Soha a történelemben nem volt még olyan forróság Németországban, mint a Német Nagydíj csütörtöki sajtónapján: itt-ott 41 Celsius-fokot mutatott a hőmérő, amelynek higanyszála Hockenheimben is felkúszott 39-ig. Vannak, akik máris arról pusmognak, hogy éppen az időjárás lesz az, amely keresztbe tesz a sportrészleg fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Mercedesnek, de persze nem szabad ennyire előre szaladni…

 

Baden-Württemberg tartományban nem ritkák a forró nyári napok, de még a legrutinosabb nagydíjra járók is nagyot néztek, amikor a hőmérők a szerdai, késő esti érkezéskor még mindig 37 fokot mutattak. Hockenheim környékén a kisebb településeken a fagylaltozók meghosszabbított nyitvatartással üzemeltek, s még éjfél után is hosszú sorok kígyóztak a hűsítő édességre várva. Csütörtökön országszerte dőltek-borultak a történelmi hőségrekordok, amit megsínylett a Hockenheimring paddockjának népe is.

„A szaunából legalább öt perc után kimászhatunk, itt viszont az egész napot ki kell bírni” – mondta az F+1 Blognak az egyik csapat munkatársa, aki persze a tenyerét is dörzsölte, mondván, a forró időjárás jót tehet a futam izgalmainak. A favorit a Mercedes, amely a sportrészleg megszületésének 125 évfordulóját ünnepli egyedi autófestéssel, retro logókkal és motorhome-díszítéssel, csakhogy az utóbbi időben éppen az ilyen forró futamokkal gyűlt meg a különítmény baja. Elég csak Ausztriára gondolni, ahol a hőség, némi magaslattal fűszerezve taccsra is tette az addig sikert sikerre halmozó bajnokcsapatot. A hűtési gondok miatt Lewis Hamilton és Valtteri Bottas túlélésre autózott, így sokak szerint most is hasonló kihívás vár a csillagosokra, ami esélyt adhat a többieknek.


„Ilyen az autónk, ráadásul nem is nagyon lehet variálni vele. Dolgoztunk rajta, de sajnos csak apróságokat tudunk változtatni. Ha egész hétvégén ilyen hőség lesz, akkor tényleg gondban lehetünk” – mondta gondterhelt arccal a bajnoki listavezető Hamilton a Mercedes sajtóértekezletén, ahol jelen volt az F+1 Blog is. Bottas egy fokkal optimistábban állt a kérdéshez: „Ausztria után a csapat azonnal reagált erre a gyenge pontra. Továbbfejlesztették a hűtőrendszert, amelynek így sokkal hatékonyabbnak kell lennie. Remélhetőleg ezzel megnő a mozgásterünk, bár abban biztos vagyok, hogy 40 fokos forróságra senki nem számított…”

Persze a fordulat is benne van a pakliban, hiszen míg péntekre továbbra is a mostanihoz hasonló hőséget jósolnak, szombaton és vasárnap az előrejelzések szerint nemcsak hűvösebb lesz, de mindkét napon az eső is benne van a pakliban. A verseny napján például 60 százalék a valószínűsége az égi áldásnak, ami szintén azt eredményezheti, hogy izgalmas futamot hozhat a teltházas derbi. „Néhány órája néztem az előrejelzést, holnap még forróság lesz, de szombatra és vasárnapra lehűl a levegő. Nekünk szerintem az lenne a jobb, ha ilyen maradna az idő, mert mint láttuk, a Mercedesnek gondjai vannak a forrósággal” – fogalmazott a Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel, akin tavaly épp az eleredő eső fogott ki: éllovas pozícióból esett ki, amit azóta is felhánytorgatnak neki, hiszen az eset óta leszállóágban van, egyszer nyert, elbukta a tavalyi vb-t és sokak szerint akkor és ott megtört a négyszeres világbajnok. „Túltettem magam rajta. A hazai versenyem következik, amelyen szeretném a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Amikor ilyen helyzet van, nem szabad azon gondolkodni, hogy mi történt tavaly vagy korábban, így én sem teszem” – magyarázta a pilóta, akinek gyatra teljesítményét egyre többen firtatják. A csütörtöki sajtóértekezleteken is téma volt, hogy az elmúlt egy évben túlságosan sokat hibázott, ám kollégái – például a Mercedes versenyzői is – védelmükbe vették. Hamilton például azt mondta, hogy nem könnyű ez az időszak a német számára, hiszen szenved a Ferrari, Charles Leclerc személyében egy roppant tehetséges ifjonc is szorongatja, „ennek ellenére egy négyszeres világbajnok, aki az egyik legjobb versenyző. Tisztelnünk kell és számítani arra, hogy bármikor magára találhat.”   

Vettel azért is szeretne bizonyítani, mert nem elképzelhetetlen, hogy az idei lesz az utolsó Német Nagydíj, legalábbis Hockenheimben. Emlékezetes: a szervezők már tavaly is félig-meddig búcsúzkodtak, ám az utolsó pillanatban végül sikerült bebiztosítani a helyt az idei versenynaptárban. A dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, hogy 2020-ra ez nem jön össze. Georg Seiler, a pálya főnöke szerint nehéz elképzelni, hogy az F1 jövőre is vizitál a legendás pályán, a FOM-vezér Chase Carey pedig ecsetelte ugyan, hogy a sportág számára mennyire fontos a német piac és a német szurkolóhad, de azt is megjegyezte: „borzalmas nehéz” a helyzet, pláne, hogy jövőre Vietnam és Hollandia is bekerül a vérkeringésbe. A versenyzők kivétel nélkül sajnálkozásukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy talán ez lesz az utolsó futam Hockenheimben egy időre. „A pénz! A pénz a király! Sajnos ez így van. Örülnék neki, ha nem így lenne, de ez van” –fogalmazott a helyzettel kapcsolatban Vettel, aki egy poént is elsütött azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy az idei futamot a Mercedes finanszírozza: „Remélhetőleg ez nem jól sül majd el számukra!”

A négyszeres világbajnok szerint a pálya és a létesítmény vezetősége, személyzete mindent nagyon jól csinál, azonban befektetőket kell találniuk ahhoz, hogy életben tudják tartani a Német Nagydíjat. Hogy ez sikerülhet-e? Az biztosan megkönnyítené a dolgot, ha a német pilóta végre behúzna egy ötödik vb-címet: „Hát, ez ezen a hétvégén biztosan nem fog sikerülni” – mondta nevetve a helyi drukkerek elsőszámú kedvence.