sportfelügyelői testület tagjaként F1-es futamokon. Bellot egy ideje az Egyesült Államokban él és az Indycarban tevékenykedik, így bevetése nem a legegyszerűbb megoldás lenne.

Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor várható döntés, viszont tény: pénteken már elkezdődnek a szabadedzések az Albert Parkban, így a nemzetközi szövetségnek nem áll túl sok idő rendelkezésére ahhoz, hogy döntést hozzanak Whiting utódjával kapcsolatban.